Veszélyes lehet egy újabb kamatvágás
Kedden ismét kamatokról ülésezik a monetáris tanács. A piac és az elemzők rendkívül megosztottak, gyakorlatilag fele-fele arányban találhatunk várakozásokat tartásra és csökkentésre is. Nem véletlen ez a nagy bizonytalanság, számos érv van mindkét oldalon. A legutóbbi ülés rövidített jegyzőkönyvéből kiderült, a külső tagok döntöttek a kamatcsökkentés mellett, és vélhető érveik nem gyengültek. Az utóbbi időszakban az ország kockázati megítélése alacsony szinten stabilizálódott, bár ez nagy többségében külső körülményeknek köszönhető, és az egész régiót jellemzi - olvasható a Raiffeisen Bank heti elemzésében.
A forint ugyan gyengült a legutóbbi döntéshez képest, de ez a mozgás nem számottevő. A reálgazdaság továbbra is recesszióban van, és azt mutatja, béroldali inflációs nyomástól aggódni nem kell. Mindazonáltal a belső tagok érvei is csak erősödtek az elmúlt időszakban. Az inflációs kilátások nem éppen kedvezők. Az augusztusi statisztika 6 százalékra ugrott, és szerkezetében javarészt az üzemanyag és élelmiszer drágulás fűti - ezen a két csoport áremelkedése a kétharmadát megmagyarázza az inflációnak. Belátható távon egyikben sem számíthatunk számottevő enyhülésre. A másik oldalról a jövő évben is várható a jövedéki adók emelkedése, valamint belépnek a szolgáltatásokra terhelt adók (telekomadó, tranzakciós adó, közműadó), így jövőre sem valószínű az inflációs cél elérése. Mindezt a most megjelenő Inflációs Jelentés is tartalmazni fogja, aminek ismeretében fogja a tanács meghozni a döntést.
Az IMF-tárgyalások pedig még tovább csúsznak, augusztusban még úgy lehetett vélni, szeptemberben megkezdődnek, mostanra már az látszik, hogy október második fele előtt ez nem reális. "A megállapodás valószínűsége hovatovább véleményünk szerint rendkívül alacsony" - emelik ki a Riffeisen elemzői. Várakozásuk szerint a forint ismét gyengüléssel reagálhat, amennyiben a tanács további 25 bázispontos csökkentés mellett dönt. "Mi azon a párton állunk, hogy most még érdemesebb lenne kivárni, és csak egy későbbi alkalommal vágni a kamatot" - olvasható.
A részvénypiac behúzta a féket
Az előző két héthez képest a mostani kicsivel nyugodtabban, a korrekció jegyében telt a magyar részvény piacon is a pénteki rally után. A publikált makrogazdasági adatok meglehetősen vegyes képet mutattak. Az amerikai ingatlanpiac jól teljesített, viszont a konjunktúra indexek már kevésbé. A német és eurózónás hangulat illetve beszerzési indexek, amelyek a hazai gazdaságra közvetlenül is hatnak, szintén kedvezően alakultak. Jövő hétre több adattal számolhatunk, amelyek jelentősen befolyásolhatják majd a kereskedést. Többek között: GDP adatok, fogyasztói árindexek, kamatdöntések, konjunktúra indexek. A BUX-ot a korábbi három hét 11 százalékos emelkedése után megfogta a 200-as mozgóátlag, majd a héten innen kezdett visszakorrigálni. A pénteki rést a héten folyamatosan töltötte vissza, eljutva ezzel 18 500 forint környékére, ahol konszolidálódni látszik.
A Mol volt az egyik legjobban teljesítő papír az előző hét végén egészen 19 000 forintig jutva, így várható volt a korrekció. Már hétfőn elindult a 18 500 forint felé, ahol a fennmaradó négy napban oldalazott, egy bázist építve magának. Ebből a következő napokban egy zászló is kirajzolódhat, amely újra felfelé fordítaná. Heti szinten erőteljesen kitört a Bollinger szalagok közül, a további emelkedéshez konszolidálnia kell az eddig elért szintet. Emellett a „three white soldiers” gyertyaalakzat is pozitív kilátásokat vetít előre - olvasható az elemzésben.
Az OTP-nél már egy komolyabb visszapattanás következett a 4100 forintról, ahol a Bollinger szalag megfogta. Innen több mint 6 százalékot esett, így már 3900 forint alatt található. A csütörtök reggeli negatív nyitás nyomán keletkező rés komoly ellenállást képez 3900-3940 forintnál, amelyet először vissza kell töltenie, hogy tovább emelkedhessen. A csökkenésnek még a japán jegybank által bejelentett 70 ezer milliárd jenről 80-ra bővített gazdaságélénkítő csomag híre is csak pár órára tudta megtörni. A forgalom már harmadik hete csökken az OTP esetében. Itt sem számíthatunk további emelkedésre mielőtt meg nem szilárdítja a jelenlegi pozícióját. Ebben segítheti a 3850/3800 forintnál lévő komolyabb támasz.
A Magyar Telekom, mint az elmúlt hónapban láthattuk a 430-420 forint közötti sávban oldalaz továbbra is. A hét elején megjelent bírósági döntés alapján az állami mobilcég frekvenciaszerzési tendere szabálytalan volt, így ezt nem engedélyezte. Erre a hírre ugrott is az árfolyam egészen a 430-as ellenállásig, de ez nem volt tartós, azóta ismét lassan csorog lefelé 427 forint alá gyenge forgalom mellett. Támasz továbbra is 420, alatta 417 forinton található.
A Richter hétfőn egy dojival kezdett, amelyre megérkezett a fehér gyertya másnap, ez pedig ismét felfelé fordította az árfolyamot. Bár még mindig a 38 800-39 000 forint közötti sávban oldalaz. Ellenállás 39 800/40 000 forintnál.
mfor.hu