Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
„Tisztelt Aranyélet!
Engem is elért az, ami több ezer magyar családanyát: elhagy a lányom és a családja, mármint itt hagy minket és az országot is. Gyakorlatilag Orbán Viktor Dániába üldözte a lányomat. Sokáig nyelt, de most már betelt neki is a pohár. Befejezi a tanévet, merthogy tanár, és nyáron csomagol, megy Dániába, ahol megbecsülik és megfizetik, nem kell ebben a sivár világban élnie és az unokáim is egy jobb világban nőhetnek fel.
Angolt tanít, dánul még nem tud, de az angollal könnyen elhelyezkedhet. Nem régen mondta is, hogy három helyről is kedves válaszlevelet kapott. Ezekből kettő nem a fővárosban van, de nem is kicsi faluban, úgyhogy szerintem akár elfogadhatná, bár ő tudja. A fővárosban drágább lesz az élet, de több is a lehetőség, viszont a két vidéki az északabbra van, onnan könnyen átjárhatna akár Svédországba is, hiszen már megépítették a hidat.
Többször is kérdeztem a lányomat, hogy tényleg komolyan gondolja-e ezt a nagy döntést, de mindig azt mondta: sokkal kevesebb ott a kötöttség, nincs ellenségeskedés, mint itt és persze a legfontosabb, hogy nincs fölötte egy ilyen hatalom, mint itt, az úgynevezett tankerület. Azt is mondta, hogy a magyar kormány valójában cselédként tekint a tanárokra. Nem csak az mutatja ezt, hogy kevés fizetést ad, hanem az is, ahogy kezeli őket.
A lányomnak van egy ötéves fia és télen jön egy újabb gyerek, azt hiszem lány lesz, de még nem kérdezték az orvost, az meg nem mondta meg nekik kérés nélkül. Ő már biztos Dániában fog megszületni és felnevelkedni. Legalábbis a dolgok mostani állása szerint. Csupa jót hallottam a dán oktatási rendszerről meg arról, hogy az ottani állam hogyan támogatja a fiatal családosokat és különösen a nőket.
Meg is értem a lányomat, hogy menekül innen. Csak azt nem tudom, hogy mennyire rendszeresen fogunk találkozni. A vejem megnyugtatott, hogy nyaranta majd hazajönnek és én is kimehetek többször, hiszen még csak 60 éves vagyok. Addig is vett egy laptopot, majd azon beszélgetünk videó módban. A múlt héten megmutatta, nem is olyan bonyolult.
Tisztelettel
Egy aggódó budapesti anyuka és nagymama”
