Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg.
Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt Aranyélet!
Biztos, hogy sok hasonló helyzetben lévő ember olvassa Önöket, legalábbis szerintem. Arról van szó, hogy itt, Vecsésen, ahol élünk, egyre kevésbé látok olyan családot, amiről tudni lehet, hogy minden tagja itthon él. Van, ahol a középiskola után ment ki a fiú villanyszerelőnek, de olyat is hallottam, ahol mindkét gyerek (egy fiú, egy lány) Burgenlandban dolgozik már évek óta.
Ebben nem sok meglepetés van, biztos tudják, hogy Vecsésen sok sváb család él van egy két tannyelvű iskola is, szóval a német kötődés erős, maga a német nyelv sem új sok fiatalnak. Aki komolyan vette az iskolát, az elég jó alappal mehetett ki dolgozni. Így tettek közeli ismerőseim gyerekei is. Három szomszédom van, mindegyiknek a gyereke külföldre költözött.
A minap láttam, hogy milyen sok diák vonult fel Budapesten meg több városban is. Teljesen egyetértek velük, gyalázatosan alacsony az átlag színvonal az iskolákban. Persze, tudom, hogy vannak elit iskolák is, ahova összegyűjtik a sok jó képességű gyereket. Csak az a baj, hogy éppen közülük mennek el sokan. A szomszédaim gyerekei is színötösök, jó képességűek és nyitottak a világra. Meg elég kritikusan nézik a dolgokat, nem hiszik el amit az igazgató prédikál. Tudják, hogy az valami központi utasítás alapján beszél és egyébként sem tűri, ha valaki ellenkezik.
Szóval ezek a tüntető diákok tetszenek nekem. Végre ki mernek állni sok ezren és egyrészt a tanáraikat támogatják, másrészt azt követelték, ha jól olvastam, hogy legyen már nagyobb szabadság, meg hogy ne ilyen ősrégi módszerekkel tanítsanak és főleg ne írják át például a történelmet. Az egyik rokonom mesélte, hogy teljesen másként tálalják a mai könyvek a múltat, rá se lehet ismerni, szinte mindennek az ellenkezőjét állítják. Aztán azt is mondta, hogy mintha a mai vezetés diktálta volna a tananyagot, tele van csúsztatással, homályos megfogalmazással. Szerintem se normális ez.
Egyébként a szomszédaim gyerekei azért néha hazajönnek, de nem sokat vannak itthon. Szép nagy autókkal jönnek, de a legszűkebb rokonságon kívül nem találkoznak senkivel. Most is itthon volt pár napra az egyik, mivel kinn dolgoztam a kertben, láttam, amikor megjött és nem bírtam ki, odamentem és megkérdeztem: milyen ott kinn, és hogy hazatér-e. Udvarias hallgatás volt a válasz, majd egy ilyen mondat: „Nem nyomaszt ott a politika, hagynak élni, nem hazudnak az arcomba. Ja, és örülnek a sikeremnek”. Mit mondhattam volna? Összenéztünk és láttam, hogy őszintén mondta.
Hát csak ezt akartam leírni, remélem, a most lázadozó diákok elérik a céljukat. Én támogatom őket.
Üdvözlettel
Egy volt budapesti könyvtáros”
