2p

A bérleti díjon túl a kocsik "birtoklásával" járó összes költség az intézményekre hárul, a sofőrök pedig totális kontroll alá kerülnek.

Még többet fizethetnek a kórházak a kormánytól kapott ajándék-elektromosautók után, írja a Népszava.

Mint ismert, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere október eleji bejelentése nyomán 249 elektromos Volkswagen Golfot kapott 90 kórház, de úgy, hogy az intézmények főigazgatói se villanyhajtásút, se másmilyen gépkocsit nem kértek a fenntartótól. A kéretlen ajándékkocsik pedig plusz terhekkel jártak: a kórházaknak a kocsikért darabonként és havonta mintegy 54 ezer forintot kell fizetniük, ha pedig évente 30 ezer kilométernél többet hajtják azokat, akkor az efeletti kilométerekért további 34 forintot számítanak fel.

A „bérleti díjat” negyedévenként kell befizetni a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak (KEF). A használati díjért cserébe a KEF gépjármű felelősség- és Casco biztosítást köt, és vállalja a káresemények ügyintézést, a szezonális gumicserét, valamint az abroncsok tárolását is. Intézik továbbá a karbantartást, a javítást, a szervizt, valamint asszisztencia szolgáltatást is biztosítanak.

A Népszava most arról ír, hogy a meglepetés-autóbérlés további terheket ró a kórházakra. Okmányirodai vagy bírsággal kapcsolatos ügyintézésért a KEF 5 ezer forint plusz áfát számít fel, és a kórházak fizetik a kocsik "birtoklásával" járó összes hétköznapi költséget is, így a töltést, az autópálya, parkolás, behajtás, tárolási, illetve a gépjármű takarítás díját.

A autókat csak külön kiállított „állami gépkocsi vezetési engedéllyel” lehet vezetni, a potenciális sofőröket minden intézménynek nevesítenie kell. A menetleveleket „elektronikus menetíró” állítja ki a kocsikban, ezekhez a sofőrök egyedi kódot kapnak, azt kell beírni a műszerfal billentyűzetén, az ügymenet innentől fogva automatikus. A lehetséges sofőröknek e napokban kellett aláírniuk egy úgynevezett felelősségvállalási nyilatkozatot is, miszerint a saját hibás károkért, szabálysértésekért és egyéb bírságok megfizetését magukra vállalják. 

(Népszava)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!