Bár a kereskedelem több, mint félmillió embert foglalkoztat, az ágazatban mégis munkaerőhiány mutatkozik. A nagy üzletláncok sokszor egymás elől csábítják el a szakképzett eladókat, számol be a Népszabadság.
A hazai kereskedelmi szektorban az elhelyezkedési lehetőségek jelenleg valamennyi területen - élelmiszer, ruházat, illatszer stb. - kedvezőek.
A munkaerőhiány oka főként az, hogy újabb és újabb vállalkozások lépnek be a piacra és nyitnak üzleteket, miközben a már megállapodott cégek is rendre bővítik bolthálózataikat. A munkaerőszerzés ilyen körülmények között nem áll másból, mint néhány száz forint vagy valamilyen természetbeni juttatás ráígéréséből.
A Metro Holding Hungarynél például a budapesti áruházakba a legnehezebb, de a győribe sem sokkal könnyebb árufeltöltőt kapni, Nyíregyházán viszont gond nélkül betöltik a munkahelyeket. A fővárosban 80-150 ezer, az ország keleti végein pedig 70-90 ezer forint közötti összeget fizetnek a semmiféle képzettséget nem igénylő árufeltöltő munkáért.
A nagy cégek még áthidalják a munkaerőhiányt, de a kis üzletek súlyos helyzetbe kerülnek, ha akár egyetlen eladójuk faképnél hagyja őket. A legnagyobb a baj, ha szezonális, például balatoni üzletből lép ki valaki az idény közepén.
A kereskedelemben foglalkoztatottak aránya már megfelel az európai átlagnak, az az összes foglalkoztatott 15-16 százalékát tesz ki. Az ágazatra jellemző a nagy fluktuáció.
A munkaerőhiány további oka, hogy az érettségizettek körében ma jóval népszerűbb az idegenforgalmi, mint a kereskedelmi képzés, írja a Népszabadság.
Versengenek a szakképzett munkaerőért a hazai üzletláncok
Bár a kereskedelem több, mint félmillió embert foglalkoztat, az ágazatban mégis munkaerőhiány mutatkozik. A nagy üzletláncok sokszor egymás elől csábítják el a szakképzett eladókat, számol be a Népszabadság.