A facebookozók többsége jó eséllyel találkozott már korfelismerő alkalmazással – esetleg ki is próbált ilyet –, ami azt ígéri, hogy egy feltöltött fotó, pontosabban az azon kivehető arcvonások alapján megbecsüli a felhasználó életkorát. Az arcfelismerő algoritmusok azonban nem tévedhetetlenek: nem alkalmasak a valódi életkor meghatározására. A kapott eredmény számos tényezőtől függ a feltöltött kép minőségétől kezdve az arc jellegzetességein át egészen az alkalmazás komponenseiig.
Az applikációk mellett azonban léteznek úgynevezett biológiai életkor tesztek is, amelyek tudományos alapon – vér- vagy nyálminta elemzésével – igyekeznek belőni a biológiai életkort. Vagyis azt, hogy a hivatalos okmányainkban szereplő kronológiai életkorunktól függetlenül szervezetünk valójában hány éves lehet; vagy ha úgy tetszik, molekuláris szinten mennyire elhasználódott.
De vajon ezek a tesztek mennyire megbízhatók? Érdemes-e jóleső érzéssel hátradőlni, ha kedvező eredményt mutatnak, vagy egyszerű marketingfogásnak tekinthetők, amit az egészséges életmódra ösztönző cégek igyekeznek a saját javukra – és bevételük növelésére – fordítani? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresett választ a témát körüljáró cikkében a Conversation.
Biológiai életkorunk nem feltétlenül egyezik meg a kronológiaival
Ahogy öregszünk, a szervezetünkben zajló anyagcsere-folyamatok lassulnak, ami szervi, szöveti és sejtszinten is megmutatkozik. A biológiai életkor tesztek ezekről a változásokról igyekeznek pillanatfelvételt adni. Szervezetünkkel együtt a genetikai információinkat hordozó örökítőanyag, a DNS is öregszik. Ennek nyomonkövetéséhez – vagyis voltaképpen a biológiai öregedés mértékének megállapításához – a kutatók különféle módszereket, úgynevezett epigenetikai órákat használnak, amelyek a DNS-t érintő kémiai változásokat veszik figyelembe (ezt hívják metilációnak).
Az epigenetikai órák szorosan összefüggnek az egyéni adottságokkal, amelyeket az életmódtól kezdve a környezeti expozíciókon át a táplálkozás minőségéig számos tényező befolyásol. A lap szerint az epigenetikai órák populációs szinten megbízható mérőszámoknak tekinthetők, amelyek egy-egy betegség – például agyi érkatasztrófa vagy szív- és érrendszeri probléma – kialakulásának kockázatát is jelzik.
Fotó: Depositphotos
Mennyire megbízhatók a tesztek?
Ahogy a korfelismerő applikációk, úgy a biológiai életkort megbecsülő tesztek esetében is felmerül a kérdés, hogy mennyire pontosak. Egy 2022-ben publikált tanulmányból például az derült ki, hogy egy adott személytől származó minta vizsgálati módszertől függően nagymértékben eltérő eredményeket adhat: a különbség akár kilenc év is lehet. Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mondjuk egy 40 éves tesztalanytól származó azonos minta jelezhet akár 35 vagy éppen 44 éves biológiai életkort is.
Ugyan a tesztek pontossága az évek során sokat javult, mivel a biológiai életkor meghatározásánál az egyéni preferenciák – mint az egészségi állapot, az étrend, az életmódbeli szokások, a genetikai tényezők, életkörülmények és környezeti hatások – is sokat nyomnak a latban, az eredmény nem vehető készpénznek.
A piacon jelenleg több ezer biológiai teszt hozzáférhető, ám ezek pontossága meglehetősen széles skálán mozog. Amint azt Andrea Maier, a Szingapúri Nemzeti Egyetem hosszú élet kutatásával foglalkozó központjának igazgatója a Fortune-nak korábban elmondta: mivel az iparág még új, nincsenek egységes irányelvek arra vonatkozóan, hogy a tesztek hogyan működnek és mit mérnek.
A szolgáltatók különféle megoldásokat és algoritmusokat használhatnak a kapott adatok elemzéséhez, éppen ezért a kutatók csak kiindulópontnak ajánlják az eredményt. A biológiai életkor tesztek diagnosztizálásra nem alkalmasak, ahogy személyre szabott egészségügyi eszközöknek sem tekinthetők. Sejtszinten jelezhetik az öregedést, de annak okát nem tudják megállapítani – a laboratóriumi vizsgálatok sokkal pontosabb képet adnak a tényleges egészségi állapotról és az öregedés valós üteméről.
Mire van szükség a teszteléshez?
Vannak olyan biológiai életkor tesztek, amelyek néhány csepp vérből biomarkerek – mint a glükózszint vagy a fehérvérsejtszám – elemzésével becsülik meg az egyének biológiai életkorát. Másik módszer a DNS-metiláció feltérképezése: ilyenkor molekuláris szinten vizsgálják az öregedést felgyorsító sejtkárosodás mértékét. De van olyan teszt is, amihez a koronavírus-gyorstesztekhez hasonlóan elég a nyálminta. És hogy még tovább menjünk: ma már kapható olyan készülék, ami az öregedési folyamatokban fontos szerepet játszó glikációs végtermékek (AGE) szintjét méri – ami jelzésértékű lehet az öregedés szempontjából. (A glikáció egy olyan biokémiai folyamat, amely során a szervezetünkben lévő glükózmolekulák fehérjékhez, lipidekhez vagy nukleinsavakhoz kötődnek, elősegítve a bőr ráncosodását.)
Az öregedés jó üzlet
A biológiai kormeghatározásra épülő iparág az emberi hiúságnak és kíváncsiságnak köszönhetően szárnyal: egyre többen szeretnék tudni, milyen állapotban lehet a szervezetük, ami – sokak elképzelése szerint – valamiféle támpontot adhat a jövőt, valamint az életkilátásokat illetően.
A biológiai életkor tesztek remek üzleti lehetőségekkel kecsegtetnek, ugyanis nem olcsók. A legalapvetőbb megoldás – ami a legkevésbé pontos eredménnyel járhat – az önálló nyálmintavételen alapuló házi tesztelés. Erre alkalmas készletet jellemzően 80-100 ezer forintért lehet rendelni. Működési mechanizmusa egyszerű: a levett nyálmintát gondosan lezárt kémcsőben el kell küldeni a szolgáltatóhoz, aki elemzi, majd elvileg néhány hét elteltével postázza az eredményt.
Biztosabb megoldás, ha hozzáértőre bízzuk magunkat: itthon is számos szolgáltató kínál molekuláris vizsgálatot, melynek ára akár 300 ezer forint is lehet. Nemzetközi viszonylatban is hasonlóan alakulnak a költségek: Ausztráliában például egy átfogó biológiai életkor vizsgálat típustól és szolgáltatótól függően 500 és 1000 ausztrál dollár (mai árfolyamon körülbelül 110 ezer és 222 ezer forint) között alakulhat.
