2019. augusztus 27. 12:00

Az uniós költségvetési vitában egy erős szövetségest szerezhetett magának Magyarország, a kompromisszumban érdekelt németek által. Így javultak az Orbán-kormány esélyei, hogy mégsem kötik a jogállamisági kérdésekhez a következő hétéves ciklusban folyósítandó támogatásokat. Eközben dúl a kereskedelmi háború, amely nem csak piacok, de földrajzi területek megszerzésére is kiterjed, és katonai konfliktusok kirobbanásával fenyeget az ázsiai térségben. Kollégánk a Trend Fm műsorában beszélt ezekről a témákról.

A kereskedelmi háború árnyékában kevesebb figyelem jut az európai uniós ügyekre, pedig a következő hétéves ciklus költségvetéséről hamarosan meg kellene állapodniuk a tagállamoknak. Eddig úgy festett, hogy a magyar kormány nem jön ki jól a pénzek elosztásáról folyó vitákból, mert a támogatási célok megváltozásán túl arra is késznek mutatkoznak egyes tagállamok, illetve brüsszeli bürokraták, hogy jogállamisági feltételekhez kössék a kifizetéseket.

Jelen állás szerint a Magyarország rendelkezésére 2020-ig álló mintegy 8000 milliárd forintos keret mintegy negyedét bukhatja el az Orbán-kormány pusztán a támogatási célok átrendezésével, és még többet, ha valóban bekerül a forráselosztási mechanizmusba a jogállamiság vizsgálata.

Most azonban mintha fordulna a széljárás: Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök legutóbbi találkozóján a Soproni Piknik évfordulóján feltűnően megengedően beszélt a magyar gazdaságról, az uniós források felhasználásának hatékonyságáról a német kancellár. Kollégánk a múlt heti Kormányinfón megkérdezte Gulyás Gergely minisztert, hogy a megbeszélések során a német fél biztosítékokkal szolgált-e a magyar miniszterelnöknek az uniós költségvetési tárgyalásokat illetően, amelyekkel elkerülhetővé válik a jogállamisági kikötések alkalmazása.

Gulyás Gergely válaszából azt lehetett kiolvasni, hogy a németek kompromisszumos megoldásban érdekeltek, mert másképpen nem lehet eljutni a költségvetés megszavazásáig. Elég ugyanis egy tagország vétója a javaslat elfogadásának megakadályozására - mutatott rá a miniszter a magyar eszközök egyikére. Elmondta továbbá, hogy a németek a jövő év első felében szeretnék elfogadtatni a büdzsét, tehát még a 2020 második felében esedékes soros német elnökség előtt.

Mindezek alapján úgy tűnik, egy erős, az uniós döntéshozatalban megkerülhetetlen szövetségest nyert meg magának Magyarország a piknik során, ami új perspektívába helyezi a tárgyalásokat Brüsszellel. Kollégánk, Baka F. Zoltán erről, valamint a kereskedelmi háború geopolitikai, katonai vetületeiről is beszélt tegnap délelőtt a Trend Fm reggeli Monitor című műsorában.

A beszélgetést itt hallgathatja meg, két részletben:

Lépj velünk a növekedés útjára! Kockázati tőke, közösségi finanszírozás / crowdfunding, gyakorlati tapasztalatok hazai és nemzetközi nagyágyúktól és startupperektől! Ismerd meg a legújabb finanszírozási lehetőségeket és a startup-ökoszisztéma fejlődési irányait és lehetőségeit!

Finanszírozás 2019 - startuppereknek kedvezmény, 25 év alattiaknak ingyenes! Részletek és jelentkezés