3p

Egészen különös dologra figyeltünk fel annál a cégnél, mely a felcsúti milliárdostól látszólag független, viszont gyanúsan hasonló nevet kapott, mint a milliárdos üzletember cége.

A cégkivonat szerint tavaly júliusban jegyezték be azt a céget, mely nevében és fő tevékenységében is megtévesztően hasonlít Mészáros Lőrinc egyik társaságára, az RM International Zrt.-re, mely a kínaiakkal szövetkezve a szerepet kapott a 750 milliárd forintos Budapest-Belgrád vasútvonal gigaprojektben.

Az RM International Railway Construction Kft.-ről azonban úgy tűnik, már sose fogunk többet megtudni, hiszen alig fél évvel az alapítását követően egy cégtörvényességi eljárás eredményeként a cégbíróság hivatalból elindította a törlési eljárást. A céget egyébként egy budapesti, Népszínház utcai címre jegyezték be, 3 millió forintos jegyzett tőkével hozták létre, fő tevékenysége pedig - akárcsak Mészáros ominózus cégének - vasútépítés lett. Egyedüli tulajdonosa egy - a bírósági dokumentumok alapján - határainkon túl született magyar állampolgár, Tóth Katalin.

Bár a cég megtévesztően hasonlít a felcsúti milliárdos egyik érdekeltségére, elképzelhető, hogy nem ez volt a cég törlésének oka. A cégpapírok alapján annyi biztos, hogy a cégbíróság cégtörvényességi eljárást folytatott le. Ez olyan nemperes eljárás, melynek célja a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása, s hogy ennek érdekében a cégbíróság az intézkedéseivel kikényszerítse a cég törvényes működését. Ha ez nem jön össze, akkor a törvény értelmében a bíróság törölheti a társaságot a cégjegyzékből.

A cégbírósági dokumentumok alapján azonban nem a megtévesztő elnevezés lehetett a fő ok, sokkal inkább a címekkel akadt némi probléma. Sejtésünk szerint azok igazolása a bírósági kérés ellenére nem történhetett meg. Mint az a 2019. december 5-én született végzésből is kiderül, a törvényességi felügyeleti eljárás végén

"a bíróság az ismeretlen székhelyű cég megszüntetésére irányuló eljárást megindítja".

Emellett a bíróság felhívja azokat, akiknek a cég székhelyére, működésére, illetve a képviselő lakóhelyére vonatkozó adatról tudomásuk van, azt jelentség be a cégbíróságnak.

A tulajdonos, Tóth Katalinnak egyébként nem ez az egyetlen cége. Amikor először beszámoltunk a Népszínház utcai vasútépítő cégről, egyedül egy szociális szférában működő vállalkozás szerepelt a nevén, a Szociális Segély és Segítség Korlátolt Felelősségű Társaság. Fő profilként a "máshova nem sorolt egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül" tevékenységet jelölte meg. Ez a cégbírósági adatok alapján jelenleg is problémamentesen működik, Tóth azonban az elmúlt hónapokban terjeszkedni kezdett.

Tavaly augusztus utolsó napjaiban lett a tulajdonosa a 2018 végén alapított, dányi székhelyű Véd-Gyur Sec Szolgáltató Kft.-nek, melynek fő tevékenysége személybiztonsági tevékenység. Ezelőtt néhány nappal a budapesti székhelyű, saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadással, üzemeltetéssel foglalkozó Komplett Office Bázis Kft. került Tóth Katalin nevére. A társaság már három éve létezik, a beszámolók alapján néhány milliós árbevételt tud felmutatni, a 2018-as évre vonatkozóan azonban a mai napig nem tették közzé a beszámolójukat. Pár hónappal később, októberben aztán egy harmadik cég is hozzá került: a 2018 augusztásban alapított Thárjo Sec Kft. tulajdonaséként jegyezték be őt a cégkivonatba. A budapesti székhellyel működő vállalkozás fő tevékenysége - a nevének megfelelően - szintén személybiztonsági tevékenység.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!