Ma már nem elsősorban a fizetés, hanem a rendszer egésze taszítja külföldre a magyar orvosokat. A Magyar Orvosi Kamara (MOK) Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének kutatása szerint a külföldön dolgozó magyar orvosok jelentős része saját döntését már nem egyszerű karrierlépésként, hanem „politikai menekülésként” értelmezi – írja az elitmed.hu
A közel kétszáz válaszadó – többségében Németországban és Ausztriában praktizáló szakemberek – visszajelzései alapján az látszik, hogy az elmúlt években alapvetően átalakultak az elvándorlás motivációi. Bár a jobb bérek és munkakörülmények továbbra is meghatározóak, egyre hangsúlyosabb tényezővé vált a hazai egészségügyi rendszer működése, annak kiszámíthatatlansága, valamint a politikai környezet. A válaszadók közel fele a politikai viszonyokat is a döntését meghatározó okok közé sorolta, és sokan kifejezetten a szakmai autonómia hiányát, a hierarchikus, felülről irányított működést emelték ki.
A helyzet súlyát jól jelzi, hogy becslések szerint ma már minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, számuk ötezer körül alakulhat.
Fotó: DepositPhotos.com
A tendencia ráadásul nem lassul: az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai szerint 2024-ben több mint 900 orvos kért igazolást külföldi munkavállaláshoz, és a fiatalok körében is erős az elvándorlási szándék. A rezidensek mintegy ötöde már eleve külföldi karrierben gondolkodik.
A felmérés egyik legfontosabb tanulsága, hogy az orvosok egy része nem egyszerűen jobb lehetőségeket keres, hanem tudatosan kilép egy olyan rendszerből, amelyben nem érzi biztosítottnak a szakmai fejlődést és a kiszámítható működési feltételeket. A „politikai menekült” kifejezés így nem retorikai túlzás, hanem a válaszadók saját megfogalmazása – ami jól mutatja, mennyire mély a bizalomvesztés.
Mindeközben a bérezés kérdése sem zárult le. Bár az elmúlt években jelentős orvosi béremelések történtek, a MOK szerint a kommunikált átlagkeresetek torz képet adnak, mivel azok gyakran túlórákkal és ügyeletekkel együtt értendők. Az alapbérek és a tényleges jövedelmek közötti különbség, valamint a terhelés mértéke továbbra is feszültséget kelt a rendszerben, és hozzájárul az elégedetlenséghez.
A kép ugyanakkor nem teljesen reménytelen. A válaszadók többsége nyitott lenne a hazatérésre, de ezt szigorú feltételekhez köti: versenyképesebb bérezéshez, jobb munkakörülményekhez, korszerűbb szakmai működéshez és nem utolsósorban kiszámíthatóbb, átláthatóbb politikai környezethez. A felmérés szerint a rendszerszintű változások iránti igény kifejezetten erős, sokak számára ez a hazatérés egyik kulcsfeltétele.
A szakértők szerint a legnagyobb kockázatot az jelenti, hogy az elvándorlás a hiányszakmákat érinti leginkább. Az aneszteziológia, a háziorvosi ellátás vagy a gyermekgyógyászat már most is kritikus helyzetben van, és ezekben a területekben nincs érdemi tartalék. Ha innen további orvosok távoznak, az azonnal az ellátás színvonalában is megjelenhet.
A felmérés üzenete így kettős: miközben a kivándorlás mögötti okok egyre összetettebbé válnak, a folyamat még nem visszafordíthatatlan. A kérdés az, hogy a döntéshozók felismerik-e időben a változó motivációkat, és képesek-e olyan környezetet teremteni, amelyben a külföldre távozott orvosok számára valódi alternatívává válik a hazatérés.
