6p

Az online szállásmegosztási rendszer a járvány kapcsán itthon is reflektorfénybe került, amikor kiderült, hogy a fertőzött amerikai diákok a rendszeren keresztül foglaltak szállást Budapesten. Problémát jelent, hogy a magánszállások egy része továbbra is a szürke zónában működik.

A közvéleményt a koronavírus tartja lázban, ugyanakkor a turisták egy része a járvánnyal kevésbé fertőzött területekre továbbra is szívesen utazik. Így volt azzal a két amerikai diáklánnyal is, akik Olaszországban fertőződtek meg, majd később Magyarországon töltöttek néhány napot, hogy végül Prágában derüljön ki a betegségük.

Mint arról a magyar illetékesek beszámoltak, a megbetegedett turisták Airbnb-n foglaltak szállást, ami egyébként a fiatalabb generáció körében szokásosnak mondható. Az online szállásmegosztó szolgáltatás ugyanis jelentős népszerűségre tett szert az elmúlt években. Az előírások szerint egyébként a szállásadókat bejelentési és nyilvántartási kötelezettség terheli, ám időről-időre kiderül, hogy sokan "feledkeznek meg" erről, és a szürke zónában végzik a szálláshely-szolgáltatási tevékenységet. Ami növeli a kockázatokat a járvány terjedésével.

Nem mindegy, hogy bérbeadás vagy szállás

A jogszabályok szerint a rövid távú lakáskiadás (airbnb-zés) szálláshely-szolgáltatási tevékenységnek minősül, amit annak megkezdése előtt az ingatlan helye szerinti polgármesteri hivatalban be kell jelenteni. Vannak azonban, akik megpróbálják úgy értelmezni a tevékenységüket, hogy az bérbeadás, és nem szálláshely-szolgáltatás, ami adminisztrációs és adózási szempontból is más megítélés alá esik.

Könnyebb lesz emondani a foglalást (Forrás: depositphotos.com)
Könnyebb lesz emondani a foglalást (Forrás: depositphotos.com)

A kettő között az alapvető különbség az, hogy a bérbeadáshoz semmilyen más járulékos szolgáltatás nem tartozik, míg a szálláshely-szolgáltatás valamilyen további, kiegészítő szolgáltatást - így például takarítást, étkezést - is feltételez. Miután a rövid távú kiadásokat követően a tulajdonosok (vagy üzemeltetők) kitakarítanak, így a hatóság értelmezése alapján önmagában ez a munkavégzés is megalapozza a hasznosítás szálláshely-szolgáltatásként történő minősítését.

Ha valaki legálisan végzi ezt a tevékenységet, úgy a szállásadó köteles az e célra formanyomtatványként rendszeresített vendégkönyvet vezetni, amelyet a használatbavétel előtt a jegyző hitelesít. A vendégkönyvnek a következőket kell tartalmaznia: a vendég vezeték- és utóneve, születési helye és ideje, külföldi vendég esetén a vezeték- és utóneve, születési ideje, az állampolgársága, vendég lakcíme, személyi igazolványának száma, külföldi, illetve hontalan vendég esetén útlevelének száma, a vízum vagy a tartózkodási engedély száma,- a szálláshelyen való tartózkodás kezdő és befejező időpontja. Ezen adatok alapján jól azonosíthatók a vendégek, és ilyen (egyébként rendkívüli) esetekben, mint a mostani járvány, visszakövethető az érintettek tevékenysége. Egyéb esetekben pedig egyrészt a statisztikák készítése során lehet jelentősége az adatoknak, illetve az adókötelezettség megállapításánál.

