7p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A pénzügyminiszter a Facebookon tett közzé adatokat a nagycsaládos autóvásárlási programról. Az adatok egyértelműen azt tükrözik, hogy sikeres a program és többségében alsókategóriás járművet vásároltak a kedvezményre jogosultak.

Tavaly megháromszorozódott a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával kötött szerződések száma, így már 20 ezer család vett részt a programban, közölte a Facebook oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter. A tárcavezető azt is hozzátette, hogy az ehhez szükséges 50 milliárd forintot biztosítottuk a költségvetésből. Ezek alapján gyors fejszámolással arra juthatunk, hogy a maximálisan adható 2,5 millió forintot mindenki igénybe vette, vagy a pénzügyminiszter az egyszerűség kedvéért ezzel számolt a posztban.

Fennakadhatnánk ezen, hiszen a kijelentésből egyértelműen úgy tűnik, hogy a 20 ezer kedvezményezett a 2019 nyári indulás óta kapott ekkora támogatást, ami viszont némi ellentmondást jelent. Az alábbiakból az is kiderült, hogy miért.

Mennyi autó, mennyi támogatás?

Érdemes a kályhától indulni: a 2019 július 1-én elstartolt nagycsaládosok autóvásárlási támogatása keretében a szabályok szerint a jármű vételárának 50 százalékát, de maximum 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a három vagy több gyermeket nevelő családok. Az indulás évében még több olyan márka is volt, amikor akár a vételár felét is ki lehetett a támogatásból fizetni. Ebben számos tényező közrejátszott, ezek közül talán az volt a legfontosabb, hogy 2020 elején életbe lépett egy új uniós előírás, ami szigorította a járművekre vonatkozó emissziós előírásokat. Így a korábban legyártott autókat a vállalatok igyekeztek minél előbb kiszórni. Emiatt a belépő szintet jelentő Dacia esetében például az árak nem érték el a 4 millió forintot sem. Ráadásul nem csak a Romániában összeszerelt autók voltak relatív olcsók, hanem az akkori gyűjtésünk szerint a Fiat, a Citroen és a Renault is kínált olyan konfigurációkat, amikor a vevők 2,5 millió forint körül, vagy akár az alatt hazavihettek egy viszonylag jól felszerelt családi egyterűt.

Messzes Daciaból adtak el a legtöbbet (A fotó forrása: dacia.hu)
Messzes Daciaból adtak el a legtöbbet (A fotó forrása: dacia.hu)

Miután a programot tekintve a 2019-es eladási listát is a Dacia vezette, így három lehetséges opciót tudunk magyarázatul elképzelni. A legvalószínűbb, hogy a 20 ezer darabos értékesítés esetén a miniszter közösségi oldalát kezelők egy szép kerek számot szerettek volna kiírni, ezért lett 50 milliárdos az ott jelzett támogatás. El kell ismerni, hogy ha azt írják ki például, hogy a 46,7 milliárd forinttal támogatták a nagycsaládosok autóvásárlását, az valóban kevésbé látványos. Egyébként már a program első évfordulóján 15 ezer jármű értékesítéséről adtak számot az illetékesek, igaz akkori cikkünkben is megjegyeztük, hogy az adatokban fellelhetők ellentmondások.

Persze az is lehet, hogy a támogatás mértéke valóban 50 milliárd forint volt, de 20 ezer darabnál már valamivel több járművet adtak el. Itt megint felmerült, hogy kiírják-e azt (és most megint a hasamra ütök) 20 486 autó vásárlásához járult hozzá az állam, amit úgyis lefele kerekít mindenki. Vagy ragaszkodnak a kerek számokhoz, ami könnyebben átmegy üzenetként.

A 2019-es adatok sem egyértelműek

A 20 ezer támogatott 50 milliárdos hozzájárulás kijelentésre a harmadik lehetséges magyarázat az, hogy ezek a számok, hiába sugallja mindezt a közlemény, nem a program másfél éves időszakát öleli át, hanem csak a tavalyi évet. Ez abból a szempontból kiadná az adatokat, hogy a kevésbé környezetbarát járművek kifutása után az autók árai érzékelhetően megemelkedtek. A Dacia rövid ideig még az 5 milliós határ körül egyensúlyozott, 2021-re viszont már ezek a modellek is egyértelműen kicsúsztak az 50 százalékos támogatásból. A márka hazai oldalán ugyanis a legkedvezőbb áron elérhető 7 üléses modell ára 5 549 000 forint. Az összes többi márka pedig ennél magasabb áron kínálja a programban részt vevő járműveiket. Ha ez (lenne) a helyes adat, akkor viszont a bejelentés elején jelzett megháromszorozódó támogatás ment teljesen mellé. Igaz, utóbbi adat mindenképp kicsit furcsa a korábban közölt adatok fényében, bár mint mindenre nyilván erre is van magyarázat.

