A 2600 négyzetméter alapterületű ingatlan tulajdonképpen egy több részre osztott üzemcsarnok, ahova olyan kisvállalkozások települhetnek, amelyek önerőből nem lennének képesek több tíz- vagy százmillió forintból telephelyet kialakítani maguknak - mondta el a beruházó Pécsi Ipari Park Zrt. vezérigazgatója újságíróknak.
Brányi Endre hozzátette: az önkormányzati tulajdonú társaság a fél éven át tartó kivitelezés költségeit saját erőből és a GVOP pályázatán elnyert 131 millió forintos támogatásból fedezte.
Beszámolt arról, hogy az épületbe napokon belül hét, köztük erősáramú berendezések összeszerelésével, futószalagok, hídmérlegek készítésével, s egyebek mellett festékek kereskedelmével foglalkozó vállalkozás költözhet. A cégek összesen mintegy száz embert foglalkoztatnak, és a helyekért a piaci árnál kedvezőbb bérleti díjat fizetnek.
Brányi Endre elmondta, két újabb, hasonló nagyságú ingatlan építését is tervezik. A következő kivitelezése jövőre kezdődhet meg a pécsi ipari parkban, amely jelenleg 43, zöldmezős beruházás révén betelepült vállalkozásnak ad otthont.
A vállalkozói falu első épületének átadását követően a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-baranyai Kereskedelmi és Iparkamara, a pécsi ipari park, valamint két innovációval foglalkozó társaság képviselői a helyszínen konzorciumi megállapodást írtak alá egy egészségipari innovációs központ létrehozására.