Az SCD Romániában terjeszkedne. Térkép: az SCD a Balatonon!
Nyitás a vendéglők felé
Az SCD-csoport a turisztikai tervek mellett cash&carry láncának fejlesztéséhez is hozzálátott. A projekt célja a társaság piaci pozíciójának megőrzése és növelése. Az áruházlánc versenyképességének javítása érdekében a HORECA-szektor (vendéglátóipar) irányába nyit erőteljesen.
A döntés hátterében az áll, hogy a keménydiszkont-láncok megjelenésével és agresszív árpolitikájával, valamint a hiper- és szupermarketek terjeszkedésével évről-évre csökken a kisebb, független boltok száma, amelyek mostanáig az Interfruct felvevő piacának gerincét alkották.
Az SCD növelte a szállodákat és éttermeket ellátó területi képviselők számát, emellett a technikai eszközparkot és a gépjárműparkot is bővítette. Legutóbb például a Don Pepe étteremlánccal állapodtak meg alapanyag-szállításban, ami éves szinten akár egymilliárd forintot is hozhat a cég konyhájára. A lánc 6 éve folytat ilyen jellegű tevékenységet, ennek megfelelően már korábban is jelen volt a HORECA-szektorban.
Cash&carry üzletága tekintetében a cég kilátásba helyezte az országhatárok átlépését is, amelynek során Románia, Bulgária, Szerbia és esetleg Horvátország jöhet szóba. Első körben Romániában, ezen belül is elsősorban Erdélyben szeretnének 10 áruházat nyitni.
Információink szerint elképzelhető, hogy a társaság terjeszkedésében ismét a Dawnay Day lesz a partnerük. Jelenleg azonban még csak a tárgyalásoknál tartanak. Természetesen a döntést nagymértékben segíti Románia 2007 januárjában bekövetkező uniós csatlakozása.
Nagy Vajda Zsuzsa Menedzsment Fórum