Bonyolultabb a helyzet, ha egy-egy szálláshely ugyan online platformokon toboroz vendégeket, de bérbeadásként kezeli a helyzetet. Ebben az esetben ugyanis a formális szabályokat jóval kevésbé tartják be, sőt a szállásadó inkább abban érdekelt, hogy minél kevesebb nyoma maradjon a lakáskiadásnak. Ebben az esetben az ingatlan más lakói bánkódhatnak, ha túl zajos társaság érkezik, de emellett az adókötelezettségnek sem felelnek meg feltétlenül az érintettek, különleges esetekben pedig komoly fejtörést okozhatnak a hatóságoknak. Hozzá kell tenni, hogy a nagyobb online kiadási platformok az utóbbi időben tettek lépéseket a fehérítés felé, az persze nézőpont kérdése, hogy ez önként vagy a hatóságok nyomására történt.

Nagyhal is fennakadt már
Tavaly decemberben számolt be a 24.hu cikke alapján a sajtó arról, hogy a Fidesz Nógrád megyei országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt tulajdonában állt a Bp Design Hotel & Apartman nevű belvárosi szálláshely-komplexum. Erről az derült ki, hogy a VI. kerületi Nagymező utca 66. szám alatt lévő, a társasház különböző ingatlanjaiból kialakított szálloda különböző adatok szerint már évek óta működik, e tevékenység egészen most decemberig, tehát a 24.hu érdeklődéséig ismeretlen volt a kerületi jegyző előtt. Annak ellenére, hogy a legális működéshez szükséges kereskedelmi engedélyt neki kellene kiadnia, csakhogy ilyet a szállodát működtető vállalkozás nem kért korábban.

Mi van, ha a vírus miatt nem lehet utazni?

Bár rövid távon (például az adókerülés, vagy az adminisztratív kötelezettségek kikerülése) előnyös lehet, ha valaki a szürke zónában mozog, de összességében az utazók és a szállásadók számára is nagyobb védelmet nyújt, ha jogilag is rendezettek a körülmények. Erre példa, hogy a koronavírus járvány kapcsán az Airbnb most új szabályokat vezetett be a lemondás kapcsán, amely immár 70 országban jelent meg, köztük Magyarországon is.

Korábban a foglalások lemondása (akár a vendég, akár a szállásadó részéről) retorziókkal járt, most viszont a járvány sújtotta területeken módosítja az Aribnb a vonatkozó előírást. A most bevezetett enyhébb elbírálás a CNBC cikke szerint vonatkozik minden olyan foglalásra, amikor a házigazdának vagy a vendégnek vissza kellett mondania a foglalást, hogy megfeleljen a kormány vagy az egészségügyi hatóságok által bevezetett korlátozásoknak. Ez azt jelenti, hogy az utazók vagy az Airbnb házigazdái ingyenesen megváltoztathatják, vagy törölhetik a foglalást, ha az a járvánnyal fertőzött területre érvényes. Jelenleg Észak-Olaszország egyes területen, Dél-Korea és Kína szárazföldi részei tartoznak ebbe a kategóriába. Akkor is visszamondhatják a vendégek a foglalásukat, ha a járvány miatt megváltozik a légitársaságok menetrendje, és ezért nem tudnak eljutni az úti célra.

Világszerte jellemző ugyanakkor, hogy elővigyázatosságból sokan akkor is lemondják az utazást, ha egyébként nem egy járvány sújtotta régióba mennének. Ilyen esetekre egyelőre általános könnyítést nem vezet be a vállalat, bár azt közölte az Aribnb, hogy vizsgálják miként tudnak az ügyféligényeknek megfelelni. A statisztikák egyébként azt mutatják, hogy sokan ijedtek meg és gondolták újra utazásukat - ezt jelzi többek között az is, hogy a nemzetközi járatokra az Egyesült Államokban a repülőjegy-foglalások éves alapon 20 százalékos esést mutattak februárban.

A hazai idegenforgalmi szakemberek az elmúlt napokban egymással ellentétes folyamatokról számoltak be. A külföldi vendégek körében ugyan számottevőnek mondható a lemorzsolódás, őket viszont részben pótolják azok a magyarok, akik nem mernek külföldre utazni, ehelyett belföldi szállást foglalnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!