3p

Noha a Homlok Zsolt által vezetett Haladás VSE szándéknyilatkozatot írt alá nyáron a focicsapat mögött álló gazdasági társaság többségi tulajdonrészének "megvételére", a gondok nem csitultak el. Július végén újabb kellemetlenség adódott.

Az idén már NBII-ben játszó szombathelyi focicsapat mögött egyáltalán nincsenek könnyű hónapok. Nem elég, hogy kiestek az anyagi szempontból sokkal jövedelmezőbb és nagyobb bevétellel kecsegtető NBI-ből, a városvezetéssel is akadt problémájuk, a Szombathelyi Haladás Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft. költségvetése pedig meglehetősen gyenge lábakon áll - legalábbis a legfrissebb, 2018-as beszámoló alapján. A friss fejlemény pedig arra enged következtetni, hogy a pénzügyi nehézségek a jelenben is megvannak.

A társaság elérhető cégkivonata szerint július 29-én a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatósága Hátralékkezelési Osztálya végrehajtást rendelt el a Kft.-vel szemben. Az eljárást néhány nappal később, augusztus 2-án jegyezte be a cégbíróság a cégkivonatba.

Az eljárással kapcsolatban megkerestük a csapat mögött álló gazdasági társaságot, amint megérkezik válaszuk, frissítjuk cikkünket.

A 15 milliárdos Haladás-stadion (Fotó: MTI)
A 15 milliárdos Haladás-stadion (Fotó: MTI)

A helyzet komolyságát jelzi, hogy miközben akadnak olyan társaságok, melyek rendszeresen összeakasztják bajszukat a NAV-val és szinte kéthavonta elrendelnek egy-egy végrehajtást ellenük, vannak olyanok, akik életében ilyenre csak ritkán akad példa. De akkor általában komolyabb gondra is utalhat. Utóbbihoz tartozik a Szombathelyi Haladás Labdarúgó Kft. is.

Az Opten adatai szerint ugyanis legutóbb bő két évvel ezelőtt volt problémájuk az adóhatóság Vas megyei kirendeltségével. Akkor 1,5 hónapig tartott az eljárás, majd 2017. július 3-án, minden bizonnyal az anyagi elmaradások rendezésével, lezártult a folyamat. Előtte 2015 és 2014 nyarán állt végrehajtás alatt a Kft.

A Haladásnak egyébként nem volt túlságosan jó a tavalyi éve. Igaz ugyan, hogy közel 200 millió forinttal 1,01 milliárdra ugrottak a bevételek, végeredményben tetemes, 200 milliós veszteséget könyveltek el. Mivel 2017-ben is 306 millió forint mínusszal zárták az évet, az összesítve több mint félmilliárdos hiány apasztotta a társaság saját tőkéjét. Az mínuszba fordult, amit a tulajdonosoknak a jogszabályi megfelelőség érdekében rendezniük kell.

A Kft.-ben többségi tulajdonos az Illés Bélához kötődő Halmill Kft., a szombathelyi önkormányzat, valamint a Haladás Marketing Kft. Az idei problémák sora pont ebből a tőkerendezési kötelezettségből fakadt. Szombathely a városvezetésben tapasztalható felfordulás eredményeként a focit közpénzzel csak ésszerű keretek között és biztosítékokkal támogató irányítás alatt áll. Végső megoldást az eddigi hírek szerint a csapat főszponzoraként is megjelenő NER-lovag, Mészáros Lőrinc veje, Homlok Zsolt által vezetett Haladás VSE vételi szándéknyilatkozata jelent. A júliusi közlemény szerint ingyen átveszik a többségi tulajdonos részét a Kft.-ben. Az ajándékozási jogcímet a cég mintegy 150 millió forintos tartozása miatt választották a felek.

A tulajdonváltást azonban még nem jegyezték be a cégkivonatba, így feltételezhetően még nem teljesen zárulhatott le a tranzakció.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!