A szövetség emlékeztet: tavaly a magyar vegyipar 6,4 százalékos növekedést produkált. A vegyipari társaságok összesített nettó árbevétele a múlt évben közel 1400 milliárd forint volt. A meghatározó jelentőségű petrolkémiai ipar 20 százalékkal növelte termelését és értékesítését egyaránt.
Ezek az adatok elhangzottak a Mavesz szerdán kezdődött kétnapos egri környezetvédelmi és biztonságtechnikai konferenciáján is - tartalmazza a Mavesz tájékoztatása.
A közlemény idézi Klement Tibort, a Mavesz elnökét, a BorsodChem igazgatóját, aki elmondta: a tavaly elindult folyamatok idén is éreztetik hatásukat az ágazatban, és ez a kedvező trend folytatódni látszik.
A tanácskozáson az is szóba került, hogy átgondolt iparfejlesztési stratégiával, ésszerűbb, kevésbé bürokratikus, ténylegesen vállalkozásbarát szabályozási környezetben, a hazai lehetőségek céltudatos hasznosítása alapján jelentősen bővíthető a magyar vegyipar portfóliója. A mostani konferencián is ezek a célok állnak a fókuszban. A kétnapos szakmai fórumon, annak témájához igazodva az előadók környezetvédelmi és biztonságtechnikai aktualitásokról is beszélnek.
Szó esik többek között hulladékgazdálkodással kapcsolatos, az ipart érintő várható jogszabályokról és módosításokról; a 2015. január 1-jétől életbe lépő új adatszolgáltatási rendszer sajátosságairól a hulladékgazdálkodásban; munkabiztonságról, a súlyos ipari balesetek megelőzéséről szóló jogszabályi változásokról, valamint a vízgazdálkodási szabályok aktualitásairól; továbbá a veszélyes áruk szállításáról is.
A Magyar Vegyipari Szövetség a folyamatos információcserén és a felvilágosításon túl az iparág a környezetvédelmi, munkavédelmi és iparbiztonsági teljesítmény növelése mellett kötelezte el magát - olvasható a tájékoztatásban.
MTI