Jelentős kárt okozott a hazai kajsziültetvényekben a tavaszi lehűlés. A virágzáskori fagyok, illetve a nagy hőingadozás miatt idén – térségenként változóan – a jó évjáratok átlagához képest 70-80 százalékkal kevesebb kajszi termett. A NAK és a FruitVeB becslése szerint ebben az évben csupán 7-8 ezer tonna kajszit takaríthatnak be a termelők.
A lédús, koranyári gyümölcs ugyanakkor nagyon kedvelt a fogyasztók körében, ráadásul a feldolgozóipar részéről is komoly igény mutatkozik a kajszi iránt. Szakemberek szerint az éves átlagtermésnek akár a duplája is értékesíthető lenne. Az egészséges életmód kedvelőinek is kiváló választást jelenthet a kajszibarack, magas a vitamintartalma: A-, B- és C-vitaminban is bővelkedik, tartalmaz magnéziumot, káliumot, és kitűnően hidratál is, hiszen 85 százaléka víz.
Magyarországon mintegy 5000 hektáron folyik kajszitermesztés, az évi termésmennyiség ugyanakkor nagy szórást mutat: 5 és 35 ezer tonna között mozgott az elmúlt években. Ennek oka főként az, hogy a kajszi melegkedvelő gyümölcs, amely tőlünk északabbra már nem is nagyon él meg. Éppen ezért különösen érzékeny a tavaszi lehűlésre, ráadásul az egyik legkorábban virágzó gyümölcsfaj.
A kajszi legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye (1117 hektár). Nagyobb termesztőterületek vannak még Bács-Kiskun, Pest, Tolna, Fejér, Somogy és Heves vármegyében. Egy jó termésű évben a hazai termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százaléka kerül a frisspiacra.
A magyar kajszi kiváló tulajdonságait külföldön is elismerik, hosszú évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exporttermékeinknek.
A tavaszi fagy évek óta visszatérő probléma a hazai gyümölcstermesztésben, az elmúlt 6 év alatt négyszer érte nagyon jelentős kár emiatt a csonthéjasokat. A helyzetet nem könnyíti az sem, hogy a kamara felmérése szerint több mediterrán fajta is bekerült a termesztésbe, amelyek kapcsán nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel a termelők. A NAK és a FruitVeB álláspontja szerint vissza kellene állítani a 2000-es években megszűnt fajtakísérleteket, meg kell erősíteni a fajtákkal kapcsolatos információátadást a termelők irányába, a megfelelő termőhely kiválasztásához pedig – a szőlőhöz hasonlóan – működőképessé kell tenni a kataszteri rendszert. Azt is érdemes lenne átgondolni, hogy milyen arányban van szükség a korai, a közép- és a késői érésű fajtákra. Gyakori probléma ugyanis, hogy a korai termesztés találkozik a mediterrán importtal, ami az árak csökkenéséhez vezet.
Elengedhetetlen a hazai gyümölcstermesztés – és kiemelten a korai virágzású gyümölcsfajok termesztésének – átfogó újjászervezése. Mivel a kormányzat az elkövetkező években kiemelkedő mértékű forrásokat biztosít az agrárium fejlesztésére, illetve a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növelésére, a hazai gyümölcsnemesítés megerősítésére is sor kerülhet, amit a két szervezet is szorgalmaz.
