Új rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg. Vélhetően sok ezren fogják olvasni.
Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt Szerkesztőség!
Fölhívott egy ismerősöm, hogy megkérdezze, mi van velem, mert már rég nem hallott rólam. Mondtam neki, hogy megvagyok, a család is és készülök egy kis kirándulásra. Azt hallottam, hogy még érdemes kimenni a híres gyáli piacra, mert ott kicsit olcsóbban lehet vásárolni mint Pesten a boltokban. Ki is mentem, de pont nem azt láttam ott, amit mondogattak.
Először is, mint kiderült, én a régi piacra mentem, a város szélére, oda, ahová a rendszerváltás környékén, vasárnaponként ezrével mentek az emberek. Akkoriban én is sokat hallottam erről és voltam is ott párszor. Úgy is hívták, hogy lengyel piac, mert főleg lengyelek, meg kisebb részben erdélyiek árulták a fehérneműt, a dzsekit meg a műszaki cikkeket.
De én ott egyetlen lengyelt sem láttam vasárnap, a piac napján. Az egész telep annyira lepukkant, elhagyatott volt, mintha végigsöpört volna ott egy hurrikán. Árus persze, volt, meg rengeteg autó is parkolt, nyilván sokan voltak kíváncsiak, akárcsak én. De csak másodlagos frissességű ruhákat, mérhetetlen giccsgyűjteményt láttam és közben beszívtam a port.
A környékén mindenféle raktárak nőttek ki mióta nem jártam ott, a Tesco bázisával szemben meg lett egy vállalkozói park, vagy ilyesmi, két-három sátorszerű épületben tárolnak ott mindenféle építési anyagot, lemezeket. Onnan lehet tudni, hogy fontos környék ez, hogy lámpás kereszteződése is lett, 30 éve még aszfaltos út sem volt, csak poros, parkolni meg a mezőn lehetett, ha valaki autóval érkezett a lengyel piacra.
Egy járókelő végül elmondta, hogy menjek a központba, ott van ma az igazi piac. Elmentem, de nagyon meglepődtem. Csupa műanyagos, ruhás, meg szőnyeges kereskedő igyekezett túladni a szerintem méregdrága portékáján. Igazi őstermelőt alig láttam, csak egy-két mézest, meg zöldségest, de a zöldségek piacát is inkább a kereskedőfélék uralták.
Na, és az árak, végül is azért mentem, mert azt hittem spórolok. Gyorsan kiderült, hogy kevés pénzt hoztam, alkudni meg nem lehet. Egy rendes bevásárláson 10-15 ezer forintot is költhettem volna. Maradt az, hogy nem vettem gyümölcsöt, a kosárba kevesebb zöldség került, hús egyáltalán nem és mézet sem vettem, mert ki az a bolond, aki 1800 forintot ad egy kis üveg virágmézért?
Csalódottságomban odamentem az erdélyi bútorárusokhoz, csak úgy nézelődni, levezetni a feszültséget. Fából készült sarok étkezőt árultak, meg ágyneműket, épp egy vevőformával alkudoztak, ha jól láttam, összejött az alku. Közvetlenül mögöttük újnak látszó, nagy nyugati gyártmányú furgon sofőrje melegítette a motort, amikor a belsejéből éles hangot hallottam: „Siess már asszony, hadd vigye, menni kell tovább, vár a vecsési piac!”
Üdvözlettel
Nagy Adrienn
