4p

Zajlik az élet az építési és közlekedési miniszterhez kötődő vállalkozásnál.

A Lázár Jánoshoz sok szállal kötődő mezőhegyesi ménesbirtok nevére rákeresve kiderül, az uradalomban egymást érték az elmúlt hónapokban a különlegesebbnél különlegesebb beruházások.

Legyen szó akár az egykori kaszárnyában működő, 14 szobás, 2 lakosztályos Nonius Hotel felújításáról, amelyet az Átlátszó cikke szerint nettó 1,8 milliárd forintból fejezhetnek be, ezzel összesen 5 milliárd forintosra növelve az árcédulát; akár a május végén átadott, háromszintes, közel 3000 négyzetméteres sportcsarnokról, vagy éppen az EU-s támogatásból fejlesztendő vetőmagüzemről. Sőt, ha ez még nem lenne elég, november végén kiderült az is, hogy egymilliárd forint értékű lovaspálya is kerül majd a birtokra.

Az események tehát zajlanak a 240 éves uradalom háza táján, de hogyan jelent meg mindez az üzemeltető állami cég eredményében? Nos, a korábbi évekhez hasonlóan 2023-ban is tovább szárnyalt az állami mintagazdaság, az értékesítésből összesen több mint 10,04 milliárd forint folyt be, ennek megoszlása 5,86 milliárd és 4,18 milliárd forint volt a belföldi és külföldi értékesítés közt. Összességében ezzel a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. összforgalma nagyságrendileg megegyezett az előző években elérttel.

Érdekes ugyanakkor, hogy bár a bevétel növekedett, a profit szinte meghökkentően csökkent, ugyanis az egy évvel korábbi 993,1 millió forint után 2023-ban ennek nagyjából felét, 451,2 milliót könyvelhetett el a vállalat – ezt egyébként maradéktalanul az eredménytartalékba helyezték, osztalékot nem vettek ki.

Lázár János itt éppen egy kiscsikót szemlélt meg a mezőhegyesi ménesbirtokon
Lázár János itt éppen egy kiscsikót szemlélt meg a mezőhegyesi ménesbirtokon
Fotó: Facebook/Lázár János

Nehéz év

Azzal kapcsolatban, hogy mi okozhatta a jelentős visszaesést, megkerestük a vállalatot is, a szerkesztőségünknek megküldött válasz szerint pedig több tényező állhat mögötte. Eszerint megnövekedtek az anyagjellegű ráfordítások, ráadásul az alacsony felvásárlási árak miatt a termény jelentős részét nem értékesítették 2023-ban – ez egyébként a készletérték nagyságában is meglátszik.

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. válaszából emellett az is kiderült, hogy a tárgyévre, vagyis 2023-ra elszámolt értékcsökkenés 400 millió forinttal emelkedett az előző évhez képest, ez beruházásoknak, fejlesztéseknek köszönhető, valamint a vevőkövetelésekre is elszámoltak jelentős összegű értékvesztést, több mint 300 millió forint értékben.

Lázár János és a ménesbirtok

 

A céginformációs adatbázisban feltüntetettek szerint egyébként 2022 augusztusáig  jelenleg építési és közlekedési miniszter Lázár János még kormánybiztosként felügyelte a cég működését, azóta pedig a tavaly május óta a tulajdonjogokat gyakorló, 2021 októberében bejegyzett Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnökeként vehet részt a működésben.

Nem kell aggódnia a stabilitás miatt

A kötelezettségek sorában több dolog is szembeötlik, például, hogy teljesen eltűnt a hosszabb lejáratú tartozások közül egy 1,6 milliárd forintos kölcsön – ezt minden bizonnyal visszafizették.

Rövid lejáratú adósságai azonban jócskán akadtak a mintagazdaságnak, ugyanis a szállítóknak és vevőknek tavaly több mint 2 milliárd forinttal tartoztak, amely jelentős emelkedést jelentett az egy évvel korábban regisztrált 400 millió körüli összeghez képest. A megugrott kötelezettségek mögött a kiegészítő mellékletben foglaltak szerint részben az áll, hogy a ménesbirtok igen jelentős előleget kapott egy vevőtől, egy Limagrain Europe nevű cégtől – ez egy francia, magtermeléssel és kereskedelemmel foglalkozó vállalat.

Ennek ellenére a vállalatért nem kell aggódni, hiszen saját tőkéje 2023-ban már 74,7 milliárd forintra emelkedett, a 2022-es 52,9 milliárdról, ez pedig többszörösen is elegendő arra, hogy fedezze a cég kintlévőségeit.

Hogyan alakultak a fizetések?

A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. részletesen elszámolt a személyi jellegű ráfordításaival is, amelyek 3,13 milliárd forintot tettek ki, ebből 2,51 milliárd volt a bérköltség.

Az a legfrissebb kiegészítő mellékletben nem szerepel, hogy pontosan hány embert foglalkoztatott tavaly a vállalat. Az egy évvel korábbi cikkünkben 456 emberről írtunk, azaz, hogyha hasonló nagyságrendű létszámban gondolkodunk 2023-ban is, a fizetések átlagosan havonta bruttó 450 ezer forint körül lehettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!