4p

Hetekkel ezelőtt mindenki rácsodálkozott, milyen profitrátával működik Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília bulvárlapja. Pedig akad a piacon még ennél is jóval hatékonyabb cég.

Brutálisan magas, 85 százalékos profitrátát ért el 2021-ben Sarka Kata és Rogán-Gaál Cecília cége - néhány héttel ezelőtt ez az információ borzolta a kedélyeket - talán a médiát ismerőkét egy fokkal jobban. Ez a profitráta azt jelenti egyszerűen megfogalmazva, hogy a twn.hu portált működtető Top News Hungary Kft. tavaly 100 forint bevételéből 85-öt tudtak "zsebre tenni".

Mint a beszámolókból kiderült, 2021-ben 1,56 milliárd forint árbevételt értek el mindössze 8 alkalmazottal. Összesen 1,33 milliárd forint lett az adózott nyereség, amit a tulajdonosok ki is utaltak maguknak osztalék formájában. A nyereség és a bevétel hányadosa adja a 85 százalékos profitrátát. Hogy ez mennyire kirívó a szektorban, azt jól szemlélteti, hogy még a legsikeresebb vállalatok is 10-20 százalék közötti profitrátát tudnak realizálni.

„Ez abszurd, ez nem lehet valós gazdasági teljesítmény. Ilyen eredményt a jelenlegi magyar piacon és azon kívül is lehetetlen elérni”

– kommentálta a teljesítményt a Direkt36-nak Urbán Ágnes közgazdász, egyetemi oktató, a Mérték Médiaelemző Műhely kutatója a Top World News eredményeiről. Szerinte azért is kiugró Rogán-Gaálék cégének eredménye, mert a piaci alapon működő híroldalak csak akkor tudnak sikeresek lenni, ha sok újságíróval dolgoznak, ezért magasak a költségeik.

A jelek szerint mindezt azonban nem lehetetlen sem lemásolni, sem túlteljesíteni a hazai piacon. Igaz, ebben az esetben sem kevésbé érthetetlen és megfejthetetlen, hogy sikerült mindezt tető alá hozni.

A Top News Hungary Kft.-nél is nagyobb profitbányának tűnik az adatok alapján az AC News Kft., melynek tulajdonosa egyáltalán nem áll távol Sarka Katától. A cégben ugyanis 2020 szeptemberében szerzett többségi, 95 százalékos tulajdonrészt az üzletasszony férje, Bessenyei István. A fennmaradó 5 százalék a korábbi, egyszemélyben tulajdonos, Simándi Etelka birtokában maradt.

2021-ben tehát már végig Bessenyei István birtokában működött a társaság, ami a napilap kiadással főtevékenységként foglalkozó cég számain is meglátszott. A Kft. az acnews.hu és pepitamagazin.hu kiadója, mindkét oldal hasonló kinézettel rendelkezik, ám míg előbbi hagyományos bulvárlapnak tűnik, utóbbi a kultúra területéről szállít híreket. Nos, a 2020-as 86,4 millió forintos bevétel és az ebből megmaradt 24,2 milliós adózott nyereség után

tavaly a cég - mindössze 4 alkalmazottal - 1,16 milliárd forintos bevételre tett szert, melyből a végén 1,01 milliárdos tiszta profit maradt. Ez a Top News-nál is valamivel nagyobb, 87,3 százalékos profitrátát jelent.

Elképesztő számokat hozott.
Elképesztő számokat hozott.

A nyereség nagy részét, 764 millió forintot a tulajdoni hányadok arányában osztalékként ki is fizetett, ami azt jelenti, hogy Bessenyeinek 725,8 millió, a kisebbségi tulajdonosnak pedig 38,2 millió forint jutott.

Ám arra, hogy honnan származik a bevétel, arra a kiegészítő melléklet egyáltalán nem világít rá. Ennél azonban sokkal meglepőbb, hogy még a Top News Hungary által üzemeltetett oldalnál is kisebb oldalakról van szó, a bevétel mégis alig lett alacsonyabb. Míg a TWN napi 10-30 ezer közötti napi látogatószámmal rendelkezik a Gemius adatai alapján, addig az acnews-t még csak nem is méri az oldal. Legalább ekkora differencia van a Facebook oldalak követőszáma között is. A TWN 22 ezres követői táborával szemben az ACNews épp, hogy ezret tud felmutatni.

Már csak az alacsony látogatói és követői számok sem teszik érthetőbbé, hogyan folyhatott be a céghez ekkora bevétel. Noha lenne mód arra, hogy például konferencia-szervezésből tesz szert plusz bevételi lábra egy kiadó, ám a bulvár tematika mentén ezt nehezen lehet elképzelni. Ráadásul olyan tevékenységi kört, amivel ez megvalósítható lenne, nincs is a cégkivonatban. A honlapon elérhető médiaajánlat alapján reklámügynökségük sincs, saját maguk értékesítik a felületeiket, ami a jelenlegi médiapiaci viszonyok között egyáltalán nem egyszerű feladat.

És ha már reklám: cikkünk írásakor állami, kormányzati hirdetéseknek - melyek olykor indokolják a brutális bevételnövekedést - nincs nyoma az oldalon. A Super TV2-n futó Poggyász Magazin reklámja (ez a twn-n is fut) mellett a kispesti Remiz Üzletház és a benne működő CBA hirdet, egy médiareklámmal foglalkozó, néhány tízmilliós forgalmat termelő kis cég.

A cég tavalyi beszámolójával a bevételek forrásával kapcsolatban megkerestük a céget, amint megérkezik a válasz, beszámolunk róla.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!