2p

Márciusban 6100 közfoglalkoztatottal indul a harmadik kulturális közfoglalkoztatási program – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.

Mint felidézték, február 20-án Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a harmadik programról tartott sajtótájékoztatón kiemelte: „értékalapú közösségszervező munkálatokat szeretnének életre hívni, és a kultúra terjesztésével egy minőségibb életszínvonalat biztosítani azok számára is, akik eddig nem fértek hozzá a kulturális javakhoz vagy közösségekhez”. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a kulturális közfoglalkoztatottak számának 6100 főre emelésével a települések kétharmadára jut majd szakember.

Az Emmi közleményében azt írta: a kulturális közfoglalkoztatottak részt vesznek a települési értékek feltárásában, a helyi rendezvények megvalósításában, a helytörténeti gyűjtemények bővítésében, a közösségi élet újraszervezésében, valamint a kulturális alapellátás bővítésében új módszerekkel, tevékenységekkel.

A programot koordináló Nemzeti Művelődési Intézet adatai szerint a program iránt évről évre nő az igény: az első két évben tapasztalt, átlagosan kétezer önkormányzat, civil szervezet és intézmény igényéhez képest most az Emmi által meghirdetett regisztráción 3500 partnerszervezet jelezte részvételi szándékát. A szervezetek között a legnagyobb mértékben az önkormányzatok száma nőtt: számuk meghaladja az 1600-at, de a részvevő kulturális intézmények, civil szervezetek, közhasznú társaságok, egyházak és egyházi szervezetek száma is egyre nagyobb – fejtették ki.

Az Emmi szerint a kulturális közfoglalkoztatás sikerességét bizonyítja, hogy az első szakaszban részt vevők 22 százaléka, vagyis csaknem negyede el tudott helyezkedni a program alatt, vagy azt követően. A még folyamatban levő második programban pedig az első négy hónapban a közfoglalkoztatottak tíz százaléka tért vissza az elsődleges munkaerőpiacra.

A harmadik kulturális közfoglalkoztatási program várhatóan 2016. február 29-éig tart. A program feltételeit, így a kulturális közfoglalkoztatás keretszámát is a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási támogatási programja biztosítja – olvasható az Emmi közleményében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!