Noha a madárinfluenzát okozo H5N1 okozta emberi fertőzések viszonylag ritkák – 2003 óta valamivel több mint 900 esetet ismernek világszerte –, ezeknek az eseteknek közel 50 százaléka halálos volt, ami körülbelül hússzor magasabb szám, mint az 1918-as influenzajárvány esetében. Ha e ritka fertőzések valaha is általánossá válnának az emberek között, az eredmények pusztítóak lennének.
A lehetséges betegségek fenyegetéseiről írt a közelmúltban egy könyvet Ron Barrett antropológus professzor a munkatársaival, hogy megvizsgálja, az emberi viselkedés hogyan alakította a fertőző betegségek fejlődését, kezdve az első jelentős megjelenésüktől a neolitikumban, napjainkig.
Ebből az óriási időperspektívából szemlélve nyilvánvalóvá válik, hogy a H5N1 az állati populációktól az emberekig érő, lépésről lépésre haladó terjedés mintázatát mutatja.
Sok feltörekvő vírushoz hasonlóan a H5N1 is fokozatos evolúciós változásokon megy keresztül, amelyek arra mutatnak, hogy végül emberek között is tovább terjedhetnek. Az evolúciós lépések közötti időszakok azonban lehetőséget kínálnak e folyamat lelassítására és egy globális katasztrófa elkerülésére – mutat rá az antropológus a The Conversation cikkében.
Fotó: Depositphotos
Spillover és vírusos csevegés
Amikor egy betegséget kiváltó kórokozó, például egy influenzavírus már alkalmazkodott egy adott állatfaj megfertőzésére, végül képessé válhat egy új faj, például az ember megbetegítésére az úgynevezett spillover nevű folyamaton keresztül (spillover: amikor egy folyamat tovább gyűrűzik más szektorokra is).
A spillover egy trükkös folyamat a járványok esetében. Ahhoz, hogy „sikeressé” váljon, a kórokozónak rendelkeznie kell a megfelelő molekuláris kulcsokkal, amelyek beleillenek a gazdaszervezet molekuláris „záraiba”. Ezek után az szabadon ki és be tud járni a gazdaszervezetből és újabb helyeket tud elérni a töbszöröződésnek köszönhetően. De előfordulhat, hogy azok a kulcsok, amelyeket a vírus sikeresen használ a csirkék és kacsák megfertőzésére, nem működnek a szarvasmarhákon és az embereken. És mivel új kulcsokat csak véletlenszerű mutációval lehet létrehozni, nagyon kicsi az esélye annak, hogy ki is alakuljanak – magyarázza a szakértő.
Tekintettel ezekre az evolúciós kihívásokra, nem meglepő, hogy a kórokozók nem tudnak könnyen továbblépni. Ennek köszönhető, hogy a kórokozó egy új változata állatról csak olyan személyre terjedhet át, aki vagy fogékonyabb egy már fennálló betegség miatt, vagy nagyobb valószínűséggel fertőződik meg a kórokozóval való hosszabb találkozásai miatt.
Fotó: Depositphotos
Így fordulhat elő, hogy a kórokozó még ekkor sem tud kitörni az emberi gazdaszervezetből, és nem tudja átadni egy másik személynek. Jelenleg ez a helyzet a H5N1 esetében.
Az elmúlt évben számos állatjárvány történt különféle vadon élő és háziállatoknál, különösen a madarak és a szarvasmarhák körében. De előfordult néhány emberi eset is, amelyek többsége baromfi- és tejipari dolgozók körében történt, akik nagyszámú fertőzött állattal dolgoztak szorosan együtt. Az epidemiológusok ezt a helyzetet nevezik „vírusos csevegésnek”: amikor az emberi fertőzések csak kis, szórványos járványok formájában fordul elő, és úgy jelennek meg, mint a kódolt rádiókommunikáció csattogó telex-jelei – ezek azok az apró kitörések, amelyek egy nagyon baljós üzenetet eredményezhetnek. Ami nem más, mint egy emberi járvány, ami a H15N1-ből indult ki.
A H5N1 szórványos, egyedi esetei az emberek között arra utalnak, hogy valamikor eljön az idő, amikor emberről emberre is terjedhet. De még nem tudja senki, hogy mennyi idő és hány evolúciós lépés kell ahhoz, hogy ez megtörténjen.
Az influenzavírusok gyorsan fejlődnek. Ennek részben az az oka, hogy két vagy több influenzafajta egyidejűleg megfertőzheti ugyanazt a vírusgazdát, lehetővé téve számukra, hogy átrendezzék a genetikai állományukat, amivel teljesen új fajtákat állítanak elő. Ezek az átrendeződési események nagyobb valószínűséggel fordulnak elő, ha a gazdafajoknak változatos skálája létezik.
Ezért különösen aggasztó, hogy a H5N1-ről köztudottan már legalább 450 állatfajt fertőzött meg. Emiatt elképzelhető, hogy kis idő múlva a „vírusos csevegés” átadja a helyét nagyobb emberi járványoknak.
Mit tehetünk?
A jó hír az, hogy az emberek lassíthatják a H5N1 evolúcióját, és potenciálisan csökkenthetik a madárinfluenza letalitását (egy adott populáció halálozási és megbetegedési viszonyait mutató arányszám), mielőtt az valaha is általános emberi fertőzéssé válna. De a kormányoknak és a szervezeteknek is cselekedniük kell.
Az emberek kezdhetik azzal, hogy jobban gondoskodnak az élelmiszerszükségleteinket kiszolgáló állatokról. A világ baromfiállományának össztömege nagyobb, mint az összes vadon élő madárfaj együttvéve. Így nem meglepő, hogy a legtöbb H5N1-járvány jobban követi a nagyméretű állományokat és az élő baromfi nemzetközi szállításának útvonalát, mint a vadon élő vízi madarak fészkelő- és vonulási mintáit. E mezőgazdasági gyakorlatok visszaszorítása segíthet megfékezni a H5N1 kialakulását és terjedését.
Az emberek jobban vigyázhatnának magukra. Egyéni szinten a legtöbb ember be tudja oltatni magát az évente keringő szezonális influenzavírusok ellen. Első pillantásra úgy tűnhet, ez nem kapcsolódik a madárinfluenza megjelenéséhez. A szezonális betegségek megelőzése mellett azonban az emberi vírusok elleni vakcinázás csökkenti annak az esélyét, hogy azok összekeveredjenek a madárfajtákkal, és átadja nekik azokat a tulajdonságokat, amelyekre szükségük van az emberről emberre történő terjedéshez.
A társadalmak is összefoghatnának a világ legszegényebb országai táplálkozásának és higiéniájának javításán. A történelmi példák azt mutatják, hogy a jobb táplálkozás növeli az új fertőzésekkel szembeni általános ellenállást, a jobb higiénés körülmények pedig csökkentik, hogy az emberek mennyit és milyen gyakran vannak kitéve új kórokozóknak. A mai globálisan működő világban pedig bármely társadalom betegségproblémái végül minden társadalomra átterjednek (lásd a legközismertebb példát, a Covid-járványt).
Az antropológus szerint több mint tízezer éve az emberi viselkedés alakította a fertőző betegségek evolúciós pályáit. Ennek ismeretében azonban az emberek okosabban kezelhetnék ezt, és felvehetnék a harcot az evolúciós pálya megszakítása érdekében.
