2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt két nap szakadása után megnyugodni látszanak a kedélyek a nemzetközi piacokon, a BÉT is elindulhat végre felfelé.

Az amerikai részvénypiacok tegnap már pluszban tudtak zárni, Ázsia sem zuhant már egyértelműen ma reggel. Mindez azt jelentheti, hogy elérkezett a korrekció ideje, ma a pesti tőzsde is felfelé tarthat. Az amerikai pénzügyi szektorban enyhültek a problémák, miután úgy tűnik, hogy megmenekül az AIG, a Morgan Stanley pedig a vártnál jobb negyedéves eredményt közölt.

A magyar papírok felsorakozhatnak a rajtvonalhoz ma reggel, az elmúlt napok teljesítménye alapján úgy tűnik, hogy a Mol vezetheti az emelkedést. Tegnap az OTP is komoly mélységeket járt meg, ma a bankpapírok is visszapattanhatnak. A kisrészvények közül feltűnően nagyot esett az elmúlt napokban a Rába, de ez valószínűleg pozíció likvidálásoknak tudható be.

A Mol esetében akkor jöhet komolyabb meglódulás, ha érkezik valami pozitív hír a horvátországi akvizícióról. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy az INA részvényesei keveslik a magyar cég 2800 kunás részvényenkénti ajánlatát. A 15 000 erős támasz, onnan indulhat felfelé a papír.

Az OTP tegnap napközben komoly mélységekben járt, a 6100-as szintet is tesztelte, végül sikerült 6300 fölé mennie a zárásra. Ma pozitív korrekció látszik a bankpapírban, az elmúlt napokban ugyanis ő vezette a piac szakadását.

A Richter továbbra is csak árnyéka egykori önmagának, az orosz helyzet és a hazai szabályozási környezet nehezítik a gyógyszerrészvények dolgát. ha ezek a problémák megoldódnának, vagy legalább enyhülnének, akkor lehetne számítani komolyabb kilövésre.

A Magyar Telekom két nap alatt elveszítette az elmúlt hónapok szorgos munkájával gyűjtögetett erősödését. A 815-830 közötti sávból kiszakadva ismét 760 környékén találjuk a távközlési papírt. Ha ma elkezdődik a korrekció, akkor kezdhet ismét gyűjtögetni a Telekom is.

A BUX chartján is a fordulat jelei látszanak, de ehhez ma a rés betöltése kéne. A résből számolt 18 800-as célár teljesült, most a hétfőn hagyott rés betöltésére várhatunk, hogy megerősítse a fordulatot.

Forrás: KBC Equitas

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!