4p

A tojástermelők továbbra is teljes kapacitással dolgoznak és igyekeznek a karácsonyi csúcsszezonban is a lakossági igényeket kielégíteni – reagált a Magyar Tojásszövetség a csütörtökön hatályba lépett rendeletre. Ugyanakkor ha a termelők nem tudják az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, már középtávon is számítani kell a termék hiányára.

Sajnálattal a kormányrendeletből értesült a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) arról, hogy a tojás is bekerült a hatósági áras termékek körébe. Ráadásul, amíg a tejnél, a lisztnél és a cukornál egyféle termékre terjesztették ki a hatósági árakat, addig a tojásnál mindenféle tartásmódra, méretre és csomagolásra vezették be az árstopot. Ezért az ágazat szakmai egyeztetést kér a gazdaságfejlesztési minisztertől és az agrárminisztertől, de természetesen a gazdák addig is mindent megtesznek, hogy a rendelkezésre álló erőforrásaikból biztosítsák a megfelelő tojásellátottságot – áll a Tojásszövetség közleményében.

Mint írják, több mint 2 milliárd tojást eszünk évente Magyarországon, aminek nagy részét nem húsvétkor, hanem a karácsonyi csúcsidőszakban fogyasztjuk. Felhívják a figyelmet, hogy ekkor van lehetősége a termelőnek arra a haszonra, amit egyébként a szűkös nyári szezonban nem tud érvényesíteni, illetve elveszít.

„Ha a termelő nem tudja az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, számítani kell termékhiányra – már középtávon is”

– mondta a Magyar Tojásszövetség elnöke, Sütő Zoltán.

A szervezet vezetője hozzátette, ha az árstoppal lefölözik a termelő hasznát, akkor sajnos nem tud tartalékot képezni és fejleszteni. A tojástermelés nem egy gyártósor, amit bármikor le lehet állítani, vagyis az előretervezés a teljes folyamat időigényessége miatt nagyon fontos tényező. Sajnos a mostani körülmények között ez teljesen kiszámíthatatlan és tervezhetetlen lett” – fűzte hozzá Sütő Zoltán.

A szervezet úgy véli, félő, hogy a hatósági ár következményeként a kiskereskedők kevesebb terméket forgalmaznak majd, és maximalizálják az egy vevőnek eladható mennyiséget, ezért kevesebb tojást fognak rendelni a termelőtől, ez pedig a termelő kapacitások leépítését vonhatja maga után.

Magyarország nem tojásexportőr: a magyar termelés nagyjából 80 százalékát fedezi a hazai igényeknek, így sajnos importra is szükségünk van. Egész Európában magas a tojás ára – ez egy közös piac, ugyanazok a hatások – ez azt is jelenti, hogy az import tojás sem (lenne) olcsóbb, mint ami a magyar termelőtől származik – áll a közleményben.

A csökkenő kereslet hiányt, a termelőknek megélhetési válságot fog okozni (Fotó: Unsplash)
A csökkenő kereslet hiányt, a termelőknek megélhetési válságot fog okozni (Fotó: Unsplash)

Ismertetik azt is, a tojásfogyasztói ára három lépcsőben alakul ki:

Termelői költségek: a termelői költségek 70 százaléka a takarmányköltség, ami egyrészt az orosz-ukrán háború miatt (mindkét ország jelentős búza, kukorica és napraforgó termelő ország) akár négyszeresre drágultak. A takarmánynál világpiaci árakkal számolnak, sok esetben euróban kell fizetni, így a forintgyengülés sem tett jót. Jelentős tétel még a tojótyúkok beszerzése és felnevelése, az energetika (fűtés, hűtés, légcsere), az állatgondozás (emberi munkaerő, gépek), az állategészségügyi, higiéniai költségek, az amortizáció, valamint a karbantartás és az új eszközök beszerzése. Az energiánál tízszeres, húszsoros drágulások jellemzőek.

Csomagolóhelyi ár: a tojások nagy része csomagolóközpontokba kerül, ahonnan csomagolóhelyi áron továbbítják az árut az üzleteknek. Itt a legnagyobb költség a csomagolóanyag, ami egy újabb „hozzávaló”, a ​ papír drágulása miatt szintén ​ jelentősen emelkedett.

Fogyasztói ár: a nagy áruházláncok általában versenyeztetik a tojásbeszállítókat, kiválasztják a legalacsonyabb áron szállító termelőt. Így a tojás végső, fogyasztói árát – a saját költségeik ráterhelése után – a kereskedők határozzák meg.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!