4p

A K&H nagyvállalati növekedési indexe szerint megtört az egy éve emelkedő trend.

Visszaesett a nagyvállalatok várt árbevétel-növekedése, miközben a profit esetében továbbra is csökkenéssel számolnak – derül ki a bank által végzett felmérés eredményeiből. A vállalatok átlagosan mindössze 0,6 százalékos bevételnövekedésre, viszont 1,5 százalékos profitcsökkenésre számítanak idén. A visszafogott pénzügyi várakozások a beruházási terveket is alacsonyan tartják, leginkább technológiai fejlesztések várhatók idén.

A K&H nagyvállalti indexe sajnos lefelé vette az irányt
A K&H nagyvállalti indexe sajnos lefelé vette az irányt
Fotó: K&H

A cégek csupán 42 százaléka készül fejleszteni a következő egy év során, ami az elmúlt 20 negyedév negyedik legalacsonyabb aránya. Ismét lejtőre kerültek a nagyvállalatok pénzügyi várakozásai. Ezt mutatja a legutóbbi K&H nagyvállalati növekedési index, ami negyedévente vizsgálja a magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit.

„A 2023. utolsó negyedéves adatok alapján a cégek mindössze 0,6 százalékos bevételnövekedéssel számolnak idén, ami jelentős visszaesés az előző negyedévi 1,8 százalékhoz képest. A visszaesés egyúttal azt is jelenti, hogy megtört az egy éve növekvő trend a várt árbevétel-változás amúgy sem túl erős dinamikájában. Idén tehát gyakorlatilag változatlan bevétellel kalkulálnak a cégek. A profitot tekintve még ennél is óvatosabbak a becslések. Továbbra is nyereségcsökkenéssel terveznek a vállalatok, aminek mértéke ráadásul 0,6 százalékról 1,5 százalékra süllyedt. Ezzel már két éve számol csökkenő nyereséggel a szektor” – mondta el Rajna Gábor, a K&H Vállalati divíziójának vezetője.

A külföldi és a belföldi piacon is visszafogottak a várakozások

A romló árbevétel várakozások a belföldi és külföldi piaccal kapcsolatban egyaránt megfigyelhetők. Az exportpiacon 3,1 százalékról 0,6 százalékra, a hazai piacon pedig 1,7 százalékról 0 százalékra csökkent a várt árbevétel-növekedés mértéke az elmúlt negyedévhez képest. „A KSH adatai szerint 2024 februárjában a kiskereskedelem forgalmának volumene 1,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, az előző hónaphoz képest azonban 0,6 százalékkal csökkent. A belföldi kereslet tehát csak lassan állhat kedvezőbb pályára, ami az év második felében javíthatja majd a bevétel várakozásokat is” – mondta el a szakértő.

Nyugat-Magyarországon bezuhantak a profitvárakozások

A cégmérettel és tevékenységi körrel ellentétben a területi elhelyezkedés nagymértékben befolyásolja a várt pénzügyi eredményeket. Az árbevételt tekintve a kelet-magyarországi cégek látják kedvezőbben pénzügyeik alakulását, ők ugyanis jóval az átlag feletti, 2,1 százalékos bevételnövekedéssel számolnak. Eközben a nyugat-magyarországi és közép-magyarországi vállalatok változatlan mértékű bevétellel terveznek a következő egy év során.

A profitot tekintve azonban régiótól függetlenül csökkenést várnak, habár annak mértéke igen különböző. Itt is a kelet-magyarországi cégeknél a legkedvezőbb a kép (-0,2 százalék), míg a közép-magyarországi vállalatok 1,8, a nyugat-magyarországi cégek pedig 2,8 százalékos profitcsökkenéssel számolnak a következő egy évben.

Technológiai fejlesztésekre költenek leginkább a cégek

Az alacsonyabb pénzügyi várakozások a tervezett beruházásokra is hatással vannak. Az előző negyedévi 40 százalékról csupán 42 százalékra módosult a fejlesztést tervező cégek aránya, ami az elmúlt 5 év negyedik legalacsonyabb eredménye. A célokat tekintve a technológia-fejlesztésben gondolkodók aránya 29-ről 32 százalékra nőtt, de a kapacitásbővítést vagy folyamatfejlesztést tervezők aránya is megugrott, egyaránt 4 százalékról 9-re. Az értékesítés fejlesztése azonban továbbra is alacsony, az elmúlt negyedévi 6 százalékon maradt az ezt tervező vállalatok aránya. 

Az előző felmérés eredményét itt olvashatja:

Módszertan

A hazai nagyvállalatok jelentős gazdasági szerepe miatt a K&H Csoport 2014-től kezdődően átfogó negyedéves kutatást végez, amelyben feltérképezi a hazai nem-állami nagyvállalati szektor aktuális helyzetét, valamint, hogy hogyan látják saját cégük és a gazdasági környezet változásait a következő egy évben. A kutatás 200 darab, a 2 milliárd forint éves árbevételt meghaladó, nem állami tulajdonú cég döntéshozójának megkérdezésével történik. A felmérést az Impetus Research készítette 2023. november 13. és december 1. között a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!