5p

Tucatnál is több ingatlannal rendelkezik Kertész József, a felcsúti milliárdoshoz közeli ügyvéd saját társasága, mely tavaly a jelek szerint már akkorára nőtt, hogy a vagyon egy részét egy teljesen új cégbe pakolta át.

Noha akkora cégbirodalommal nem rendelkezik Kertész József, mint a megbízója, Mészáros Lőrinc, mégis elérkezettnek látta az időt arra, hogy némi átszervezést eszközöljön.

Nevezetesen az UIB Zrt.-ből szétválással egy teljesen új céget hozott hozott létre az ügyvéd MKJ Vagyonkezelő Kft. néven - vettük észre az Opten adatbázisában. Egy ilyen folyamat pedig azzal a kötelezettséggel jár, hogy vagyonleltárt és vagyonmegosztási tervezetet is készíteni kell, vagyis bepillantást nyerhetünk abba, hogy egy adott pillanatban milyen vagyonelemekkel rendelkezik egy-egy társaság, ebben az esetben a Kertész József tulajdonában lévő UIB Zrt.

Ránézve a cég tavalyi beszámolójára, most különösen érdekesek ezek a cégbíróságra benyújtott dokumentumok, hiszen az UIB mérlegfőösszege, vagyis az eszközeinek értéke egy év alatt megtízszereződött és közel 2 milliárd forintosra hízott.

Az már az idén májusban leadott 2022. évi beszámoló mérlegéből is kiderült, hogy a vagyonnövekedés a tárgyi eszközök, a befektetett pénzügyi eszközök, a követelések jelentős megugrásának az eredménye. Forrásoldalon ezzel párhuzamosan Kertész József 848 millió forintot tolt be az UIB-be, melyből 500 ezer gyarapította a jegyzett tőkét, a maradék a tőketartalék sorra került.

Jelentős vagyont mozgatott meg Kertész József, Mészáros Lőrinc ügyvédje. Fotó: Depositphotos
Jelentős vagyont mozgatott meg Kertész József, Mészáros Lőrinc ügyvédje. Fotó: Depositphotos

Az pedig már a cégbíróságra benyújtott vagyonleltárból derül ki, hogy igen jelentős mértékben halmozza az ingatlanokat a felcsúti milliárdos ügyvédje. Számos ingatlan kerülhetett ugyanis a társaság - így közvetve a tulajdonos, Kertész József - tulajdonába. Szám szerint 17 ingatlant (ebből 1 garázst) tüntetett fel a vagyonmérlegében az UIB Zrt.

A címek alapján a 16 lakásból 15 újépítésű lakóparkokban található lakás a főváros különböző pontjain - sőt, van olyan lakópark, ahol rögtön öt ingatlan is Mészáros Lőrinc ügyvédjéhez köthető.

És ez nem is megy ritkaságszámba, hiszen egyet leszámítva, minden érintett lakóparkból minimum kettő lakás szerepel a listán. Ezek közül egy ingatlan a IX. kerületi Corvin sétányon található.

Ugyanakkor a fővároson kívül is talált kedvére valót Kertész, hiszen szerepel a listán egy balatonmáriafürdői befejezetlen beruházás is 125 millió forintos értékben.

Körbeérnek a szálak

Az már a befektetett pénzügyi eszközök listázásából derült ki, hogy az említett soron szereplő 661 millió forint három tartós részesedést és két tartósan adott kölcsönt jelent. Ebből a legnagyobb tétel a leánycégnek, az UIB Factor Zrt.-nek adott 600 millió forint.

Az UIB követelései is megugrottak 2022-ben, 623 millió forint szerepel a mérlegben. A cégbíróságra benyújtott leltár szerint három tétel emelkedik ki:

  • az UIB megvásárolt egy követelést 408,1 millió forint értékben, melyet a jelek szerint a tulajdonostól, Kertész Józseftől várhatnak kiegyenlíteni a "Dr. Kertész-kölcsön" megjegyzés alapján.
  • Megvettek egy másik követelést is, ennek összege 159 millió forint, az érintettje pedig egy 1St. Zrt.-nek jelölt társaság.
  • Végezetül 50 millió forintot maga a cég adott kölcsön a pécsi székhelyű, mérnöki tevékenységgel és műszaki tanácsadással foglalkozó Dunaber Zrt.-nek. Ez önmagában is meglepő, hiszen ez elenyésző a cég forgalmához képest. A látványosan felívelő szakaszban lévő társaság 2022-ben már több mint 2 milliárdos árbevételt ért el, melyből 84,4 milliós profit maradt.

Azonban a dokumentum alapján nemcsak az UIB ad kölcsönt más szereplőknek, de saját maga is igényelt. A hosszú lejáratú kötelezettségek között 70 millió forintos kapott összeg szerepel a "Profprest" megjegyzéssel - ám ilyen nevű céget nem találtunk "proForest"-et viszont igen. Ennek a társaságnak a székhelye pont ugyanarra a Szabadkai úti címre van bejegyezve, ahova az újonnan létrejövő cég, az MKJ Vagyonkezelő is, tulajdonosai pedig részben olyan ügyvédek, akik Kertész ügyvédi irodájában partner ügyvédek. Ennél több köze is van ehhez a céghez Kertésznek, hiszen a cégkivonat szerint három üzletrészre bevezetett zálogjog jogosultja is.

És ebben a céghálóban találjuk meg az UIB vagyonleltár-tervezetében szereplő két másik céget is:

  • a pécsi Luxury Property Zrt.-t, melyben résztulajdonos az UIB,
  • illetve a szintén pécsi 1St. European Trust Zrt.-t, melynek 159 milliós követelését vette meg az UIB.

Egyébként a tárgyi eszközök zömét az új cég, az MKJ Vagyonkezelő kapta, ahogy a követelések nagy része is átkerült ide, a 67 milliós pénzeszközt gyakorlatilag megfelezték, a saját tőkét lényegében szintén, míg a rövid lejáratú kötelezettséget 345 milliójából mindössze egy 3,6 milliós tétel került az új társaságba.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!