2p

Az eredeti árnál 36 százalékkal több pénzbe kerül a Dunai Evezős Központ tervezése. 

A Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja (KKBK) május elején írt ki közbeszerzési eljárást "Tervezési szerződés a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Program keretében megvalósítandó Dunai Evezős Központ Pálya tervezése" tárgyában, melynek eredményét szombaton tették közzé az uniós közbeszerzési értesítőben. 

A nyertes kiválasztása nem lehetett túlságosan nehéz feladat, hiszen csupán egyetlen ajánlat érkezett az eljárás során: 

  • a FŐMTERV Zrt., 
  • az Aquaconsult Kft., 
  • valamint az ÖKO Zrt., 

nettó 347,55 millió forintért fogja megtervezni az evezős pályákat. Az ajánlatot ráadásul úgy fogadta el a KKBK, hogy a becsült 255 millió forintos árnál ez 36 százalékkal magasabb tervezési költséget jelent. 

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Ezzel a központtal - a hirdetményben foglaltak szerint - egy régi adósság került törlesztésre, hiszen miközben Budapest a Duna fővárosa, a fővárosban nincs nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas és korszerű edzéslehetőséget kínáló evezőspálya. A magyar evezőssport ráadásul több mint 150 éves hazai múltra tekint vissza. 

"A soroksári Duna-ágon létesítendő evezősközpont nem csak XXI. századi evezősverseny-helyszín lesz, de sportolási, kikapcsolódási lehetőséget nyújt a közelben épülő 12 ezer férőhelyes Diákváros lakóinak és Budapest lakosságának. A Dunai Evezős Központot a sportolók mellett a lakossági is használhatja majd."

A pályának alkalmasnak kell majd lennie hazai és esetenként nemzetközi világversenyek lebonyolítására, ennek megfelelően kialakított sportpályákkal, kiszolgáló terekkel. A pályának és a hozzá tartozó létesítményeknek reprezentálnia kell a magyar élsportban betöltött vezető szerepét, a sportág szellemiségét. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!