3p

Összevonhat oda háttérintézményeket vagy egy részét bérbeadhatja.

Még tavaly késő ősszel az állam szerződést kötött a Mol-lal a legnagyobb magyar vállalat régi, lágymányosi székházának megvásárlásáról. Az ingatlanra és az ingóságokra 6,3 milliárd forintot költött – derül ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. honlapján közöltekből, amit a K-Monitor vett észre. Két külön szerződésről van szó: november 15-én az ingatlan adásvételéről, míg december 29-én az ingóságok értékesítéséről írtak alá megállapodást - olvastuk a vagyonkezelő honlapján.

A Mol régi székháza, közel az újhoz. Fotó: Róka László/MTVA/bizományosi
A Mol régi székháza, közel az újhoz. Fotó: Róka László/MTVA/bizományosi

A magyar mamutcég korábbi főhadiszállása egy 1+9 szintes épületben, a XI. kerületi Október huszonharmadika utca és a Budafoki út sarkán volt évtizedeken keresztül. A vállalat egyrészt kinőtte ezt, másrészt úgy döntött, hogy nem újítja fel és nem bővíti, hanem egy új központot épít a Kopaszi-gáton és a régit eladja.  

A fölöslegessé vált irodaház információink szerint már hosszabb ideje a piacon volt, mivel tudni lehetett, hogy elhagyja a vállalat. A befektetői érdeklődés azonban nem volt túl acélos, hiszen még a covid első évében is igen drágán lehetett ilyen jó helyen lévő irodai ingatlant vásárolni. Most a megroggyant kereslet készteti óvatosságra a kihasználási mutatókat nagyon figyelő potenciális intézményi befektetőket. 

A szóba jöhető hazai ingatlanalapok (OTP, Erste) inkább a jól fizető bérlőkkel teli, új ingatlanokra szoktak rástartolni. Nem kizárt, hogy az irodaházat az Indotek Group-nak vagy más nagyobb magyar fejlesztőnek is felajánlották megvételre, hogy aztán az új tulajdonos felújítás után piacra dobja. Egyébként úgy tudjuk, hogy több éve csak a felső, vezetői szinten volt átalakítás, maga a szerkezet és a gépészet nagyon elavult.

Az irodai hozamok csökkenése, vagyis az ingatlanok drágulása az elmúlt másfél évben lelassult és a már érezhető gazdasági válság miatt vélhetően újraárazná, magyarul kicsit leértékelné a piac a legtöbb irodaházat. Ezt figyelmbe véve még jó időben szabadult meg a Mol ettől az épülettől.

Hivatalosan tehát az államhoz került ez az irodaház. Komplett minisztérium is odaköltözhetne, de inkább az a valószínű, hogy összevonnak állami háttérintézményeket. Egyes területeket külsős bérlőknek adhatnak bérbe, a földszinten pedig kiskereskedelmi bérleményeket (étterem, szolgáltatók, kisebb üzletek) alakíthatnak ki, ahogy ez rendszerint lenni szokott. Más funkció - a kollégiumon kívül - aliga elképzelhető, a hotel például biztos nem lenne kifizetődő még közép távon sem. 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!