A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.
Iparági viszonylatban kifejezetten kevés embert foglalkoztatnak azok a kormányközeli építőipari sikercégek, amelyek rendre aratnak az állami beszerzéseken. Az a kevés alkalmazott azonban, aki náluk dolgozik, látszólag elképesztő hatékonysággal teszi ezt. Van olyan vállalat, ahol az egy főre jutó bevétel több mint harmincszorosa az ágazati átlagnak, és olyan is, ahol egy munkatárs majdnem kétszer akkora profitot (!) termel, mint amekkora bevétel egy átlagos építőipari cég alkalmazottjára jut. A hihetetlen aránytalanság magyarázata azonban sajnos nem az, hogy ennyivel jobb a kormányközeli vállalatok HR- vagy épp képzési politikája.
A szektor tavalyi teljesítményét bemutató cikkünkben már kitértünk arra, hogy az építőipar vezető vállalkozásai általában is kiugróan jól teljesítettek 2018-ban, de számos kormányközeli vállalkozás még ebből a körből is kiemelkedett eredményeivel. Bár már az előző cikkben felsorolt adatok is rávilágítanak néhány problémára, az ágazat visszásságait azonban a nemzetközi átlagnál esetenként nyolcszor-tízszer magasabb profitrátánál is jobban mutatja, hogy hány alkalmazottal hozzák össze mindezt az érintett társaságok.
Ahol egy ember félmilliárdnyi bevételt hoz
Az szinte biztos, hogy az elmúlt egy-két évben a teljes építőipar hatékonyabban használja a rendelkezésére álló munkaerőt, mint a korábbi esztendőkben. Pontos számokat itt azért nem lehet mondani, mert a statisztikai hivatal egyelőre csak 2016-ig közölte az adatokat. Akkor egy építőipari foglalkoztatottra átlagosan 22,2 milliós árbevétel jutott. Ez a 2014-es és 2015-ös adatoknál ugyan gyengébb volt, a korábbi évek mutatóit azonban úgy is meghaladta, hogy abban az évben az uniós források ideiglenes elapadása miatt bezuhant az építőipar teljesítménye.
Ami aztán tavalyelőtt és tavaly ismét megugrott. Ezzel együtt pedig a G7 becslése szerint az egy főre jutó bevétel is rekordszintre emelkedett: 2018-ban már a 30 milliót közelíthette.
A legnagyobb cégek pedig ennél is sokkal jobban teljesítenek. Az elmúlt hetekben a 40 legnagyobb hazai építőipari vállalat beszámolóját néztük át, és ez alapján náluk ötször nagyobb bevételt hoz össze egy munkatárs, mint a teljes ágazatban átlagosan.
Bár a különbség elég jelentős, abban, hogy ezek a cégek az átlagnál hatékonyabban működnek, igazából semmi meglepő nincs: ezt számos közgazdasági törvényszerűség és ágazati sajátosság indokolja. Az azonban már sokkal furcsább, hogy a mezőny még ebben a szűk körben is nagyon látványosan kettészakad, ráadásul véletlenül sem úgy, ahogy azt a piaci logika diktálná. Miközben ugyanis a nagy nemzetközi csoportoknál – amelyektől a legnagyobb hatékonyságot lehetne várni – 80-100 milliós bevétel jut egy alkalmazottra, addig a kormányközeli cégeknél még ennél is négyszer-ötször több.
Ötvenen építették a Puskás Arénát
Persze elvileg nem lehet kizárni, hogy utóbbi kör a legjobb gépekkel és a legnagyobb hatékonysággal működik, illetve rengeteget fejlődött néhány év alatt – sokszor a semmiből –, a lapunknak nyilatkozó szakértők azonban nem ezt látják. A kormányközelinek tartott építőipari vállalatok közül ágazati forrásaink szerint kizárólag az Orbán Viktor túraszervezőjeként elhíresült Garancsi István cégénél, a Marketnél lehet látni szembetűnő javulást, a többieknél nem igazán. Sőt ahogy egy forrásunk fogalmazott, ezek a cégek
még annál is lassabban tanulnak, mint amit a konkurensek előzetesen vártak tőlük.
