2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Magyar Suzuki Zrt. jövőre átlagosan 20 százalékkal emeli a béreket  - közölte  a társaság, miután megszületett az erről szóló megállapodás az üzemi tanáccsal.

A közlemény szerint 2023-ban teljesítményhez kötve másfélhavi bónuszt is előirányzott a társaság. Ennek félhavi részét júniusban, a teljes havi összeget év végén kaphatják meg a dolgozók.

Közölték, hogy az idei évre előirányzott egy havi bónuszt ebben a hónapban már megkapták a munkatársak.

A cég közlése szerint jövőre emelkedhetnek a béren kívüli juttatásokra fordított források. Extra juttatásként továbbra is biztosított a meleg, illetve hideg menüs étkezés, a környező településekről pedig buszjárat szállítja a dolgozókat a gyárhoz. Évente egészségügyi szűrővizsgálat, megemelt összegű házasságkötési, gyermekszületési, illetve temetési támogatás érhető el - írták.

A Magyar Suzuki Zrt. tavaly 107 974 autót gyártott esztergomi gyárában, 4 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben. Az értékékesítés nettó árbevétele 2021-ben 6 százalékkal, 1,754 milliárd euróra nőtt 2020-hoz viszonyítva. Az adózás utáni nyereség 48,8 millió euróra emelkedett a 2020. évi 20 millió euró után.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!