7p
A tartalomból: NER-nek való vidék – Viszlát, hungarocell kajásdoboz! – Mi lesz az eladósodottakkal a moratórium után? – Hatalmas pénzbumerángot dobott el a magyar űrprogram


			
		
		


		
		

Teljesen másként nézett ki 5-10 évvel ezelőtt a finanszírozási térkép, az úgynevezett ökoszisztéma Magyarországon. Az alapokat mára lerakták, emellett számtalan pozitív változás történt az elmúlt években. Milyen befektető lehet a legjobb egy cégnek az érettség különböző szakaszaiban? Honnan szerezhet  fejlesztési forrásokat egy magyar vállalkozás életciklusának kezdeti szakában? Kik azok az angyalok? Többek között erre adtak választ a Privátbankár.hu Finanszírozás 2019 konferencia kerekasztal-beszélgetésének résztvevői.

Rengeteget változott az ökoszisztéma az utóbbi években – kezdte a beszélgetést Katona Zsolt, a Solus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója. A Budapesti Értéktőzsde korábbi vezérigazgatójaként felidézte: már akkor kiemelt céljuk volt, hogy olyan eljárásokat fejlesszenek, amelyek lehetővé teszik a kockázati tőke, a venture capital, a magántőke, illetve a közösségi finanszírozás bevonását is a nem klasszikus tőzsdeérett cégekhez is. Ezek a folyamatok mára kezdenek beérni, látják a kedvező jeleket. Másik előrelépésként a nagymértékű EU-s és állami tőkét említette, amelyek befolytak a létrejövő alapokba, ezzel több száz startup kapott friss tőkét és lehetőséget a növekedésre.

Szép Zoltán, Kovács Péter, Szűcs Gergely, Mátrai Károly, Katona Zsolt, valamint Pintér Mihály moderátor, a Tőkeportál stratégiai tanácsadója (b-j) Fotó: Bánkuti AndrásSzép Zoltán, Kovács Péter, Szűcs Gergely, Mátrai Károly, Katona Zsolt, valamint Pintér Mihály moderátor, a Tőkeportál stratégiai tanácsadója (b-j) Fotó: Bánkuti András

Mátrai Károly, a KELER KSZF Zrt. vezérigazgatója mindehhez azt tette hozzá, hogy szerinte is az ökoszisztéma alapjai, infrastruktúrája mára nagyrészt kialakultak. 10 évvel ezelőtt még 1-1 intézmény, tőkelap dolgozott a piacon, most viszont arról lehet beszélni, hogy már az első pro funding megoldások is elindulnak Magyarországon.

Szűcs Gergely, a Valor Capital vezérigazgatója szerint a magyar cégeknek 10 évvel ezelőtt nehéz volt kockázati tőke forráshoz jutni. A Jeremie Programok a növekedési tőkét „megtolták”, mára pedig kiépültek az inkubátorházak, akcelerátorok, vannak állami és EU-s támogatással működő privát programok.

Ezen túlmenően most már kezdenek becsatlakozni a befektetésekbe azok, akik a korábbi cégeikből sikeresen exitáltak, „ők nagyon sokat fognak tudni hozzáadni középtávon a startup szcénához” – tette hozzá Szűcs.

Állami kezességvállalás – akár fedezet nélkül

A mikrovállalkozásoknál gyakran hiányzik az üzleti terv, ezért nem tudják meggyőzni a bankot, hogy érdemes hitelezni nekik. „Egy vállalkozás minél inkább elkezd a digitalizálódás és az immateriális javak felé lépkedni, annál kevésbé tud fedezetet felajánlani a bank felé hitelkérelemnél. Ilyenkor a vállalkozás kérheti a banknál, hogy Garantiqa kezességvállalás mellett fedezet nélkül is hitelhez juthasson. Ez a fő termékünk” – mondta Dr. Schulteisz Győző, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. ügyfélkapcsolati és termékfejlesztési igazgatója.

Az állami és kereskedelmi bankok által 27 éve alapított Garantiqa 2018 végén 707,2 milliárd forintos kezességvállalási állományt kezelt, mely 2020-ban 870 milliárdra nő. „Az összes bankkal kapcsolatban állunk. Ha egy vállalkozás nem tudja fizetni a banknak a hitelt, amire kezességet vállaltunk, a Garantiqa tesz ezt meg helyette, mert az állam 85 százalékban viszontgaranciát vállal” – magyarázta Schulteisz.

A kezességet persze nem adják ingyen, minden pénzintézetnek ki kell termelnie a működési költségeit és a profitját, de dinamikus növekedésben van a bank, célja a

„tervezési időszak végéig” a 2016 végi portfólió megduplázása. Stratégiai cél továbbá a hosszabb lejáratú ügyletekhez kapcsolódó kezességvállalások arányának növelése is.

