A világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző cégének új jelentése szerint a világgazdaság összkibocsátása - vásárlóerő-paritáson számolva - a tavalyra várt 5,4 százalék után 2007-ben és 2008-ban is még 4,8 százalékkal növekszik, és a 2011-ig tartó előrejelzési időszak végéig évi 4,5-4,6 százalékos lesz a globális gazdasági növekedés.
Az EIU szerint az amerikai fogyasztó "ellenállónak bizonyult", és egyelőre jól viseli (az amerikai fogyasztói aktivitás kulcselemének tekintett) ingatlanpiac visszaesését. Az EIU szerint egyre növekszik annak kockázata, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az idén egyáltalán nem enyhít pénzügypolitikáján.
Hasonlóan vélekedik Londonban kiadott heti globális hitelfolyamat-elemzésében a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő szerint csökkent annak a valószínűsége, hogy a Fed 2007 első felében kamatot csökkent, sőt egyre több adósságpiaci szereplő számol azzal, hogy a Federal Reserve következő lépése kamatemelés lesz, jóllehet ezt legkorábban 2007 végére várják.
Az EIU az euróövezet monetáris kilátásait elemezve felidézte, hogy az euróövezeti jegybank (EKB) elnöke, Jean-Claude Trichet nemrég még mindig expanzívnak minősítette a pénzügypolitikai környezetet.
Az EIU ugyanakkor 2007-re az euróövezeti gazdasági növekedés jelentős lassulását várja, a tavalyi 2,5 százalékról két százalékra, és 2011-ig is 2,0-2,1 százalék közötti éves növekedéseket valószínűsít. A ház a várt lassulást a németországi áfa-emeléssel, a külső kereslet gyengülésével és az euró erejével magyarázza.
Az előrejelzés a kelet-közép-európai térségre - Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Románia, Szlovákia - lassuló, de továbbra is erős növekedést jósol, "a politikai bizonytalanságok és a reformok megtorpanása ellenére". A jelentés szerint az országcsoportban a tavalyra várt 5,7 százalék után az idén 4,8, majd 2011-ig rendre 4,3, 4,1 és 3,8 százalékos lesz a növekedés.
Az EIU szerint továbbra is Magyarország a térség azon gazdasága, amelyet a leginkább veszélyeztetne valamely feltörekvő piaci felfordulás. A cég megjegyzi ugyanakkor, hogy a magyar gazdaságról eddig leperegtek a masszív belső és külső deficitekkel, valamint a politikai bizonytalansággal kapcsolatos aggodalmak.