2p

Nőttek a karbantartási és felújítási költségek is, így nem meglepő.

Az InfoRádió műsorában a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének elnöke, Kaplonyi György úgy fogalmazott, hogy a karbantartási, felújítási munkák költségei jelentősen emelkedtek, mert a liftkarbantartók, takarítók között rengeteg katás kisvállalkozó volt. Hozzátette, ezek a munkák a közös költségnek akár a 40 százalékát is kiteszik, így az energiaköltségekkel együtt biztosan legalább 30 százalékos emelés lesz.

Fotó: Mfor/Mester Nándor
Fotó: Mfor/Mester Nándor

Kaplonyi György szerint az energiaárak emelkedése főképp azokat a házakat érinti, ahol lift van, mert az üzemeltetéshez nagyon kevés a 144 kilowattórás kedvezményes tarifa, efelett pedig az áramdíj már a duplájára növekedett. Hozzátette, hogy emellett komoly növekedés lesz a házközponti fűtéses épületeknél, mert ahol rossz, régi az épület, nem hőszigetelt a kazánház vagy kazánok régiek, ott várható még durvább emelkedés.

Az elnök szerint

a társasházaknál lakásonként 3000 forint körüli növekedés várható.

Mint mondta, ez valamennyire változó, hiszen nincsen átlagos társasház, de 30 százalék költségnövekedés biztosan lesz, és legalább 3000 forint körül emelés kell lakásonként ahhoz, hogy normálisan lehessen a társasházakat üzemeltetni.

(Infostart)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!