2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Elon Musk cége kereskedelmi békejobbal reagált az USA-Kína kereskedelmi háborúra.

A Tesla 12-26 százalékkal csökkentette Kínában két elektromos modellje, a Model X és a Model S árát a megemelkedett kínai importvámok hatásának ellensúlyozása céljából. A Tesla közleménye szerint csütörtöktől például a ModelS 75B ára 887,6 ezer jüanról (1 jüan=40,71 forint) 782,9 ezer jüanra, a Model X P100D ára pedig 24,4 százalékkal, 1,19 millió jünra csökkent. A Tesla tömegterméknek szánt Model 3 ára 540 és 595 ezer jüan között alakul. Erre az autóra Kínában még csak előrendelést vesznek fel.

A Tesla májusban azt közölte, hogy hat százalékkal csökkenti a Model X és Model S autók árát Kínában a pekingi kormány július elejére ígért importvám-csökkentésével párhuzamosan. 

Az amerikai cég abból indult ki, hogy a kínai kormány ígérete szerint július elsejétől az importált autók vámtétele 25 százalékról 15 százalékra csökken. Időközben azonban az amerikai kormányzat megemelte a Kínából származó egyes termékek importvámját. Erre válaszul a kínai kormány nem csökkentette, hanem 40 százalékra megemelte az amerikai autók vámtételét.

A Teslának nagyon jól ment az üzlet Kínában még a 25 százalékos importvámokkal együtt is, hiszen tavaly kétmilliárd dollárra megduplázta eladásait. A Tesla messze a legsikeresebb külföldi elektromosautó-márka Kínában. 

Az importvámok 40 százalékra történt megemelése azonban a márkák közül éppen a Teslát érintette a legérzékenyebben, hiszen egyelőre nem rendelkezik helyi gyártással és nem folytat együttműködést helyi partnerrel sem. 

Ezen a helyzeten változtat, hogy a Tesla júliusban megállapodott a sanghaji hatóságokkal arról, hogy ott építi fel első elektromos autókat gyártó üzemét az Egyesült Államokon kívül. A beruházás értéke mintegy 2 milliárd dollár, az üzem két éven belül kezdi meg az elektromos autók gyártását és kapacitása további két-három éven belül eléri az évi 500 ezret.

Kínában rohamosan növekszik a teljesen elektromos, valamint a hálózatról is tölthető (plug-in) hibrid, összefoglaló nevükön "új energia járművek" (new-energy vehicles, NEV) értékesítése még az egyébként lassuló autópiaci forgalom közepette is. A NEV-értékesítés az idei első tíz hónapban 76 százalékkal, 860 ezerre nőtt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!