3p

Elképesztő összegű bevételt ért el a Manchester City labdarúgó klub, a csapat ugyanis átlépte az 500 millió fontot. Az angol fociban ennél nagyobb bevétele eddig csak a városi rivális Manchester Unitednek volt.

Az régóta közismert tény, hogy a bajnokságokat tekintve messze Premier League-ben van a legtöbb pénz. A klubok között viszont a két spanyol gigász, a Real Madrid és a Barcelona fel szokta venni a versenyt az angolokkal. Most azonban úgy tűnik, anyagi értelemben a szigetországi klubok megint ellépnek a konkurensektől, legutóbbi pénzügyi évében ugyanis a Manchester City bevétele meghaladta az 500 millió fontot (655 millió eurót). A Manchester United után ezzel a második olyan angol klub lett, amely átlépte ezt a lélektani szintet.

A tavalyi bajnokságot utcahosszal nyerte a City, amely amellett, hogy elérte a 100 pontot, a gólok tekintetében sem maradt el ettől a számtól. Egyetlen dolog miatt fájhat a klubvezetők és tulajdonsok feje, hogy a hazai szereplést nem sikerült megkoronázni a nemzetközi kupaszerepléssel, a Bajnokok Ligájában ugyanis a nyolc között egy hazai rivális, a Liverpool ellen kiestek.

A csapatot tíz éve megvásárló Manszúr sejk (Mansour bin Zayed Al-Nahyan) eleinte nem túl hatékonyan költötte a pénzét, később viszont a befektetett milliók kezdtek megtérülni, mind szakmailag a bajnoki címek nyerésével, mind pedig a pénzügyi eredményekben. A 150 millió fontos vételár sem volt kevés, összességében viszont óriási, 1,3 milliárdos összeget fektettek a közel-keleti pénzemberek a csapatba. Ennek egy része - többé vagy kevésbé sikeres - játékosokban öltött testett, de emellett a csapatnak otthont adó sportkomplexum is komoly invesztíciót emésztett fel.

Nem véletlen, hogy az év elején a Soccerex a focicsapatok pénzügyi erejével foglalkozó kimutatása már azt jelezte, hogy pénzügyi szempontból a Manchester City a világ legerősebb futballklubja. A kimutatás élére a Premier League-et megnyerő Manchester City azért kerülhetett, mert a világ egyik legértékesebb játékoskeretén kívül az is rengeteget számít, hogy rengeteget költöttek a stadionjukat is magába foglaló Etihad Campus nevű sportlétesítményre.

A mostani eredménykimutatásból az is kiderült, hogy az 500,5 millió fontos árbevétel minimális nyereséggel párosult, ezen a soron ugyanis 10 millió font volt. Más kérdés, hogy az elmúlt évek profitja sem tudta még kitörölni a 2011-es rekordveszteséget, amikor 197 millió fontot bukott a csapat.

Más kérdés, hogy azóta három bajnoki címet nyert a gárda, és Pep Gardiola vezetésével gólgazdag játékkal szórakoztatják a nézőket. A közönséget vonzó eredmény pedig a hirdetők számára is izgalmas lett, emiatt az utóbbi években olyan cégek lettek a csapat szponzorai, mint Gatorade sportital-gyártó és az online fogadási cég, a Marathonbet. Emellett együttműködési megállapodást kötöttek a Tinder randiapplikációt fejlesztő céggel is. Ezekből a megállapodásokból 80 millió font bevételre tett szert a klub.

A klub vezetői szerint a céljuk, hogy mind a pályán, mind az üzleti életben a City legyen a világ elsőszámú klubja. Ehhez meg kellene védeniük a Premier League bajnoki címét, és időszerű lenne, hogy a Bajnokok Ligájában is megmutassák az erejüket, és a döntőig masírozzanak. A jó menedzsment mellett ezek a bevételek is hozzájárulhatnának ahhoz, hogy a városi rivális mellett a Real, a Barcelona és a Bayern München pénzügyi számait meghaladják, és minden szempontból a focivilág csúcsára érjenek.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!