6p

A Klasszis Kiberbiztonsági Klub júniusi előadásában a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) kiberbiztonsági igazgatója a hatóság határozott fellépésének okairól tartott előadást. Fontos üzenetet is megfogalmazott.

Bencsik Balázs a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) kiberbiztonsági igazgatója előadásában a NIS2 szabályozás – az EU egész területén egységesen magas szintű kiberbiztonságot biztosító intézkedés – kihívásairól beszélt. A pontosság kedvéért az Európai Unió 2016/1148 számú irányelvét felváltó EU 2022/2555 számú irányelvének hazai megvalósításáról, annak körülményeiről és a vállalatokat érintő soron lévő feladatokról tartott összefoglaót.

Az SZTFH kiberbiztonsági igazgatója, Bencsik Balázs többször figyelmeztetett
Az SZTFH kiberbiztonsági igazgatója, Bencsik Balázs többször figyelmeztetett
Fotó: Mfor

Június 30-ig van lehetősége annak, aki a NIS2 hatálya alá tartozik, hogy bejelentkezzen a hatóságnál – hívta fel a figyelmet. Szerinte a NIS2-re inkább úgy érdemes tekinteni, mint egy elérendő célra, és az információs biztonság szabályozásával azért kell foglalkoznunk, hogy elkerüljük a károkat.

Azzal a „smart” megközelítéssel, hogy hassunk az emberekre, a magyar vállalatvezetők 80 százalékánál nem fogunk célt érni – emelte ki.

Az informatikus kollégák pedig – joggal – mindig a könnyebb utat választják. Mert ki akarna folyamatosan úgy dolgozni, hogy megnehezítik az életét? – érvelt Bencsik Balázs.

Hozzátéve: a cél elérése érdekében – azon túl, hogy elmagyarázzuk a miérteket, hozzuk a jó példákat, és bemutatjuk, hogy mekkora káresemények következhetnek be – komolyan kell gondolnunk magunkra, mint hatóságra: egyrészt, mint szabályzóra, másrészt, mint a jogszabályok betartatójára.

A hatóság szempontjából, eredmény alatt - többek között - azt értik, hogy:

  • az adott vállalatot nem éri kár;
  • a szabályozási feladat teljesült;
  • a magyar piacon lévő cégek és szervezetek felkészültek, azaz biztonságosak.

"Több, mint egy éves az idevonatkozó törvény, és így tényleg kijelenthetjük, hogy az államtól jöttünk és segíteni akarunk, de kérdés, hogy ezt ki hallgatja meg" - tette fel Bencsik Balázs.

Az SZTFH az államtól jön, és segíteni akar
Az SZTFH az államtól jön, és segíteni akar
Fotó: SZTFH

Kinek kell meghallgatnia?

Elmondása szerint az utóbbi fél évet annak szentelték, hogy elmagyarázzák, hogy kinek kell ezt meghallgatnia, hogy kire vonatkozik a jogszabály. Azonban, ha találkoztak is a vállalatok ezzel a kérdéskörrel, akkor sem volt könnyű eldönteniük, hogy a szabályozás mire vonatkozik. Mára azoban nagyon sokuk már be tudta azonosítani, hogy melyik az a tevékenységi köre, amely a szabályozás alá tartozik.

Nagyjából már 600 magyar vállalat jelentkezett be a nyilvántartásba.

A vállalati szektorból a nagyvállalati kör, továbbá a középvállalatok jelentős része tudja, hogy mit kell tennie, de legalább addig eljutott, hogy felismerje, rá vonatkozik a szabályozás – foglalta össze Bencsik Balázs.

Bencsik Balázs, a hatóság kiberbiztonsági igazgatója, a szigorú szabályozás szükségességének okait is feltárta
Bencsik Balázs, a hatóság kiberbiztonsági igazgatója, a szigorú szabályozás szükségességének okait is feltárta
Fotó: Mfor

Az előadás közben vetített diasorból - többek között - kiderült, hogy a kiemelten kockázatos ágazatok:

  • energia,
  • közlekedés,
  • egészségügy,
  • vízgazdálkodás,
  • gyógyszeripar,
  • digitális infrastruktúra,
  • kihelyezett szolgáltatók,
  • a világűrrel kapcsolatosak.

Kockázatos ágazatok:

  • posta, futárszolgálatok,
  • hulladékgazdálkodás,
  • elektronikai gyártás,
  • járműgyártás,
  • élelmiszer-előállítás és -forgalmazás,
  • digitális szolgáltatások,
  • vegyipar,
  • kutatóhelyek.

