4p

Eddig még a válság feléig sem ért el az amerikai gazdaság - véli David A. Rosenberg, a Merrill Lynch közgazdásza, aki a múlt héten hozta nyilvánosságra The Elusive Bottom, azaz Meghatározhatatlan Mélypont című tanulmányát.

Eddig még a válság feléig sem ért el az amerikai gazdaság - véli David A. Rosenberg, a Merrill Lynch közgazdásza, aki a múlt héten hozta nyilvánosságra The Elusive Bottom, azaz Meghatározhatatlan Mélypont című tanulmányát.

A Merrill szakemberének legfontosabb megállapítása, hogy az amerikai gazdaság még a válság felét sem érte el, a részvényárak messze vannak még a fundamentális mélypontoktól. A pesszimista hangvételű tanulmány szerint a jövőben a GDP-adatokban is meg fog jelenni a recesszió.

Rosenberg szerint a Dow Jones index medve piacon is képes 300 pontot emelkedni rövid távon, ezért a néhány napos pozitív korrekciók nem utalnak a válság végére. Az elemző kiemelte, hogy korábban hatszor is volt példa hasonlóra, hogy medve piacon ilyen mértékben javított az index. Sőt Rosenberg azt is hozzátette, hogy bika piacon 2002 és 2007 között egyáltalán nem volt példa hasonló emelkedésre egyetlen nap alatt.

A recesszió irányába mutat az is, hogy a foglalkoztatás hét hónapja csökken az Egyesült Államokban, ilyenre pedig hatvan éve nem volt példa recessziómentes időszakban. Rosenberg szerint a gazdasági növekedés nem minden esetben hasznos mutatószám, mivel utólagos korrekcióra szorul, illetve a növekedés ötödét kormányzati vásárlások adják. Az utólagos módosításra példa a tavalyi negyedik negyedév: először 0,6 százalékos növekedést közöltek, majd fél évvel később ezt -0,2 százalékra módosították.

A Merrill közgazdásza szerint ha az ember arra vár, hogy a GDP negatívba forduljon, akkor lemaradhat több fontos lépésről a piacon. Japánban például a legutóbbi recesszió idején az ingatlanpiaci buborék már 1990-ben kipukkadt, de csak 1993 második félévében publikáltak negatív növekedési adatokat. Csakhogy addigra a Nikkei index 50 százalékot bukott, a tízéves kötvényhozamok 300 bázisponttal emelkedtek, a Bank of Japan pedig 5 százalékkal csökkentette a kamatot. A japán jegybank akkori lépése egyébként kísértetiesen hasonlít arra, amit a Fed csinált tavaly.

Rosenberg szerint szinte lehetetlen megmondani, pontosan mikor kezdődik és mikor ér véget a recesszió. Mire hivatalosan bejelentik, addigra már hónapok óta recesszióban lesz a gazdaság - véli. A szakember szerint a recesszió kezdete idén januárra tehető, mivel az ebben közrejátszó mutatók tavaly októberben érték el csúcspontjukat, majd csökkenésnek indultak. Rosenberg szerint a recesszió 2009 közepe előtt nem fog véget érni.

Az elemző szerint az amerikai piac jelenleg a tartós medve piac állapotában van, ezen belül beleférnek kisebb emelkedések, de tartósan nem tud javítani. Sőt azt a meglepő megállapítást teszi, hogy szerinte a mostani tartós medve piac 2000-ben kezdődött, azóta csak átmeneti javulások voltak.

Rosenberg szerint a mostani recesszió első jele az ingatlanpiaci buborék volt, mely 2006 első negyedévében jelentkezett először. Ekkor kezdtek először arról beszélni, hogy az ingatlancégek a keresletnél jóval több lakást építenek, a Merrill elemzője szerint évente 30 százalékkal több lakás épült, mint amennyi a természetes kereslet volt. Mindez oda vezetett, hogy az ingatlanok elértéktelenedtek.

A recesszió második fejezetét 2007 első negyedévére teszi Rosenberg, akkor jelentkeztek az ingatlanbuborék kipukkadásának jelei. Az S&P és a Case Shiller közös lakáspiaci indexe akkor fordult először negatívba éves szinten. A közgazdász szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy az ingatlanárok hat éven keresztül éves szinten 20 százalékkal nőttek, amire még soha nem volt példa. Ha megnézzük az adatokat, akkor kiderül, hogy a lakásárak még most is mintegy 30 százalékkal magasabbak, mint 2001-ben az egész őrület előtt voltak. Erre alapozza Rosenberg azt a véleményét, hogy messze még a lakásárak esésének vége.

Az amerikai gazdaság visszaesésének harmadik fejezete a hitelpiaci ciklus vége volt - véli az elemző. Mindez egy 20 éven át tartó hitelpiaci növekedést zárt le. A negyedik fejezet a foglalkoztatás visszaesése volt, ami tavaly decemberben kezdődött, mindezek együtt okozták a kilencvenes évek óta az első recesszió kialakulását.

A recesszió végét Rosenberg sem jósolta meg, de véleménye szerint a mostani helyzet sokban hasonlít 1973-75-höz, amikor hat negyedéven keresztül tartott a recesszió.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!