4p

Miközben a hazai parketten száguldott az OTP, addig az angol font 31 éves mélypontra zuhant.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 558,62 pontos, 1,99 százalékos emelkedéssel, 28 570,99 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek a hétfői záráshoz képest.

Nagy András, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője az M1 aktuális csatornán kifejtette: az OTP és a Richter erősödése miatt tudott a BUX-index közel 2 százalékot emelkedni. A két vezető részvény árfolyamának emelkedése pedig annak köszönhető, hogy a JP Morgan amerikai befektetési bank mindkét papír esetében kedvező célárat határozott meg.

A Richternél 6800 forint, az OTP esetében 9500 forint feletti célárat határozott meg a bankház, mivel a részvények 5830 forinton, illetve 7498 forinton fejezték be a kereskedést, így a befektetők a Richternél további 1000, a bankpapírnál pedig további 2000 forint felértékelődési potenciált látnak - tette hozzá az elemző.

A Mol visszafogott kereskedést tudott felmutatni, a Magyar Telekom pedig stagnált, hétfői záróárán fejezte be a napot - mondta Nagy András.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a JP Morgan által az OTP-re kiadott komolyabb célár-emelést tartalmazó elemzés mellett az általános pozitív hangulat is segítette a BUX-ot. Közepes forgalom mellett pozitív napot zárt a BÉT, Európában is optimista hangulatban telt a kereskedés - közölte az elemző.

Milliárdokat érő játékosok

A Mol 175 forinttal, 1,02 százalékkal 17 375 forintra erősödött, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 3,16 százalékkal 7498 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 450 forintot ért, forgalma 179,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 2,46 százalékkal 5830 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A forint és az euró erősödött, a font 31 éves mélypontra zuhant

Este hét órakor az euró 306,94 forinton, a dollár 274,19 forinton, a svájci frank 279,82 forinton, a japán jen pedig 2,6634 forinton forgott. Az előző napi záráshoz képest az euró 0,20 százalékkal, a dollár 0,07 százalékkal, a frank 0,78 százalékkal, a jen pedig 1,33 százalékkal gyengült.

Az euró 1,1195 dolláron forgott hét órákor, ami 0,14 százalékos gyengülést jelent az előző napi záráshoz képest.

Este fél hat után jelentősen erősödött a közös európai fizetőeszköz a dollárhoz képest, és emelkedtek az európai kötvényhozamok annak nyomán, hogy a Bloomberg hírügynökség EKB-s forrásaira hivatkozva megszellőztette az eszközvásárlási program lezárásának lehetséges forgatókönyvét. Eszerint az EKB valószínűleg havi 10 milliárd euróval csökkenti a jelenleg havi 80 milliárd eurós keretösszeget. Döntés azonban semmiről nem született még, így lehet, hogy az EKB meghosszabbítja az elvileg 2017 márciusában lejáró programot a jelenlegi keretösszeggel a nyomott növekedési és inflációs kilátások miatt.

A brit font árfolyama 31 éves mélypontra süllyedt a dollárhoz képest, az euróval szemben hároméves mélypontja körül mozgott napközben, jelezve, hogy a befektetőket aggasztja a "kemény Brexit" lehetősége, azaz az, hogy a brit kormány kemény álláspontot foglal majd el az Európai Unióval folytatandó kilépési tárgyalásokon, és nagyobb jelentőséget tulajdonít majd a bevándorlás korlátozásának, mint az EU egységes belső piacához való hozzáféréshez.

Este hét órakor is a napi mélypontok közelében jegyezték fontot: az árfolyam 0,68 százalékkal 1,1376 euróra, illetve 0,75 százalékkal 1,2740 dollárra gyengült.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!