Miből lesz minderre pénz?
Ez a folyamat már el is kezdődött, az utasszám ugyanis országos szinten csökken. Stagnálás vagy növekedés csak azokon a vonalakon figyelhető meg, ahol már bevezették az ütemes menetrendet. (A Budapest-Vác szakaszon például 14 százalékkal nőtt az utasszám.) A pozitív tapasztalatok nyomán a társaság fontolgatja, hogy Kelet-Magyarország és az elővárosi vonalak után a Dunántúlon is bevezeti az új rendszert.
Csaknem ezermilliárd jut fejlesztésre
Tervek már arra is léteznek, honnan lesz a nagyívű fejlesztésekre pénz. A MÁV egyrészt az uniós forrásokra számít: a Közlekedési Operatív Program (KözOp) 753 milliárd forint forrást biztosít vasúti fejlesztésekre 2007 és 2013 között. Ezekből elsősorban a hazánkon áthaladó pán-európai korridorok és az elővárosi közlekedés fejlesztését lehet majd finanszírozni. Emellett a MÁV saját forrásból további 197 milliárd forintot szán fejlesztésre ezen időszak alatt, tette hozzá Heinczinger.
A vezérigazgató utóbbiak között megemlítette a MÁV tőkepiacon történő megjelenését, illetve az eddig inkább csak kiadást jelentő ingatlanvagyon hasznosítását is. (Hazánkban a cégek közül a MÁV rendelkezik az egyik legnagyobb ingatlanvagyonnal.)
Emellett a társaság százmilliárd forint értékű kötvénykibocsátásra készül jövőre, amelyből 10-15 éves távlatban megtérülő projekteket finanszíroznának. Ezek listáját a közeljövőben állítják össze. Ezen túlmenően a PPP-formával (Public Private Partnership) is élni kíván a cég: a magánszféra bevonására építő konstrukció segítségével pályaudvarokat újítanának fel, ahogy az Bécsben és Prágában már bevált, emelte ki előadásában Mosóczi László.
Júliustól él a Start Zrt.
Ami pedig a cégstruktúra átalakítását illeti, már biztos, hogy 2007. július elsejétől önálló társaságként működik majd a személyszállítási üzletág. A Heinczinger szerint jelenleg "kilencven százalékos készültségi állapotban" lévő Start Zrt. három területet, az elővárosi forgalmat, a távolsági (InterCity) járatokat és a regionális közlekedést állítja majd működése középpontjába.
Wéber Balázs
Menedzsment Fórum