<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=1446330315732208&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
4p

Évről évre egyre kisebb aktivitással működik mind Gyurcsány Ferenc, mind Dobrev Klára cége.

Politikailag meglehetősen mozgalmas volt a választások előtti év az ellenzék képviselői számára is az előválasztásnak és a hatpárti összefogásnak köszönhetően, így nem csoda, hogy a volt kormány és felesége két cégére is kisebb figyelem irányult. Sok más céggel ellentétben a család tulajdonában lévő két cég a május 31-i határidő előttleadta éves beszámolóját a 2021-es évről. A számok pedig arra utalnak, hogy a korábbinál is kevesebb energiát tudtak a vállalkozásokra fordítani, hiszen mindkét társaság esetében tovább romló adatokkal találkozni. Mutatjuk is. 

Dobrev Klára amellett, hogy 2019 tavasza óta európai parlamenti képviselő, nagy esélyekkel vágott neki az októberi előválasztásnak is - végül ugyanis közte és Márki-Zay Péter között dőlt el a miniszterelnök-jelölti státusz. Az uniós feladatok és a kampány mellett minden bizonnyal háttérbe szorultak a saját nevén lévő vállalkozása, az üzletviteli tanácsadással foglalkozó, Altus Befektetési Zrt. körüli ügyek. 

Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy ellentétben 2020-szal, tavaly nem volt értékesítésből származó árbevétele a cégnek - egy évvel korábban se volt hatalmas, 2,2 millió forintot tudtak elkönyvelni, ami exportértékesítésből származott. Ezzel párhuzamosan egyéb bevételhez sem jutott a társaság, miközben némi anyagjellegű ráfordítás keletkezett, mégpedig 4,5 millió forint, ami valamivel alcsonyabb a korábbi 6,6 milliónál. 

Mindkettejük cége veszteséget termelt. Fotó: MTI/Szigetváry ZsoltMindkettejük cége veszteséget termelt. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az már a kiegészítő mellékletből derül ki, hogy ennek nagy része (3,9 millió forint) igénybe vett szolgáltatás költsége volt, ami mellett még közel félmilliót tett ki az egyéb szolgáltatások ára. A pénzügyi műveleteken néhány tízezres veszteséget könyveltek el, ami után

végül 4,6 millió forintos veszteséggel zárta a 2021-es évet az Altus Befektetési Zrt. Egy évvel korábban még ennél is nagyobb, 9,1 milliós volt a mínusz. 

Érdemes azonban figyelnie a tulajdonosnak, Dobrev Klárának, mivel ha 2022-ban is hasonló mértékű veszteséget könyvel el a cége, akkor azt már nem fogja elbírni a saját tőke. Sőt, a jogszabályoknak való megfelelőség szempontjából már a 2021-es év számai sem tekinthető rendben lévőnek. A saját tőke (1,5 millió forint) a jegyzett tőke (5 millió) fele alá zuhant, egy tavalyi évhez hasonló mértékű veszteség pedig negatív tartományba fordíthatja a saját tőkét. Szükség lesz tehát a tőkehelyzet rendezésére. 

Az Altus Befektetési Zrt.-vel kapcsolatban azt még érdemes megjegyezni, hogy a kiegészítő melléklet szerint továbbra is megvan a 12 százalékos részesedése a társaságnak a Cellum Bulgaria AD-ben. A cég Kóka János egykori SZDSZ-es gazdasági miniszterhez köthető (és egy zavaros pénzügyeiről elhíresült bolgár bankhoz, melyről az Index írt korábban hosszabban.)

A család másik cége, az Altus Portfólió Kft. már vagyonkezeléssel foglalkozik, így ebből kiindulva nem meglepő, hogy értékesítésből egy forint árbevétele nem származott. Így volt ez egyébként a korábbi években is. Tavaly azonban a korábbi 21,2 millió forintos egyéb árbevétel ezer forintra zuhant. 

A bevételekkel szemben a költségek a korábbi szintjén maradtak lényegében. Anyagjellegűként 491 ezret számoltak el a korábbi 507 ezer után, személyi jellegűként pedig 4,1 milliót 4 millió után. A cégnek egyébként egyetlen alkalmazottja van, a cég ügyvezetője, aki a Gyurcsány-házaspár gyermeke, Gyurcsány Tamás, akinek még 2019-ben adták át az irányítást a szülők. 

Keletkezett azonban egy 15 millió forintos egyéb ráfordítás, ami jókora ugrás az előző évi 2,4 millió után, ám ennek okára a kiegészítő melléklet nem ad választ. Így már üzemi szinten is jelentős, 20,2 millió forintos veszteséget mutattak ki, miközben egy évvel korábban még 13,4 millió volt a plusz ezen a soron. A pénzügyi műveletek sem hoznak már olyan eredményeket, mint korábban, tavaly 2,1 millió forint nyereség keletkezett. 

Így végeredményben 18,1 millió forintos veszteséget kellett elkönyvelnie Gyurcsány Ferencnek szemben az előző évi 12,7 millós nyereséggel. 

Itt érdemes megemlíteni, hogy évekkel ezelőtt, például 2016-ban még 1,3 milliárdos osztalékot termelt az Altus Portfólió Kft. Akkor egyébként a többi érdekeltség - Motim, Béta-Roll - eladásából származó jövedelem folyt át a vállalkozáson. 

A Gyurcsány-házaspárnak a 2021-es év 22,7 milliós forintos veszteséget hozott a vállalkozások révén. Aggódni azonban nincs okuk az anyagi helyzetüket illetően, hiszen, mint az Gyurcsány Ferenc legutóbbi vagyonnyilatkozatából kiderült, tavaly több mint 928 millió forintos vagyona volt értékpapírszámlán, ami jókora növekedés eredménye a 2020-as 823 millió után. 

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.