„Jelentős már az uniós támogatás is, ami színesíti a termékpalettát, habár a következő EU-s ciklusban a vissza nem térítendő támogatások vissza fognak szorulni, ezért a banki hitelek előtérbe kerülnek majd. A beruházási hiteleket például most akciós díjjal kínáljuk” – tette hozzá Schulteisz. A mesterséges intelligenciának köszönhetően már egy napon vagy akár egy órán belül is garanciához juthatnak a KKV-k. (Kriston László)

Szép Zoltán vállalkozásfejlesztési szakértő is úgy értékelte, hogy az elmúlt években óriási fejlődés ment végbe: egyre inkább az a kérdés kerül előtérbe, hogy hogyan tudjuk a vállalkozásfejlesztés egy új platformját megteremteni, ez pedig a tőkeági finanszírozás. Szép egyúttal kiemelte, a következő időszakban meghatározó jelentősége lesz a vállalkozói tudás átadásának és fejlesztésének a kkv-szektorban.

Berepültek az angyalok

Kovács Péter, az IseeQ, az xLabs, a Budapest Startup Safari és a Global Startup Awards társalapítója pozitív változásként értékelte egy új befektetői réteg, az úgynevezett angyalok megjelenését főleg a korai finanszírozásoknál.

Ha nem elég egy cég elindításához, továbbfejlesztéséhez az FFF, azaz a család (family), a barátok (friends) és a bolondok (fools) által adott pénz, utánuk jelennek meg az angyalok a saját „okos tőkéjükkel”, azaz ők nem csak pénzt, hanem kapcsolati tőkét, tudást is adnak – írta körül az angyalok mibenlétét Katona Zsolt.

Kitolták a mentorprogramot

November 30-ig meghosszabbította az Országos Vállalkozói Mentorprogram jelentkezési határidejét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Részletek >>>

Az üzleti angyalok a saját pénzüket viszik piacra, valamilyen sikersztorit már felépítettek, ilyen például a Mysis, Ustream – jegyezte meg Kovács Péter.

Mindez a magyar piacon még komoly fejlesztést igényel – vélte Szűcs Gergely, aki az FFF finanszírozás legnagyobb problémájára is rávilágított egy egyszerű példával. Nemzetközi összevetésben egy magyar családnál elképzelhetetlen, hogy 10-20 millió forintot összedobjanak gyerekük startupjának elindításához.

Nem a pénzhiány a fő gond

Egy vállalkozás növekedési szakaszában már az angyalok sem elegendők. A finanszírozásnál itt már a cég számait, növekedési kilátásait nézik, az alapítók cégvezetői tapasztalatokkal kell, hogy rendelkezzenek, valamint fel kell mutatniuk minimum 100 millió forint árbevételt is.

Jelenleg mintegy 200-300 milliárd forint van a kockázati tőke szegmensben, ami Katona Zsolt szerint hatalmas lökést tud adni a magyar startupoknak.

 Fotó: Bánkuti András Fotó: Bánkuti András

„Pénz van. Nem a pénz a szűk keresztmetszet, hanem azokból a cégekből van kevés, aki ezt megfelelően tudják használni. Nehezen tudunk kitörni a határokból, a lengyelekhez képest lemaradva vannak a magyar cégek. Nem tudnak vizionálni tágabb földrajzi határokon” – véli Kovács Péter.

További hátrányunk, hogy nagyon alacsony a hazai vállalkozások együttműködési képessége. Szép Zoltán példaként hozta: az előző támogatási ciklusban a vállalkozások együttműködése volt az egyetlen olyan prioritás, aminek a kihasználtsága a nullához közelített. A magyar vállalkozói tömeg nem képes másod- vagy harmadmagával összeállni és valamilyen közös projektet megvalósítani. A közös fejlődésben tehát az új startup generációnak nagy szerepe van.

Kisebb hozam, de valamit lehet tenni a társadalomért

Az utóbbi időszakban nemcsak a vásárlók, a befektetők is előnyben részesítik a társadalmi ügyek mellett elkötelezett társaságokat. Mennyire tartják szem előtt egy vállalatnál, hogy nem csak üzleti, de társadalmi célú törekvése is legyen?

Katona Zsolt példaként hozta a Magyar Fejlesztési Bank részvételével létrehozott Social Impact alapot. Az alapnál kiemelt cél, hogy nem csak a hozam számít, hanem valamilyen mérhető társadalmi hatása is legyen egy befektetésnek, legyen az akár munkahelyteremtés vagy felzárkóztatás. Ez persze gyakran a hozam kárára történik. Ugyanakkor a trend már a normál befektetési alapoknál is terjed. Vannak specifikusan létrehozott befektetési alapok, amelyek ezeket a célokat is figyelembe veszik.

További cikk a Privátbankár.hu Finanszírozás 2019 konferenciáról:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.