5p

Mind önállóan, mind pedig a Takarék Csoport központi bankjaként eredményes évet zárt a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (Takarékbank) 2017-ben – jelentette be Vida József elnök-vezérigazgató a hitelintézet mai, éves rendes közgyűlésén. A Takarékbank adózás utáni eredménye 2017-ben 5.799 millió forintra, azaz csaknem a duplájára nőtt, mérlegfőösszege 31 százalékkal, közel 841 milliárd forintra emelkedett. A Takarék Csoport központi bankja emellett fontos szerepet vállalt a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti megújításának sikeres lebonyolításában, és jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék piaci pozícióikat.

A Takarékbank mai éves közgyűlésén a részvényesek elfogadták a pénzintézet 2017. évi beszámolóját. A kontrolling jelentések alapján készült tájékoztató szerint

a Takarékbank nettó bevételei tavaly elérték a 17,2 milliárd forintot, ami 23,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi értéket. A nettó kamatbevételek 41 százalékkal, 6,6 milliárd forintra ugrottak, főként a hitelállomány növekedésének köszönhetően. A nettó jutalék- és díjbevételek 15 százalékkal, 8,9 milliárd forintra emelkedtek, amit mindenekelőtt a hitelezési jutalékok és az állampapír-forgalmazásból származó jutalékbevételek gyarapodása segített elő. Bár főként a szaporodó integrációs feladatokkal összefüggésben 19,78 százalékkal nőtt a működési költségek összege is, a bank bevételei bőven ellensúlyozták a kiadások emelkedését.
A Takarékbank saját tőkéje a 2016-os osztalékfizetés után 25,1 milliárd forintra bővült, aminek következtében a Takarékbank és a szövetkezeti hitelintézeti integráció tőkemegfelelése stabil. A Takarékbank 24,89 százalékos sajáttőke-arányos adózás utáni nyeresége mintegy 10 százalékponttal haladta meg a hazai hitelintézeti átlagot.

A szövetkezeti hitelintézetek teljes támogatásával tavaly elfogadott üzleti stratégiának megfelelően a Takarék Csoport központi bankjaként a Takarékbank oroszlánrészt vállalt a takarékok országos fúziós projektjének lebonyolításában. Ennek eredményeként az elmúlt évben a korábbi több mint 50, sok esetben egymással is versengő, eltérő termékportfólióval és szolgáltatási színvonallal rendelkező takarék helyén 12 regionális, tőkeerős pénzintézet jött létre, amit nagyban elősegített az egységes informatikai platformra való átállást biztosító IT-projekt sikeres lebonyolítása. A Takarékbank fontos szerepet játszott a Takarék Csoport központi szervezeteinek átalakításában, működésük összehangolásában és észszerűsítésében is, aminek nyomán létrejött a Takarék Csoport központi, kereskedelmi és jelzálogbankjának új működési modellje.



A Takarék Csoport 2017-ben jelentős bővülést ért el mind a lakossági, mind a vállalkozói kihelyezésekben. A hitelezési aktivitását 30 százalékkal növelve, összesen 410 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, csaknem 90 milliárd forinttal többet, mint 2016-ban. A befektetési szolgáltatások területén pedig a Takarékbank megőrizte az ország legnagyobb értékpapír-forgalmazó hálózatának pozícióját.

Intenzíven részt vett a Takarék Csoport az állami gazdaságélénkítő programokban is. A Takarékbank által vezetett konzorcium tavaly vezető szerepet töltött be az MFB Pontos konstrukciók értékesítésében. Eközben minden ötödik, Családi Otthonteremtési Kedvezmény által támogatott új lakást vagy családi házat a Takarék Csoport közvetítésével vásárolta meg az új tulajdonos.
2017 októberében a Takarék Csoport elfogadta Digitális stratégiáját, amelynek keretében megvalósul az egységes web, netbank és netbróker szolgáltatás. A Takarék Csoport a számára és részben a bankszektor számára is új utakra lépett. Egyrészt útjára indult a Takarék mobil bankfiók, amely mindenekelőtt a kisebb vidéki településen élő lakosok, vállalkozók és önkormányzatok számára teszi elérhetővé a korszerű pénzügyi szolgáltatásokat. Másrészt megnyílt az első teljesen automatizált bankfiók, a Takarék Smart Point. További digitális csatornák fejlesztését is elkezdte a Takarék Csoport, az Egységes Informatikai Rendszerrel összhangban, így vezette be a Takarék mobil applikációt.

Vida József
Vida József


A Takarékbank csoportstratégián belül betöltött szerepköréhez kapcsolódó folyamat részeként, központi banki minőségében az elmúlt évben a Takarékbank egy sor jelentős stratégiai befektetést hajtott végre. Ezek közül kiemelkedik a Takinvest Zrt.-ben, a Diófa Alapkezelőben, az FHB Ingatlan Zrt.-ben, a Takarék Invest Zrt.-ben, valamint a DBH Investment Zrt.-ben való tulajdonrész vásárlása.
„A Takarék Csoport piaci részesedésének növelése igen komoly eredménynek számít, különösen annak fényében, hogy a takarékszövetkezeti integráció szervezeti-szerkezeti átalakítása és új, egységes informatikai platformjának megteremtése jelentős anyagi és emberi erőfeszítéseket követelt a Csoport minden tagjától" – mondta Vida József a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátéve: „A Takarék Csoport központi bankja jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a takarékok az ország negyedik legnagyobb bankcsoportjaként megerősítsék a piaci pozícióikat."

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!