A devizák esetén az idő nagy részében a (részben jövőbeli, várt, részben jelenlegi) kamatszint a legmeghatározóbb fundamentum, ami logikus is, hiszen pénzek egymással szembeni cserearányáról van szó, amit az adott pénzek ára, azaz a kamat határoz meg. A mellékelt ábrán a környező, nem eurót használó EU-tag országok jellemző kamatszintje látható. Egyértelmű, hogy Magyarország teljesen kilóg a sorból, extrém alacsony a kamatszint.
A hazai gazdaságban nincsenek komoly egyensúlytalanságok, s habár a folyó fizetési mérleg többlete már a múlté, de a működőtőkebeáramlást figyelembe véve a forintnak önmagától semmi oka nem lenne gyengülni. Kivéve egyetlen tényezőt: az egész régióban nálunk a legalacsonyabb a kamatszint, ami pedig a reálkamatszintet illeti, ilyen abban lassan világbajnokok leszünk - negatív értelemben.
Fontos tehát megérteni, hogy nem valamiféle külső okok, nem a világgazdasági lassulás, vagy valami ősi kipcsak átok sújtja szeretett pénzünket (ezt tökéletesen igazolja az, hogy idén a cseh korona fél százalékot erősödött, a lengyel zloty meg fél százalékot gyengült, miközben a forint már 5% esésnél tart az euróval szemben), hanem ez egy tudatos stratégia eredménye. A hazai jegybank devizagyengítéssel próbál védekezni a világgazdasági lassulás ellen, és ezt könnyedén eléri: bőséges forintlikviditást tart, és ha megkérdezik tőle, hogy mi van a forinttal, elégedetten ránéz a monitorra, és közli, hogy minden rendben, szépen gyengül.
Az MNB bármikor, könnyedén tudja beállítani a forint árfolyamát 300 és 350 között kábé oda, ahova akarja - egyrészt verbális intervencióval, másrészt pedig a kamatszint változtatásával. Egyelőre tökéletesen elégedettek a forint gyengülő trendjével, tehát tartják az alacsony kamatokat - de nem biztos, hogy ez mindig így lesz...