Ráadásul a legnagyobb egy főre jutó bevételt produkáló vállalatoknál még a kevés alkalmazott jelentős része sem az építkezéseken dolgozik, hanem valahol egy irodában. A Mészáros Lőrinchez is kapcsolható Belfry például úgy csinált 18 milliárdos bevételt, hogy mindössze egy fizikai alkalmazottja volt*, de a felcsúti milliárdos fő cégénél, a Mészáros és Mészáros Kft.-nél (M&M) is csak 45-en végeztek fizikai munkát. Legalább ennyire érdekes az is, hogy
a 190 milliárdos Puskás Arénát felhúzó Magyar Építő és ZÁÉV kettősnél tavaly éves átlagban együttesen sem dolgozott ötven munkás.
Nem ez azonban az egyetlen jel, ami arra utal, hogy a megbízások jelentős részét szinte csak továbbpasszolják a közbeszerzések legnagyobb nyertesei. Azok a cégek, amelyek beszámolójukban feltüntetik ezt, hatalmas összegeket mutatnak ki alvállalkozói díjként.
A Belfry 18 milliárdos bevételéhez 11,6 milliárdnyi alvállalkozói teljesítés társult, míg az M&M-nél ugyanez 50 milliárdos forgalom mellett több mint 28 milliárd volt. A jól bevált családi receptet pedig a Mészáros-gyerekek is követik: sikercégük, a rekord-nyereségrátával működő Fejér B.Á.L. Kft. úgy ért el szűk 23 milliárdos bevételt, hogy alvállalkozóinak több mint 9 milliárdot fizetett ki.
Üzletszerzési jutalék
Persze önmagában ezzel sem lenne probléma, hiszen az építőiparban a fővállalkozóknak épp az a feladata, hogy megszervezzék és leosszák más cégeknek a munkát, a top 40-ben szép számmal akadnak, akik tényleg így működnek. Itt azonban igencsak szembetűnő, hogy nagyon nagy arányban állami megrendelésekből élő, és nagyon magas profittal dolgozó vállalatok csinálják ugyanezt.
Azaz úgy tűnik, hogy ezeknek a cégeknek az az utánozhatatlan versenyelőnyük, hogy hihetetlen hatékonysággal osztják tovább az állami munkát.
Vagyis inkább az, hogy hihetetlen hatékonysággal nyerik el ezeket a megbízásokat. Ráadásul sok esetben nem is egyedül, hanem konzorciumi partnerekkel. Méghozzá olyanokkal, amelyek velük ellentétben nagy számban foglalkoztatnak szakembereket, azaz ténylegesen képesek elvégezni a munkát vagy legalábbis annak egy részét. Amit pedig nem csinálnak meg, azt tovább tudják adni igencsak kiterjedt, hosszú évek alatt kiépített alvállalkozói hálózatuknak.
Összefoglalva tehát, van egy olyan, jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező vállalati kör a magyar építőiparban, amely
- nagyon sok állami építési megbízást nyer el,
- kevés alkalmazottat foglalkoztat, és sokat fizet az alvállalkozóinak, tehát jórészt kiszervezi a munkát,
- ráadásul még a fővállalkozói feladatokat is csak részben látja el, hiszen sokszor konzorciumi partner is segíti ebben,
- és mindezzel messze az iparági átlag feletti profitot ér el.
Ez a profit így viszont lényegében nem más, mint – ahogy több forrásunk is fogalmazott – üzletszerzési jutalék. Ráadásul nem is kicsi jutalék, amit talán az mutat legjobban, hogy a Mészáros és Mészáros Kft.-nél az egy főre jutó adózott eredmény majdnem 52 millió forint volt, ami az iparágban jellemző egy alkalmazottra eső átlagos bevételnél is jó 80 százalékkal magasabb! De fejenként jóval 30 millió feletti profitot termeltek a Belfry, a tavaly óta a felcsúti milliárdos tulajdonában lévő V-Híd, a Mészáros Lőrinc barátja által birtokolt Duna Aszfalt és a Mészáros-gyerekek cégének, a Fejér B.Á.L.-nak a munkatársai is. Csak összehasonlításképpen, ez még a top 40 cég átlagának is több mint duplája, egy átlagos építőipari vállalkozás pedig nem is álmodhat ilyesmiről.
(G7)
