6p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Max Turnauer tavaly novemberben halt meg.

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg.

Lapunk tavaly decemberben írt arról, hogy a Lázár János volt miniszter 10 százalékos részvételével működő Divatcsarnok Projekt Zrt. nem adta le határidőre a 2019-es évről szóló mérlegét és beszámolóját, de a cég azt ígérte, hogy január 7-ig közzéteszik a dokumentumokat. Erre azonban csak február 5-én került sor, vagyis a tavalyi – a járványhelyzetre tekintettel május végéről szeptember 30-ra módosított – leadási határidőhöz képest is bő négy hónapot késett a kötelezettsége teljesítésével a cég.

Ez elvileg nem férne bele az adózás rendjéről szóló törvényben (Art.) foglalt eljárásrendbe, a 30 plusz 30 napon túli késlekedés a cég adószámának felfüggesztésével, végső soron a társaság megszüntetésével fenyeget. Lehetnek azonban rendkívüli indokok arra, hogy miért nem készül el határidőre a beszámoló. Múltkori megkeresésünkre azt a választ kaptuk ezzel kapcsolatban a cégtől, hogy olya személyes okok miatt nem tették még közzé a beszámolót, amelyek nem nyilvánosak. Akkor tettek ígéretet arra, hogy január 7.-éig ez megtörténik.

Szomorú esemény hátráltatta a beszámoló elkészítését

Márpedig a Divatcsarnok Zrt. esetében ez történt: a hír nem jutott el a magyar sajtóig, de tavaly novemberben, 90 éves korában elhunyt Max Turnauer.

Max Turnauer (www.gmx.at)
Max Turnauer (www.gmx.at)

A bécsi milliárdos, iparmágnás nemcsak az osztrák, de a magyar gazdasági életben is fontos szerepet töltött be. Azon túl, hogy Lázár Jánossal közös céget jegyeztek (az Andrássy úti épület bérbevételére, üzemeltetésére), a volt miniszter patrónusának is számított, Lázár német-osztrák kapcsolati hálójában fontos szerepet töltött be. Az index pár éve hátterezte meg a kapcsolatukat, amely egy vadászattal indult. A lapnak akkor ezt nyilatkozta Lázár:

Barátaim mutattak be egy vadászaton Max Turnauernek, illetve a fiának, Stanislausnak. Azóta többször találkoztunk, bizalmi viszony alakult ki közöttünk, és amikor tulajdonostársnak hívtak a magyarországi vállalkozásukba, igent mondtam. 10 százalékos tulajdonrészt vásároltam, nem publikus áron. A képviselőkre vonatkozó szabályok alapján a cégben tisztséget nem vállalhatok, aktív szerepet nem viszek a cégben, viszont annyi figyelmet mindenképpen fordítok majd a vállalkozásra, amennyi egy tulajdonostól elvárható.

A válaszonline pedig tavaly októberben interjúvolta meg Lázárt, akit a befolyásos barátairól – Max Turnauer mellett a paksi atomerőmű bővítésben közvetítő szerepet játszó Klaus Mangoldról – is kérdeztek, a közös üzletek okát frtatva. Lázár ezt mondta:

A személyes barátaimról van szó, ezek az emberek nem szorulnak rá egyik kormány kegyére sem. 2018-ban, azon a délutánon, amikor befejeztem a miniszterséget, két ember hívott fel: Klaus Mangold és Max Turnauer. Megkérdezték, tudnak-e segíteni. Tudtak. Turnauer munkát ajánlott és lehetőséget arra, hogy társa legyek egy vállalkozásban. Ez segített függetlenné válni, ha tetszik, szabadnak maradni.

Ennyiből is kiderül, hogy Lázár János nem csak üzlettársként, hanem barátként is tekintett Max Turnauerre, mint ahogy az is, hogy a bécsi milliárdos egyengette a volt miniszter belépését az üzleti életbe.

A Turnauer-család szerteágazó cégbirodalmat épített ki, az építőipartól kezdve a gépiparon át az energetikáig. Az alapokat Max édesapja, Herbert rakta le, az elmúlt években pedig már a fiú, Stanislaus vette át a család képviseletét a birodalmat összefogó ipari holdingtársaság, a Constatia Industries felügyelőbizottságában. A mintegy 3200 alkalmazottat foglalkoztató holding 2019-ben 810 millió eurós forgalmat ért el. Max Turnauer felkerült a legvagyonosabbak listáira, amelyeken a vagyonát mintegy 1 milliárd dollára becsülték.

Visszatérve a Divatcsarnok Zrt.hez, a társaság jobb évet zárt 2019-ben, mint egy évvel korábban, rendeződött a tőkehelyzete, nőttek a bevételei, a korábbihoz képest minimálisra csökkent a vesztesége.

Apadó veszteség

A mérlegben két jelentős változást lehet felfedezni 2018-hoz képest: jelentősen emelkedett a cég értékelési tartaléka, ami a projektcég birtokában lévő Divatcsarnok könyv szerinti és piaci értéke közti különbség értékelésére vezethető vissza. Míg 2018-ban nem szerepelt érték ezen a soron, a 2019-es mérlegben 1,2 milliárd forint jelent meg. A másik nem járt érdemi változással a források végső egyenlegét illetően, de mégis fontos információval bír: a 2018-ig a hosszú távú kötelezettségek közé sorolt több mint 4,9 milliárd forint java része átkerült a rövid lejáratú kötelezettségek közé, amelynek állománya így 5 milliárd forint fölé emelkedett.

Erre a kiegészítő mellékletben azt a magyarázatot találni, hogy a tulajdonos, vagyis a néhai Max Turnauer által nyújtott devizakölcsön szerződési lejáratához igazították a kötelezettségeket.

A cég két éve 449,6 millió forintos értékesítési árbevételt ért el, az egy évvel korábbi 401 millióhoz képest, az adózott eredménye pedig 5,99 millió forint lett, mínuszban. A veszteségük 2018-ban még 97,4 millió forint volt, vagyis a jelek szerint kezdett termőre fordulni a projekt. Főleg az értékelési tartaléknak köszönhetően a cég saját tőkéje a 2018-as -57 millió forintról 1,146 milliárd forintra emelkedett 2019-ben.

A társaságnál december első felében úgy értékelték lapunknak a 2019-es veszteséget, hogy „annak alapvető oka az euró árfolyamok kedvezőtlen alakulása miatti Számviteli tv. alapján kötelezően elszámolt nem realizált árfolyam veszteség”. 

Mi lesz a sorsa az örökségnek?

Mint jeleztük, a beszámoló elkészítését hátráltatta Max Turnauer halála, ezzel kapcsolatban az alábbiakat rögzítették a dokumentumok között:

A tulajdonos halála miatt a 2019. évi éves beszámoló elfogadására nem kerülhetett sor.

Ami egyben a Divatcsarnok jövője szempontjából is új helyzetet jelent. Az üzletrész sorsáról – arról tehát, hogy ki örökli azt, és mi a szándéka vele - egyelőre nincs hír, ez ügyben is megkerestük a céget. Erről vélhetően Max Turnauer fia, Stanislaus fog majd dönteni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!