2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Már most két tender csúszik, amellyel vállalkozókat keresnek, hogy megtisztítsák Rákosrendezőt az emírségekbeli beruházás előtt. 

Minden jel szerint csak két év múlva kezdődhet a mini-Dubaj projekt, hiszen most még vállalkozókat semigen találnak a terep megtisztítására. 

Június végén két tendert is indítottak az arab befektetőknek odaígért rákosrendezői vasúti terület megtisztítására, de még egyiket sem sikerült lezárni – válaszolta a Népszava kérdésére az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), így több mint két héttel ki kellett tolni a határidőt. Bár a tendereket hivatalosan a MÁV írta ki, a projektfelelős az ÉKM.

A tárca az első tenderen a teljes vasúti terület 130 hektárjának kármentesítésére, fakivágására, cserjék, bokrok irtására, a meglévő épületek, vágányok, vezetékek bontására, továbbá az előzetesen 255 ezer tonnára becsült hulladék elszállítására és a megfelelő elhelyezésére keres vállalkozót maximum nettó 14 milliárd forintért. Nem megy könnyen, a kiírást már háromszor kellett módosítani.

Két év múlva kezdődhet el az érdemi munka
Két év múlva kezdődhet el az érdemi munka
Fotó: Mfor/Mester Nándor

A másik, egyelőre szintén lezáratlan rákosrendezői tender is június végén jelent meg. A versenyfelhívásban a felszín alatti szennyeződések feltárása, illetve stratégiai környezetvédelmi vizsgálat elvégzése a feladat. Ennek keretösszege nettó 5,9 milliárd forint. A kiírás szerint a teljesítés határideje a szerződés aláírását követő 24 hónap, amely további 12 hónappal meghosszabbítható. Az ÉKM tájékoztatása szerint, ahogy a közbeszerzések is párhuzamosan futnak, úgy a munkát is egy időben végzik majd a nyertes vállalkozók. Ebből pedig az következik,

hogy nehezen tartható a Szijjártó Péter külügyminiszter által korábban jelzett céldátum.

A tárcavezető szerint már idén szeptemberben szerették volna átadni a területet fejlesztésre alkalmas állapotban, miközben az ÉKM közlése alapján ez két évvel is későbbre csúszhat.

Helyszíni riportban lapunk is foglalkozott a témával nemrégiben:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!