8p
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


			
		
		


		
		

Több mint negyven éves műanyagipari és ipari gépek területén szerzett tapasztalatukkal a hátuk mögött a 2020-as válságnak sem sikerült kifognia rajtuk. A Thege Plastic Kft. –nek tavaly rekordéve volt, amelyben nagy szerepet játszottak az állam gazdaságélénkítő támogatásai. Konkoly-Thege Máté ügyvezető szerint, a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások számára idén is adott a lehetőség, hogy versenyképességüket pályázati támogatással erősítsék meg, amelyhez ők maguk is minden segítséget megadnak a partnereiknek.

Hogyan hatott a koronavírus-járvány a hazai műanyagiparra?

Ahogy a 2008-as gazdasági világválságban is folyamatosan zajlott az élet, úgy a hazai műanyagipar termelt 2020-ban is. Akkor sokan kivártak, egyúttal lemondták a megrendeléseiket, emiatt jobban el voltunk keseredve, de szerencsére tavaly a válság hatásait kevésbé éreztük meg, amely az állam munkahelyek megtartását ösztönző törekvésének is köszönhető volt. Az esetenként 75%-os vissza nem térítendő támogatást jelentő pályázatokat több partnerünk is kihagyhatatlannak érezte, így sokan közülük új, modernebb, hatékonyabb gépeket vásároltak. Mindemellett – különösen a kis -és közepes vállalatok – igyekeztek megtartani a munkatársaikat is, hiszen egy jól képzett szakembert nehéz pótolni, és tudjuk, hogy a technológus munkatársakat igen nehéz betanítani.

A kínai fröccsöntő gyártók, mint a ChenHsong olcsó áraikkal és jó minőségükkel ideálisak a magyar piacraA kínai fröccsöntő gyártók, mint a ChenHsong olcsó áraikkal és jó minőségükkel ideálisak a magyar piacra

Bizonyos szempontból minket is meglepett, de a Thege-Plastic Kft. életében a 2020-as év rekordév volt, amihez a már említett állami támogatások nagymértékben hozzájárultak. Ha becsülnöm kellene, az általunk kötött üzletek kétharmada, háromnegyede pályázatos beruházás volt. A gyors elbírálások, az, hogy három-négy hónappal a beadást követően a cégek már rendelhették az új eszközeiket, hozzásegítet minket ahhoz, hogy egy több szempontból is szerencsétlen évben képesek legyünk a 2019-es, jó eredményeket produkáló üzleti évünket megismételni. A stratégia működik.

A műanyagiparban mindenki optimistán tekint az idei évre is, már most hallok olyan partnerről, aki a jelenlegi kapacitásával alig győzi teljesíteni a megrendeléseit, így inkább beruház. Persze kihívásokkal is szembe kell néznünk, mert például folyamatosan emelkednek az alapanyagok árai, a partnereink ezért is döntenek úgy, hogy a gépbeszerzéseiken spórolnak, és itt jön be a képbe a drágább nyugat-európai és a japán megoldások helyett az olcsóbb, de minőségben egyenértékű kínai gép, és az európai uniós, illetve a magyar állami pályázatok, amelyekkel növelni tudják a versenyképességüket.

Az idei évre kiírt, mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések 200 milliárd forintos keretű feltételesen vissza nem téritendő állami támogatása kötelezően megvalósítandó technológiafejlesztésre irányul.

Így van! A tavalyi évben gazdasági, idén versenyképességi pályázatot írtak ki.

Mennyire nyitottak a hazai kkv-piac szereplői az innovációra úgy, mint a képzések vagy az üzleti felhő-szolgáltatások igénybevétele?

A piac abszolút innováció-orientált, különösen az európai országok, illetve Amerika és a Távol-Kelet határozza meg a fejlődés gyorsaságát és irányát. Kínával kapcsolatban sokáig élt az elképzelés, amely szerint csak másolják a más országokban kifejlesztett megoldásokat, majd azokat kedvezőbb áron értékesítik, de ma már olyan tőke és tudás van a birtokukban, hogy számtalan esetben ők diktálják a tempót.

Ha csak a saját példánkból indulok ki, ahhoz, hogy a partnereink, megrendelőink fejlődhessenek, számunkra is elengedhetetlen, hogy naprakész tudással és tapasztalattal rendelkezzünk a jelen és a jövő technológiai vívmányaival kapcsolatban. Az új megoldásokat – legyenek azok eszközbeliek vagy akár szellemiek – elsőként nekünk kell megismernünk, amihez saját magunkat is innoválnunk kell.

Ha pedig valamely megoldás eljut a realitás szintjére, akkor már a szervízháttért is mögé kell tennünk, ezért a munkatársainknak szükséges elsajátítaniuk a gépek kezelését, mégpedig olyan magas színvonalon, hogy utána másokat is képesek legyenek betanítani. Nem elég egy új fejlesztésű robot működésével megismerkednünk, az emberi háttér legalább ennyire fontos, hiszen csak ők lesznek képesek megismerni a megoldás előnyeit, ők hozhatják ki a gépből a lehető legtöbbet, hogy aztán ezeket a tapasztalatokat átadhassák a vevőknek. Az idei pályázattal akár egy többlépcsős robotkezelői képzés is igénybe vehető, de tapasztalataim szerint a tanácsadási szolgáltatásban is lehet még bővíteni a tudást. Tehát az innovációnak gyakorlati haszna van.

A támogatás választható elemei között szerepel a megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása. Mi a helyzet ezzel kapcsolatban?

