5p

Mozgalmas év volt 2010, az mfor.hu most tízrészes sorozattal idézi fel az idei év legemlékezetesebb eseményeit. Bár még nincs vége az idei évnek, az már most kijelenthető, hogy sokáig emlékezetes marad a svájci frank idei szárnyalása, nyár végén, ősz elején és most év végén is, sok devizahiteles szívja a fogát a 220 feletti árfolyamokat látva. Mfor.hu-háttér.

A forint 2010-es teljesítményére a külföldi és belföldi események egyaránt rányomták bélyegüket: az erős évkezdés után tavasszal jött a fordulópont a görög válság idején. A szokásostól eltérően idén a nyár sem volt unalmas a devizapiacon köszönhetően elsősorban a kormány kommunikációs manővereinek és az IMF-delegáció hazazavarásának.

Jó erőben kezdtük 2010-et

Az év elején még bizakodók lehettünk a forinttal kapcsolatban, hiszen az euró ellenében 270 alatt, a svájci frankkal szemben pedig 180 körül kezdtük az évet. Az azonban már akkor látszott, hogy a forint mellett az euró/frank árfolyam is hatással lesz a közérzetünkre, hiszen amíg az euróval szemben 260-ig is visszakapaszkodott a forint, a frank ellenében idén már nem tudtunk 180 alá menni.

A forint árfolyamának alakulása az euróval szemben 2010-ben

Az euró/frank egyébként 1,4850 körül indította az évet, majd onnan csökkent fokozatosan az árfolyam a frank erősödésével. A nagyobb meglódulások egybeestek az európai államok adósságválságaival, a görög és az ír válság is gyengítette az eurót a frank ellenében. A frank évek óta menekülődevizaként szolgál a piacon, ez is az alpesi valuta szárnyalása mellett szólt 2010-ben is.

Az euró árfolyama a svájci frankkal szemben 2010-ben

Az év első hónapjaiban egyébként a svájci jegybank (SNB) még próbált tenni a túl erős frank ellen, azonban kevés sikerrel: az első félévben 14 milliárd frankos árfolyamveszteséget szenvedett el a piaci intervenciókon.

Májusban jött az első lélektani határ

Májusban, a görög válság csúcspontján jött az első lélektani pont az euró és a forint számára: a magyar deviza akkor gyengült először 200-ig a svájci frank ellenében, ami egybeesett az euró/frank 1,40-es lélektani árfolyamával. Sokan már akkor a magyar devizahiteleseket siratták, pedig a neheze csak ezután jött.

Június elején a Kósa-Szíjjártó páros kommunikációs manővereinek hatására először emelkedett tartósan 200 forint fölé a svájci frank jegyzése, mielőtt az első gazdasági akcióterv bejelentése megnyugtatta volna a piacokat. Június végén aztán alighogy vettünk egy nagy levegőt, ismét a frank rekorderős szintje sújtott minket is.

Június utolsó napjaiban az euró/frank árfolyam már az 1,30-as szintet közelítette, miközben a forint először 215, majd 220 fölé gyengült az alpesi deviza ellenében. Átmeneti erősödés után aztán július végén tették újra lejtőre a forintot, amikor megszakadtak a tárgyalások a magyar kormány és az IMF delegációja között.

Szeptemberben jött a feketeleves


Augusztus elejére 205 alá kapaszkodott vissza a magyar deviza a svájci frankkal szemben, egy euróért akkor kevesebb mint 280 forintot kellett fizetni. Akkor tehát bizakodhattunk, kevesen gondolták, hogy a következő egy hónap 10 százalékos forintgyengülést hoz a frankkal szemben.

Szeptember elején érte el mélypontját a forint az alpesi devizával szemben, akkor hajszál híján 225 forintot kellett fizetni egy frankért. Nem meglepő, de ez egybeesett az euró mélypontjával is, szeptember 8-án 1,2827-ig esett az euró/frank keresztárfolyam.

A forint árfolyamának alakulása a frankkal szemben 2010-ben

Az év utolsó hónapjaiban aztán megint egy kicsit fellélegezhettek a frankhitelesek, november első napjaiban 200 alá is visszakapaszkodott a forint, azonban nem tudott tartósan megragadni a lélektani határ alatt. Azóta az elemzők többségének az a véleménye, hogy jó darabig nem fogunk látni egyessel kezdődő frankárfolyamot, hiszen a többség 2011-ben sem számít a frank gyengülésére.

Az év utolsó napjaiban ismét forrósodik a talaj a frankban eladósodottak talpa alatt, hiszen kedden újra átlépte az árfolyam a 220-as kulcsértéket. (Lásd Gede Balázs technikai elemzését: Svájci frank: irány az új árfolyamcsúcs?) Az egyetlen szerencse, hogy a forint most kicsit erősebb, mint szeptember elején az euróval szemben. Az euró/frank árfolyam ugyanis 1,26 alatt van, ami az idei legmélyebb pontja.

Sokan kaptak a szívükhöz

Ha a lakosság hitelállományának alakulását vizsgáljuk, máris kiderül, mennyire érzékenyen érintette a devizahiteleseket a forint idei gyengülése: az év elején például a háztartások összes frankhitel-állománya 4372,63 milliárd forint volt a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) adatai szerint. Október végén ez 4322,3 milliárd volt, de év közben a csúcs 4882,6 milliárd volt augusztusban. A legmagasabb és a legalacsonyabb havi állomány között tehát 510 milliárdos különbség volt az aktuális árfolyam függvényében, miközben a hitelesek nagyrésze hónapról hónapra törlesztett.

A devizahitelesek problémáival egyébként év végi cikksorozatunk egy külön része foglalkozik majd.

Beke Károly

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!