2p

Jó üzlet ma méregdrága péksüteményt árulni a fővárosban.

„Amikor valaki beleharap a 2100 forintos croissant-ba, nyugodtan gondolhat arra, hogy abból 500 forintot nyereségként zsebre fog tenni a pékség tulajdonosa” – írja a Telex a luxuspékségek árképzését elemző cikkében.

A lap számításai szerint egy 2100 forintos croissant esetében 100 forint megy rögtön az államnak (az 5 százalékos áfa formájában), tehát 2000 forint marad a pékségnél. Ennek a 2000 forintnak a 20-30 százaléka köt ki a vállalkozónál, ami 400-600 forintos nyereséget jelent egyetlen 2100 forintos croissant-on.

Croissant aranyáron
Croissant aranyáron
Fotó: Depositphotos

A lap által megvizsgált pékségek mintegy 20-30 százalékos nyereségrátával dolgoznak. Két olyan pékséget is találtak, amelyek 2-300 millió forintos nyereséggel zártak tavaly.

A cégek a 2021-es energiaár-robbanás, majd a 2022-ben berobbanó élelmiszer-infláció miatt pánikszerűen kényszerültek áremelésre, amely szerencséjükre a vásárlóikat sem riasztotta el. Amikor a vaj és más alapanyagok olcsóbbak lettek, a pékségek nem csökkentették az áraikat, és a vevőik sem követelték ezt rajtuk.

"Ha emberek tömegei kifizetnek 1500 meg 2000 forintokat egy-egy péksüteményért, akkor igazán nem panaszkodhat senki, hogy ez így túl drága", írja a Telex.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!