2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az elmúlt napok után lassan itt lenne az ideje, hogy magukhoz térjenek a piacok, azonban tegnap Amerikában ismét kitört a pánik, a Dow újabb 450 ponttal szakadt be.

Már tegnap is azt írtuk, hogy itt az ideje a korrekciónak. Hát nem jött be, a BUX újabb komoly zuhanást produkált. Ma már inkább hagyjuk a korrekciót, érjük be azzal, ha megússzuk kisebb eséssel a napot. Mondjuk ne három százalékot, csak kettőt essünk. A vezető részvényekben vannak még tartalékok lefelé, tegnap a Mol szakadása vágta földhöz a piacot. A befektetők továbbra is figyelik a tengerentúli tőzsdék minden rezdülését, az újabb negatív hírek hatására nagyobb lehet az esés.

Egyelőre felejtsük el a korrekciót, majd ideér, ha itt lesz az ideje. A nemzetközi piacok sem korrigálnak egyelőre, nem igazán látni még, hol lesz az esés alja. Bármikor kidőlhetnek az újabb csontvázak a szekrényekből. Újabban az AIG jövőjével kapcsolatban bizonytalanok az amerikaiak, a biztosító részvényei az állami segítség ellenére 45 százalékot buktak tegnap. A Washington Mutualról hónapok óta rebesgetik, hogy valami nincs rendben, most ezek a hangok is felerősödtek.

A magyar blue chipek közül szinte mindegyikben vannak még tartalékok lefelé. Az OTP esetében a keddi kimerülési rés már az esés fékeződését jelezte, ennek ellenére valószínűleg ma is réssel indít lefelé. A nap végén jöhetnek enyhe fordulós jelek. Lefelé a pszichológiai szint 6000-nél van, de sokan az 5500-at sem zárják ki.

A Mol piacán tegnap a semmiből jöttek az eladók. Már mindenki emelkedésre, vagy legalábbis oldalazásra számított, erre meglepetésre beszakadt az olajpapír. Ezzel teljesült az eredetileg várt 14 500-as célár, most már tényleg fordulós jelek látszanak. 14 000 alatti zárásra kicsi az esély, ha mégis megtörténik, akkor jöhet a 12 500.

A Magyar Telekom tegnap a 760-at is letörte, innen nézve már 700 a célár. Ahhoz képest, hogy néhány napja még a 815-830-as sávról beszéltünk...

A BUX esetében ma teljesülhet a korábban emlegetett tágabb célár 17 700-on. A tegnapi komoly esés után úgy tűnik, hogy az index ragaszkodik ahhoz, hogy megcsinálja a harmadik kimerülési rést:

Forrás: KBC Equitas

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!