Minimális ráfordítás

Ahhoz, hogy ne következzen be vállalati kár, a feladat-lista már régóta ismert, adott – idézte fel a szakember. Új dolgokat tulajdonképpen nem lehet kitalálni. Igaz, hogy különböző ágazatokban új és újabb szabályozások születnek, de lényegében ugyanazokat vetik fel. Persze korszerűbb marketing-köntösöket is használhatnak – tette hozzá.

Minimális ráfordítással el lehetne kerülni a biztonsági incidensek jelentős részét – állapította meg az SZTFH kiberbiztonsági igazgatója.

Ahhoz, hogy idáig eljussunk, a hozzáállásnak, „mindsetnek” is változnia kell – figyelmeztetett. Hogy ez megtörténjen a magyar vállaltvezetők 80 százalékénál, ahhoz folyamatosan sulykolni kell, hogy mik a teendőik. És ezek a feladatok, amelyek már nem változnak több mint tíz éve, a következők:

  • biztonsági osztályba sorolás,
  • GAP analízis elvégzése,
  • kockázat-elemzés,v
  • biztonsági kontrollok implementálása,
  • biztonsági incidensek kezelése,
  • üzletmenet folytonosságának garantálása,
  • katasztrófából való visszaállás kezelése.

Csak a kőkeménység hatékony

Oda lyukadunk ki, hogy akkor lesz ebből az egészből valami, ha jól leverjük a vállalatokon – sommázta tapasztalatait. A hatóság akkor hatóság, ha kőkeményen fellép és szankcionál. "Mikor fiatal voltam arra gondoltam, hogy a meggyőzés és a segítő hatóság sokkal fontosabb, de nem! Én eljutottam oda, hogy:

itt csak az számít, hogy ha kőkeményen megmondja valaki, hogy mi az előírás, és azt kőkeményen be is vasalják".

Június 30-a hamarosan itt van, és napi 200-as mennyiségben nő az a nyilvántartás, amit fel kell venni. Ehhez mérten szabják ki a bírságtételeket is. Ez a hatóság komolyan veszi magát.

Arra nem lehet számítani, hogy valamilyen módon elmismásoljuk a dolgot!

Mondván, még nem jött ki a végrehajtási rendelet, majd ősszel lesz ebből valami, és jogszabályt módosítanak, és akkor nem kell ezzel foglalkozni. "Van egy rossz hírem: nem!" – figyelmeztetett.

A végrehajtási rendeleteket aláírták – az auditoros rendeletet is – és a napokban megjelenik a Magyar Közlönyben – árulta el Bencsik Balázs.

Elkezdődnek a feladatok, hogy:

  • tanácsadót kell keresni, aki felkészít minket - nem az auditra, hanem általában véve a megfelelésre (az audit egy másik kérdéskör);
  • utána persze keresnünk kell egy auditort, aki kétévente ezt majd leellenőrzi.

Azért kell ezt kőkeményen bevasalni, hogy a milliárdos káresemények, kiadások megelőzését – lehetőség szerint - a kényelem oltárán ne áldozzák fel. És ezt csak így lehet elérni.

"Mindenkinek azt javaslom, hogy vigye el ezt a hírt a saját vállalatához is! Sokáig már nem megy az a játék, ami eddig ment! Most már neki kell állni kőkeményen dolgozni, hogy hogyan kell megfelelni: vegyünk eszközöket, ha kell, képezzük az embereket és figyeljünk oda, hogy betartsuk a jogszabályokat" – tanácsolta.

Ha elérünk a végére, akkor kezdhetjük elölről!

Azonban, ahogy azt az elektronikus biztonság módszertana általában előírja, ha elérünk a végére, akkor kezdhetjük elölről! – idézte fel a szakember-képzésben ismert elevet. Itt a június 30., de utána ott lesz az október 18., aztán a 2025. december 31.! Ez egy folyamatos ciklikus körforgás, ahol mindig ugyanazt a kört kell lefutnunk – tette hozzá.

Nem a hatóságtól fogják a vállalatok megkapni azt a muníciót, hogy hogyan készüljenek fel, hogy mik a jó módszerek, amelyek mentén teljesíteni tudják a feladatokat és elérni a célokat. Itt a piacnak meg kell mozdulnia, és meg is mozdult az elmúlt időszakban.

Mindenki találja meg azt a hiteles – és számára megbízható – szereplőt, aki ténylegesen fel tudja őt készíteni ezekre a feladatokra! Például a Magyarország.hu 420-as űrlaplap rejtelmeibe.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!