„Ha meg akarjuk érteni Magyarország aktuális politikai és társadalmi helyzetét, el kell hagynunk Budapestet és vidékre kell mennünk” – ezzel a mondattal kezdődik Szentpéteri Áron, Egy másik Magyarország, messze Budapesttől (Ein anderes Ungarn, weit weg von Budapest) című dokumentumfilmje, amelyet a német ARD is bemutatott.
A film Tiszavasári életét követi egy éven át azzal a szándékkal, hogy bemutassa a vidéki Magyarország valósabb arcát, a hétköznapi problémákat, amelyek gyökerei sokszor akár évtizedekre vezethetők vissza. A dokumentumfilm kevéssé magyaráz, inkább egyes sorsokat egymás mellé téve igyekszik valamilyen benyomást átadni.
„Azt mondták nekünk, hogy ugyanannyi pénzt fogunk keresni, mint a nyugatiak”
Tiszavasvári körülbelül 200 kilométerre fekszik a fővárostól, a szocializmus idején virágzó iparváros sorsát megpecsételte a gyár leépülése: az Alkaloida sokáig a megye legnagyobb munkaadója volt, 2500 embert foglalkoztatott, eladásával és hanyatlásával azonban rengetegen elvesztették a munkájukat, ez pedig a település szövetét is átalakította.
„1972-ben kezdtem a gyárban, és 2002-ben mentem el. Több mint 30 évet dolgoztam ott. Olyan sokszor előfordult, hogy könnyek szöktek a szemembe. Nem egyszer, nem kétszer, nagyon sokszor” – panaszolta a film egyik főszereplője, a hetvenes éveiben járó Andor, aki az illúziók porba hullását jobban nem is tudta volna összefoglalni: „Azt mondták nekünk, hogy ugyanannyi pénzt fogunk keresni, mint a nyugatiak.” A férfit a kétezres években bocsátották el, szavai szerint összesen nagyjából ezer embert tettek utcára a gyár új, külföldi tulajdonosai. Most kisnyugdíjasként próbál boldogulni. Megbánta, hogy nem hagyta el Tiszavasvárit.
Réka, a 26 éves, egyedülálló édesanya viszont még reménykedik: a nyolcéves Leónak és a hároméves Rikárdónak szeretne jobb életet teremteni. „Örülnék, ha lenne valami, amit fel tudnának mutatni. Nem úgy, mint mi, akik itt vagyunk és nem jártunk iskolába” – a felemelkedés útja az édesanya szerint is az iskola lenne, azonban szó szerint az oda vezető úttal vannak gondok: a gyerekeknek kilométereket kell gyalogolniuk az iskolába. Két éve megszűnt az iskolabusz, így azok, akik hozzájuk hasonlóan távolabb, a település Büd nevű részén élnek, kénytelenek hóban-fagyban gyalogolni az iskolába, ha nincsen autójuk. A sokszor emlegetett demokrácia itt egészen más megvilágításba kerül, mégis megmutatkozik: az érintett szülők egy szerény tüntetésen igyekeztek felhívni a figyelmet az iskolabusz hiánya okozta problémákra.
„Az orvos nem akarja igazolni a napot. Hogyan tudnám a lázas és megfázott gyereket iskolába vinni? Akár vihar van, akár esik, menniük kell iskolába, és ezért gyakran betegek is, mert teljesen átfagynak. Ezért tüntettünk, hogy a gyerekeknek ne kelljen minden reggel és délután gyalog menniük” – fogalmazott az édesanya.
Az egyik felszólaló édesanya arról beszél: „Még ha egyesek ezt nem is akarják elhinni, sok szülő dolgozik nálunk is. Nem olyan egyszerű a gyerekeket iskolába vinni és onnan elhozni.” Arra utal, hogy Büdön többségben vannak a roma származású lakók.
Réka szerint 50-en megígérték, hogy elmennek a demonstrációra, de végül csak 17-en jelentek meg. „Azt hiszem, a legtöbben azért nem jöttek el, mert közmunkát végeznek, és féltek, hogy a polgármester megláthatja őket, és elveszíthetik a munkájukat. Azt hiszem, ez volt az oka. Más nem jut eszembe. A közmunka sok nő számára az egyetlen támasz Tiszavasváriban” – tette hozzá. A távolság nem csak fizikai értelemben játszik fontos szerepet.
Nem rasszista, de...
A dokumentumfilmben megmutatkoznak a társadalmi ellentétek is. Például helyi vadászok egy csoportja egy vadászat után a kocsmában mutatja meg, mit jelent a hétköznapi rasszizmus. Egyikük kutyáját a pincérnő nem engedi be, mire a sértett vadász azt mondja (úgy, hogy az érintett ne hallja): „Hülye roma. Anyja picsáját gőgösködik.” Kérésére elhangzik a sípszó, de teljesen egyértelműek a mondatai.
Fotó: Facebook
„Régen minden más volt. Most valódi konfliktushoz juthatunk, vagy lassan kiszorítanak minket innen. Vagy, nem tudom, itt is az összes régi tulajdonos halála után a házak körülbelül 90 százalékát romák vásárolják meg. Apró pénzért” – ezt egy magát „egyáltalánnem rasszistának” valló, körülbelül a 30-as éveiben járó, szüleivel élő helyi vadász magyarázta.
Szőke Zoltán, a település fideszes polgármestere is nyilatkozik, szerinte reálisan nincs más opció, csak a Fidesz. Nem elég a választások előtt színre lépni, részt kell venni a közösség életében. És hogy hogyan viszonyulnak a demokráciáról és a szabadságról szóló vitákhoz az emberek?
„Ezek őket nem érdeklik. Nem fognak hosszú cikkeket olvasni a Facebookon vagy az újságban arról, hogy ki mit gondol a demokráciáról. A rövid összefoglalót olvassák, és vagy azonosulnak vele, vagy nem. Vagy talán felháborodnak, és írnak valamilyen kommentárt. De amikor hazamennek, és később a szavazófülkébe lépnek, akkor a szavazólapon X, Y és Z nevet fognak látni” – mondta Szőke Zoltán.
A film arra is kitér, hogy nehéz kilátni a helyi politikán kívülre, a magyar sajtó jelentős része a Fidesz befolyása alatt áll.
„Tehát az én üzenetem Viktor Orbánnak az, hogy a jó Isten áldja meg őt, minden lépését, adjon neki a jó Isten erőt és egészséget, a családjának is. Ő vezesse tovább az országot, ő az egyetlen, aki az elesettekre, a munkásokra és a nyugdíjasokra gondol. Előtte? Nem mondom, hogy nem hibáznak... Ők is csinálnak hibát. (...) Gyurcsány előtte mit tett velünk? Az egész országot tönkretették. Nézze, könnyek jönnek a szemembe” – magyarázta Andor a könnyeit törölgetve.
Valami azért mégis megmozdulhatott. Szőke Zoltánból ugyanis nem kértek a helyiek az önkormányzati választáson, az új polgármester a Vasvári Pál Társaság színeiben induló Balázsi Csilla lett.