A műanyagiparban érezhető az igény a jó minőségű és gyors gyártásra, amihez előnyt jelenthet az ipar 4.0-s rendszerek megléte, de ugyanennyire fontos a megújuló energiatermelés integrálása, ezekkel együtt lehet tovább növelni a hatékonyságot. A piaci szereplőkről ma már egyértelműen kijelenthető, hogy elkötelezettek a zöld energiák mellett, ami esetükben leginkább a napelemek beszerelését, alkalmazását jelenti. Ha egy-egy ilyen beruházás megvalósul, és azt kiegészítik például egy energiatakarékos, szervo-hidraulikus gép üzembe helyezésével, akár úgy, hogy lecserélik a 10-20-30 éves masinákat, jelentős megtakarítást érhetnek el. Gondoljunk csak bele! Ha egy partnerünk igénybe veszi a 70%-os állami támogatást, amelyből frissíteni kívánja a gépparkját, majd eladja a régi berendezését, akár csak vasárban az új gép vételárának 10%-áért, akkor máris ott tart, hogy mindössze 20%-os önerőre van csak szüksége. Van, aki inkább a bővítés mellett dönt, számukra is jó lehetőség, hiszen 30-40%-os önerő mellett az új megoldások jelentősen kevesebb energiát fogyasztanak, idővel még akár a fennmaradó önerőt is „megspórolja” a rezsicsökkenésnek köszönhetően.

Vagy vegyünk egy másik példát: egy partnerem 50%-os vissza nem térítendő támogatással szeretne gépet vásárolni 100 ezer euróért. 50 ezer eurót kap az államtól, 50 ezerért megvásárolja tőlem, és nem a konkurenciától, amely esetleg a drágább, 200 ezer eurós japán gépet ajánlja neki, tehát mi rögtön 100 ezer euróval olcsóbb megoldást kínálunk, így a megspórolt pénzén vehet mást, dinamikusabban fejlődhet. Persze, ha lefeleződik az árkülönbség, az hátrányt is jelenthet számunkra, lecsökkenti az árelőnyöm, de egy ilyen rendkívül kedvező konstrukció nélkül talán sokan bele sem vágnának, aki meg igen, inkább tőlünk vásárol, mert olcsóbb.

Igyekszünk segíteni a vevőinknek a szükséges döntések meghozatalában, teljes körű ügyintézést, pályázatíró partnerünkkel pedig pályázati tanácsadást is vállalunk, tehát kulcsrakész projekteket viszünk.

Rendszeresen felmerülő kérdés szokott lenni például, hogy mely gépbe éri meg leginkább fektetni. Szerencsére majd minden szegmenst lefedő portfóliónk széles tárházával állunk a partnerek rendelkezésére. Legyen szó az olcsóbb, mainstream, ugyanakkor erős és megbízható kínai ChenHsong gépeiről, vagy akár a drágább high-end japán JSW (The Japan Steel Works) megoldásairól. És akkor még nem beszéltünk a Thege-Plastic Kft. portfóliójában szereplő többi márkáról, mint az osztrák MAPLAN gumifröccsöntő gépeiről, a német GWK temperáló berendezéseiről, kompakt- és rendszerhűtőiről, a MEWO sorjázó/koptató és mosó gépeiről, az EBU híres fémpréseiről és perifériáiról, a KHS csomagológépeiről, a svéd RAPID daráló és aprító szerkezeteiről, a dán LABOTEK alapanyag kezelő berendezéseiről, a svájci HERZOG dűznizárairól, vagy a kínai JWELL extrudereiről és fúvógépeiről, a TAYU gumi/szilikon préseiről és a Baina extrudereiről, valamint az EFORT 6 tengelyes robotjairól sem.

Alapvetően a gyártani kívánt termék határozza meg, mit javaslunk vásárlóinknak. Optikai termékek esetében, például egy személyautó lámpa-búra esetében, amelynél a fénytörés miatt nagyon precízen kell fröccsönteni, vagy a kistűrésű termékek és az apró elektronikai alkatrészek esetében a legjobb választás egy high-end berendezés. Tiszta szobás megoldások, orvosi eszközt gyártó sorok vagy élelmiszergyártás esetében egyre inkább az elektromos gépeinket ajánljuk, amelyek nem használnak hidraulika olajat, és így tovább…

Milyen stratégiai célokat szeretnének elérni 2021-ben, akár a pályázati támogatások segítségével?

A 2008-as világválság megmutatta, hogy az erősek túléltek, sőt, akár meg is erősödhetnek. Azt gondolom, hogy amikor a piac néhány év múlva helyreáll, a kereslet is meg fog élénkülni, így akár a korábbi kapacitást is szükséges lesz növelni, hogy az addig csődbe ment vállalatok kiesését kompenzálni lehessen. A mostani válság túlélői is jó helyzetben lesznek, de addig bizony összeszorított fogakkal kell dolgoznunk, és vannak szegmensek, ahol ez fokozottan érvényesül, ilyen az autóipar, amelyben általánosságban lassan áramlanak a projektek, vagy az ezzel szorosan együttműködő gumiipar. Aztán szót kell ejtenem azon ágazatokról is, amelynek szereplői igen jól prosperálnak, ilyen az építőipar és a csomagolóipar, valamint az egészségügyi termékek.

Magunk részéről annyit mondhatok, hogy mind szakembergárda, mind portfólió szempontjából bővülünk. Előbbi esetben már toborozzuk az új szervizes kollégát, akivel együtt öt főre növekszik a csapatunk, utóbbi esetben pedig egy új gumi-extruderes partner érkezéséről számolhatok be, és még alig kezdődött el az év.

Nagyon elégedett lennék, ha az idei év is hasonlóképpen alakulna, mint a tavalyi, vagy a 2019-es. Igyekszünk ezért házon belül, és a partnereink segítségével mindent meg is tenni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

 

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Ersténél 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 102 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.