3p

A kisposták bezárásáról szóló hírek cáfolata közben közbeszerzést írt ki a Magyar Posta úgynevezett mobil indítópontokra. A kiírás hátterében az áll, hogy a postásokat elektromos közlekedési eszközökkel akarják segíteni munkájukban.

„Többfunkciós épületekre” írt ki közbeszerzést a Magyar Posta. A kiírás szerint 55 darab kisméretű (9 négyzetméteres) és 10 darab nagyméretű (18 négyzetméteres) fémszerkezetű, mobil épületet szeretne telepíteni az ország 65 telephelyén. A nyertes ajánlattevő feladata tehát mobil indítópontok kialakítása a Magyar Posta Zrt. telephelyein.

Eleketromos kerékpárokra írt ki közbeszerzést a Magyar Posta. Fotó: posta.hu
Eleketromos kerékpárokra írt ki közbeszerzést a Magyar Posta. Fotó: posta.hu

És ezek micsodák?

„A mobil indítópontok elektromos meghajtású, illetve -rásegítésű közlekedési eszközök töltéséhez és tárolásához szükségesek. A Magyar Posta folyamatosan újítja meg eszközállományát. Kézbesítőink egy része már elektromos rásegítésű kerékpárral közlekedik, illetve egyre több helyen alkalmazunk háromkerekű elektromos meghajtású segédmotorokat. Ehhez szükséges a közbeszerzésben is megjelent beruházás. Az indítópontok mobilitása pedig abból fakad, hogy telepítésük után is elbonthatók és másutt újra felépíthetők”

– válaszolt a Magyar Posta kérdésünkre, mi célt szolgál a többfunkciós épületekre kiírt közbeszerzés.

A Magyar Posta 2018-ban egy több milliárd forintos járműpark-fejlesztés kapcsán már vásárolt 23 darab háromkerekű elektromos motort (triciklit), ezzel is bővítve a cég flottáját. 

Pár nappal ezelőtt, augusztus 9-én egyébként a társaság az MTI-hez eljuttatott közleményben cáfolta, hogy tömeges postabezárásokat tervezne, s megalapozatlan rémhírnek nevezte.

„Jelenleg nincs olyan átszervezés a társaságnál, ami miatt csökkenne a posták száma”

- áll a közleményben.

A Magyar Posta Zrt. ezzel Dudás Róbert, a Jobbik alelnökének kijelentésére reagált, miután a politikus nyolcszáz kistelepülési posta bezárását jelentő átszervezésről beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.

"Tájékoztatásukban emlékeztettek arra, hogy a jelenlegi jogszabályok szerint a Magyar Posta minden 1000 fő feletti településen köteles állandó postahelyet működtetni. A társaság nem csupán megfelel ennek a jogszabálynak, hanem jóval azt meghaladóan működtet postákat országszerte" – szögezték le.

Megjegyezték: egyes esetekben előfordulhat, hogy a Magyar Posta szándéka ellenére változtatni kell egy posta elérhetőségén vagy működésén, ilyen esetben mindig időben értesíti az érintett önkormányzatot, és egyeztet a megoldási lehetőségekről, figyelembe véve a lakossági igényeket is.

Ennek hátterében azért nincs kizárva, hogy a friss közbeszerzés mégis egyfajta összevonásokat jelenthet, s az emiatt hosszabb távokra kényszerülő postások munkáját segítik majd a mobilpontok, hiszen elektromos meghajtású közlekedési eszközökkel egymáshoz közel eső falvakba jóval egyszerűbb lehet eljutniuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!