3p

A Hunguest Hotels 2016-ban került a felcsúti nagytőkés érdekeltségébe, 2017-ben már rekordévet produkált, 2018-ban pedig még magasabbra jutott.

A Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt. 2016. októberében került a Mészáros Lőrinc-társtulajdonolta Konzum Nyrt.-hez, és azóta meg sem állt a dübörgésben: már 2017. rekordévet hozott a szállodaláncnak, 2018. őszén 45 milliárd forintos monstre fejlesztési programot jelentettek be, és most arról ír a Magyar Nemzet, hogy a tavalyi lett a Hunguest történetének legsikeresebb éve. 

A lap szerint az előző évinek több mint a másfélszeresére nőtt az árbevétel, miközben az év végére a hálózat márkája alatt jegyzett 27 hotelből 22 saját üzemeltetésbe, illetve tulajdonba került.

A Magyar Nemzetnek Hülvely István, a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az előző évhez képest több mint 62 százalékos növekedéssel tavaly 23,676 milliárd forint volt a Hunguest Hotels Zrt. nettó értékesítési árbevétele, mely után 3,4 milliárd forint adózott eredmény született - ez 86 százalékkal magasabb a 2017-esnél. A saját üzemeltetési körbe tartozó szállodák pedig tavaly közel 55 százalékkal, 5,180-ról 8,011 milliárd forintra bővítették bruttó üzemeltetési eredményüket. 

A megnövekedett forgalomnak köszönhetően a saját tulajdonú hotelek szobakihasználtsága másfél-két százalékpont fölötti bővüléssel csaknem 70 százalékra nőtt az előző év során, vagyis a szállodalánc piacvezető szerepe stabilan erősödött. A jellemzően a családi, szabadidős utazások, gyógy- és wellness üdülések piacán erős kínálattal rendelkező Hunguestnél a vendégek közel kétharmadát a magyar családok adják, akiknek a készpénzes és Szép-kártyás költése is emelkedett tavaly.

Hülvely emlékeztetett, januárban átvették a Saliris és a Lifestyle hotel üzemeltetését, júliusban pedig a szegedi Forrás szálló és az akvapark üzemeltetése került a társasághoz. Emellett két heiligenbluti és egy montenegrói szálloda működtetése is a Hunguest feladata lett az év során. Novemberre a Konzum-csoporthoz került a legnagyobb balatoni kempingüzemeltető vállalat, a Balatontourist is a BLT Group Zrt. megvásárlásával. A tavalyi szezonban tíz balatoni kempinget és egy vendégházat üzemeltető cég bekerülésével a legnagyobb magyarországi szállásadó vállalatot alapozták meg - mondta.     

A Balatontourist kapcsán megjegyezte: a túlnyomórészt önkormányzati tulajdonban lévő kempingek üzemeltetésének átvétele a vendégeknek nem jelent majd feltűnő változást. A társaságnál a jövőben arra törekednek, hogy hatékonyan kihasználják a patinás magyar turisztikai márkák közötti szinergiákat.

Kitért rá: az egykor alapvetően munkásszállókból és szakszervezeti üdülőkből álló szállodaláncnál folytatódnak az átalakulások. Néhány héten belül a céget birtokló Konzum Nyrt. beolvad az Opus Global Nyrt.- be, ami azzal jár, hogy a Hunguest Hotels tulajdonjoga közvetlenül az Opushoz kerül.

(via MTI)



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!