A 2020 januárjában ugyanis azt közölték az illetékesek, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását mintegy 23 ezer nagycsaládos kérte, új autójuk megvásárlását közel nyolcmilliárd forinttal támogatta az állam tavaly. (Ezen ne akadjunk fent, hiszen a kérelmezők nem vettek mind – azonnal – autót is.) A 8 milliárdos támogatásból ugyanakkor a megvásárolt modellek eloszlását és korábbi árát (vagyis, hogy a Daciák jelentős súlya miatt nem mindenki vette igénybe a maximális 2,5 milliós támogatást,) figyelembe véve arra következtethetünk, hogy nagyságrendileg 3500 jármű megvásárlását támogathatták. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy jelentős számban (ha Varga Mihály közleményét vesszük alapul, akkor nagyjából 1500-an) voltak olyanok, akik az említett környezetvédelmi előírások miatt lekötötték az új autójukat, az a támogatási igényeknél meg is jelent, ám a támogatás összegét csak 2020-ban hívták le.

Sokat segített a program a piacnak

A tavalyi évben nagyon sok írás jelent meg oldalainkon is arról, hogy az új autók értékesítése tavasszal padlót fogott, és a kilábalás csak lassan sikerült. Ennek tudható be, hogy az Európai Unióban a forgalomba helyezett új járművek száma tavaly 25 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől. Magyarországon sem volt egyébként sokkal jobba a helyzet, nálunk ugyanis a Datahouse adatai alapján 20 százalék körüli volt a visszaesés.

Mindez azt jelenti, hogy a 2019-es évben 157 906 ezer új autó talált gazdára, tavaly pedig 128 031. Arról a nagycsaládos autóvásárlási program első évfordulóján írtunk, hogy elsősorban a program, kisebb részben a megrendelt járművek leszállításának csúszása komoly szerepet játszott abban, hogy a magyar autópiac erősen felülteljesítő volt a járvány hónapjaiban. 2020 első félévében 25,3 százalékkal kevesebb új autót adtak el Magyarországon, mint az előző év hasonló időszakában. Ez az adat a kelet-közép-európai régióban a legkedvezőbb, a környező országokban a visszaesés jellemzően 30 százalék felett alakult.

Ha a nagycsaládos program keretében értékesített járműveket a teljes új autó piachoz mérjük, akkor a 2020-as évben valóban megdöbbentő arányokat láthatunk. Az persze nem állítható, hogy a program keretében létrejövő tranzakciók egyike sem valósult volna meg, az ugyanakkor feltételezhető, hogy a legalsó árkategóriából válogatók a 2-2,5 milliós állami hozzájárulás nélkül vélhetőleg csak használt autót tudtak volna venni. A piac elemzők egy része korábban utalt arra is, hogy a Daciáknál némileg drágább modellt választók között is szép számmal lettek volna valószínűleg olyanok is, akik nem tudtak volna az új járművek közül vásárolni.

A statisztikák szerint ugyanis az egykoron a román ipar gyöngyszemének számító márka 7 üléses modelljéből adták el messze a legtöbbet. Az is kiderül, hogy a vásárlók többsége a támogatási program keretében az olcsóbban elérhető autókat kereste. A már idézett Varga Mihály által jegyzett Facebook poszt is hangsúlyozta, hogy a három legolcsóbb autótípus teszi ki a vásárlások közel felét, tehát főként azok a családok vették igénybe a támogatást, ahol az valós segítséget jelentett.

Becslésünk szerint a támogatás nélkül 3000-4000 új autó vásárlása maradt volna el. Ez éves szinten is érdemleges forgalomkiesésnek felelt volna meg. Tavasszal, amikor az eladások a földbe álltak életmentő volt sok kereskedő számára a támogatási program által generált forgalom.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!